2016. augusztus 28., vasárnap

November lánya

Fejős Éva
November ​lánya

Noémi ​élete tizenkilenc éves korában, nem sokkal az érettségije után hullik darabokra. A lány, ahelyett, hogy a rendezői szak hallgatójaként élné az egyetemisták életét, kénytelen elhagyni a szülői házat, egy kölcsönlakásban húzza meg magát – és a saját életének rendezését veszi a kezébe.
A gyerekkorában elkényeztetett egyke most eldönti, hogy mindent megtesz azért, hogy szülei ismét boldog családban élhessenek, és az őket ért igazságtalanság után is talpra állhassanak. A lány bosszút esküszik az apja társai ellen, azok ellen a rafinált férfiak ellen, akik a családot tönkretették…
Noéminek a bosszúhoz nincs sok eszköze, hiszen elszakadt a korábbi életétől, már nincsenek mellette azok a „barátok”, akik régebben egyetlen szavára ugrottak… Ott van viszont a számítógépzseni Lábics Zozó, még a gimiből, aki tartozik egy szívességgel a lánynak, és ezt most Noémi be is hajtja rajta…


------------------------------------------------

Élvezetes és izgalmas kalandok sorozata, amiben feltűnnek a korábbi könyvek szereplői is. Eddig ez a két Fejős könyv tetszett, talán merészebb leszek és olvasok még tőle.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...