2020. augusztus 30., vasárnap

A védelmező

Jodi Ellen Malpas
A védelmező

Az emberek azt hiszik, mindent tudnak Camille Loganről: apuci kicsi lánya, gyönyörű, elkényeztetett fiatal nő, akinek az életstílusát az apja finanszírozza. De Camille-nak feltett szándéka, hogy nem hagyja magát irányítani. Keményen megharcolt a függetlenségéért és a boldogságért, de hirtelen azon kapja magát, hogy az élete veszélybe került az apja egyik könyörtelen üzleti lépése miatt. Haragszik ugyan, de félti az életét, elfogadja tehát a döntést, amelyet az apja hoz, hogy megvédelmezze. Arra azonban nem készült fel, hogy az SAS egykori mesterlövésze belép az életébe.
Jake Sharp a személyes poklának foglya. Egyetlen egyszer nem koncentrál eléggé, és a következmények beláthatatlanok voltak – emberileg és szakmailag is tönkretették. Elvállalja a testőr szerepét Camille Logan mellett, bár nem ilyen fajta munkára lenne szüksége, hogy elterelje a figyelmét a démonjairól. A nők és Jake nem jönnek ki jól egymással, de még mindig az örökösnő védelme a kisebbik a két rossz közül. Ám Jake gyorsan rádöbben, hogy Camille nem az a nő, akinek hitte. Hanem melegszívű, együtt érző lány, akinek a jelenléte megnyugtatja őt, így a megvédelmezése hamarosan többet jelent Jake számára egy jól fizető állásnál, bármennyire harcol is ez ellen. Jake-nek feloldozásra van szüksége. Egy idő után már Camille-ra is. De tudja, hogy nem kaphatja meg mindkettőt.


...........................................................................................................................

Nekem egy kicsit lapos volt ez a történet.
A szereplők jellemét sikerült eltalálni, valami mégis hiányzott ahhoz, hogy kellően izgalmas legyen a cselekmény.




2020. augusztus 23., vasárnap

Visszatérés a kis francia panzióba

Helen Pollard
Visszatérés a kis francia panzióba (Rózsakert 2.)



Felhőtlen napsütés, bimbózó szerelem, egy pohár francia bor… mégis mi gond lehet?

Onnantól, hogy Emmy Jamieson hátat fordít régi életének, és elszegődik panzióvezetőnek barátja, Rupert mellé, a szőlőtől zöldellő francia vidék egy meseszép panziójába, a La Cour des Roses-ba, a kérdés már csak az, vajon hogyan boldogul új szerepében.

Ám Emmy és Rupert a panzió fennállásának legkeményebb feladatával néz szembe: vészesen közelít a szeszélyes, ám annál öntudatosabb Thomson família hatalmas családi találkozója. A panzióban rövidesen mozdulni sem lehet majd a felfújható matracoktól és a kertben állomásozó lakókocsiktól.

Emmy felkészült a megmérettetésre, és szerencsére a jóképű, karamellszín szemű, félig francia könyvelő, Alain segítségében is bízhat. Arra azonban, hogy a La Cour des Roses-ban meztelenül járkál álmában egy híres utazási blog írója, ráadásul Rupert rosszmájú ex-neje is felbukkan, egyikük sem számít.

Glória nem tartja magában gonosz megjegyzéseit Emmy új szerepével, Rupert pénzügyeivel, sőt a gyanútlan Alainnel kapcsolatban sem, amivel mindent fenekestül felforgat. Pedig Emmy már egészen beleélte magát, milyen csodás élet vár rá a véget nem érő napsütés, az igaz szerelem és a sok nevetés világágban. Vajon tényleg búcsút kell mondania az álmainak?


...............................................................................................................................

Kedvelem ezt a zajos, családias, panziós életet.
Mintha köztük élnék, úgy éreztem magam, jó volt velük időzni.




2020. augusztus 21., péntek

Délutáni tea a Napraforgó Kávéházban

Milly Johnson
Délutáni tea a Napraforgó Kávéházban

A Napraforgó Kávéházban a délutáni tea legfontosabb hozzávalója egy jó adag barátság és csipetnyi szeretet. Connie élete fenekestül felfordul, amikor megtudja, hogy férje, Jimmy Diamond, akivel huszonnégy éve él őszintének hitt házasságban, azt tervezi, elhagyja őt a szemtelenül fiatal és szőke titkárnőjéért. Maradék önbecsülésének megmentésére bosszút forral. Célja eléréséhez szüksége van férjével közösen alapított takarítócégük, a Diamond Shine alkalmazottainak segítségére, akikről Napraforgó kávéházbeli találkozóik során kiderül, hogy egytől egyig csupa szív lányok és asszonyok, és a takarítás mellett szoros barátság is összeköti őket. Vajon képesek lesznek a Napraforgó Kávéház hölgyvendégei arra, hogy minden foltot eltüntető tisztítószereikkel megszabadítsák Connie-t a sérelmeitől és a fájdalmától?
Ha hiteles, szerethető és lenyűgöző karakterekről akarunk olvasni, akkor elég, ha kinyitjuk Milly valamelyik könyvét – ő mindig a fején találja a szöget.



.....................................................................................................................

Egy kicsit csalódott vagyok, mert a cím ellenére ebben a történetben, alig volt kávéházi hangulat.
A karakterek jók voltak, különböző élethelyzetekben lévő nők, egy kis feminista adrenalinnal megspékelve.



2020. augusztus 18., kedd

Mennyei bűnök I.

R. Kelényi Angelika
Mennyei bűnök (Riva nővérek)

Kegyetlen titkok és szenvedélyes szerelem a 19. századi Rómában

1858-ban Rómában egy német hercegnő, Katharina, mocskos titkokról próbálja lerántani a leplet, de számtalan akadályba ütközik.
Marco Fiore, a megkeseredett, hitehagyott, ópiumfüggő egyházi nyomozó kapja a
lehetőséget, hogy felgöngyölítse a Sant'Ambrogio zárdában folyó kegyetlen, parázna
játékokat. A bűnösök mind magas rangú egyházi személyek, akik saját és egymás érdekeit akár gyilkosságok árán is képesek megvédeni. A szálak a kolostor rendfőnöke, Maria Luisa nővér kezében futnak össze, akit senki nem mer megvádolni.
Marco igyekszik rájönni a titok nyitjára, de tudja, egyedül kevés ehhez a feladathoz. Egy véletlen folytán találkozik a gyönyörű, de szorult helyzetben lévő Blancával, és ráveszi, hogy segítsen neki a nyomozásban. A lány jelentkezik a zárdába, hogy bizonyítékot szerezzen Maria Luisa nővér pokoli tevékenységére.
A történetet valós események ihlették.


......................................................................................................

Egy újabb kedvenc sorozat!
Sokkal jobban tetszenek a valós eseményeken alapuló történetek, nos ez a regény pont megfelel ennek az igényemnek.
Nagyon várom a következő részt, már előre izgulok!




2020. augusztus 17., hétfő

A múlt árnyékában

Szekeres Judit
A múlt árnyékában (Szimóna 2.)

El lehet-e temetni örökre a múltat? Vagy talán végig elkísér minket, hogy árnyékot vessen ránk, mikor kisütne felettünk a nap?
Szimóna és Márton, akiknek sikerült bebizonyítaniuk, hogy a szerelem képes legyőzni minden akadályt, az újrakezdés örömében boldogan vágnak neki a közös jövőjüknek. Azt azonban nem is sejtik, hogy az összes eddigi megpróbáltatás csupán előszele volt annak a tomboló viharnak, amely hamarosan mindent a feje tetejére állít. A történetben olyan új szereplők is feltűnnek, akiknek megjelenése visszafordíthatatlanul megváltoztatja a főhősök életét, és amikor a két fiatal már azt gondolná, hogy végre célba ért, sajnos rá kell jönniük, hogy az igazi kihívások még csak ezután következnek. Szimóna sok éven át titkolt múltja most feltárul, és elérkezik a pillanat, hogy farkasszemet nézzen élete legnagyobb ellenségével, amelyben Márton elszánt hősiességgel segíti őt. Ám az események váratlan fordulatot vesznek, és teljesen új fénybe helyezik a párkapcsolatukat. Vajon Márton valóban az a férfi, akinek Szimóna gondolja? Esetleg van, amit a lány még nem tud a párjáról? Mindez kiderül A múlt árnyékában című könyvből, amely a Meztelen igazság című regény folytatása. Tarts velem, ha te is szereted az izgalmakat.



........................................................................................................

El sem lehet hinni, hogy az első rész után, ez mennyivel jobban sikerült!
Aki csak ezt a részt olvassa, az nem fog csalódni, jó a stílusa, pörgős a cselekmény.
Hajrá az írónőnek, ha ezt a színvonalat tudja hozni, akkor érdemes folytatni a regény írást!






Meztelen igazság

Szekeres Judit
Meztelen igazság

Titokban lehet-e tartani a rejtett életünket? Meddig lehet elmenni a hazugságban?

A választ megtudhatjuk Szimóna történetéből, aki huszonhárom éves gyorséttermi felszolgálólányként, múltját háta mögött hagyva, családjától távol, független szingli hétköznapjait éli Budapesten. Gyermekkori szenvedélye a dzsesszbalett, amelyet a fővárosba költözése után a rúdtánc váltott fel. Esténként Kasszandra álnéven, álarcban táncol egy neves éjjeli klubban, amiről kizárólag a legjobb barátnője, Liza tud. Egyik este, mikor a produkciója véget ér, és lefelé tart a színpadról, útját állja egy részeg vendég, és erőszakoskodni kezd vele. A lány kétségbeesetten küzd ellene, mikor váratlanul megjelenik egy rejtélyes és jóképű férfi, aki azonnal oltalma alá veszi a védtelen lányt. Később a megmentő ugyanabban a büfében tűnik fel, ahol Szimóna napközben dolgozik. A férfinak sejtelme sincs arról, hogy a remegő kézzel őt kiszolgáló lányt mentette meg azon a bizonyos estén. Hamarosan kezdetét veszi kettejük tündérmesébe illő románca, amely számos megpróbáltatásnak néz elébe. De vajon túléli-e a kapcsolatuk a titkot, melyet Szimóna táncos jelenéről rejteget? S vajon sikerül-e a lánynak végleg felszámolni a sötét múltat, amely hosszú évek óta rémálomként kísérti a békésnek tűnő életét?


................................................................................................................

Az írónő első könyve.
A könyv felénél feltettem magamban a kérdést, hogy vajon mit fog ebből a történetből kihozni, de semmi nem történt, unalmas volt.
Kedves Olvasó, ha kihagyod ezt az első részt és rögtön a második kötettel kezded, jobban jársz!





2020. augusztus 15., szombat

Ítélet

Jodi Picoult
Ítélet

Jóképű idegen érkezik az álmos New England-i kisvárosba, Salem Fallsba, remélve, hogy mindent tiszta lappal kezdhet. Az egykori előkészítős leányiskolai tanárt a múltban súlyos vádak érték, amelyek megpecsételték jövőjét. Aztán egyszer csak egy nyugalmas kisvárosban találja magát, amelynek a kocsmájában mosogat, Addie Peabody irányítása alatt. Ám Salem Fallsban egy tinilányokból álló csapat tagjai sötét titkokat rejtegetnek – és Jack kiváló célpontnak tűnik, hogy megvádolják őt.
A modern boszorkányperek világában Jacknek újra bizonyítania kell az ártatlanságát egy egész város előtt, amely válaszokat vár.
Vajon bízhatunk-e az igazságszolgáltatásban? És a nő, akit mindennél jobban szeret, vajon mindezek fényében megbízik-e még benne?


.................................................................................................................

Jó kritikát kapott, nekem is tetszett.
A végén mindent megértettem, hogy miért menekült Gillian az okkult tudományokba, miért akart egy másik világban létezni.
Nagyon jól kidolgozott volt a szereplők jelleme, dehát Jodi Picoulttól nem is vártam mást.
Ez egy korai könyve, nálunk csak most jelent meg.




2020. augusztus 7., péntek

Hópelyhek a válladon

Szurovecz Kitti
Hópelyhek a válladon

Arlene 28 éves tévériporter, aki a munkájában és a házasságában egyaránt kiégett; mindennapjai egyetlen érdekes színfoltja ötéves lánya. A fiatal anyuka már jó ideje úgy érzi, csupán statisztaszerepet játszik saját életében, amikor egy nap úgy dönt, elhagyja a férjét, és a kis Laurennel együtt nagyanyja házába költözik, a városba, ahová legszebb gyermekévei kötik.
Hayden 33 éves művészi jégszobrász, jóképű és titokzatos. Városszerte pletykák célpontja, hiszen apjával és húgával él, látványos karrierje ellenére sincsenek közeli barátai, mosoly pedig kizárólag akkor villan fel borostás arcán, ha imádott jégszobraival foglalatoskodhat.
Kettejük találkozása sorsszerű. Arlene az első pillanattól ellenállhatatlan késztetést érez arra, hogy boldoggá tegye a férfit, akiből valósággal árad a szomorúság. Hayden nehezen, de megnyílik felé, a legfontosabb dolgot azonban jóhiszeműen elhallgatja előle, és ezzel nemcsak a nőt, de a kislányát is veszélybe sodorja…
Szurovecz Kitti új, önéletrajzi ihletésű lélektani szerelmi története arra keresi a választ, lehet-e együtt boldog, illetve képes-e egymást meggyógyítani két lélekben mélyen sérült felnőtt. Azoknak a nőknek és férfiaknak szól, akik nem tudják, hogyan kell „jól szeretni.”



...................................................................................................................

Nagyon tanulságos történet.
Teljesen átéreztem Arlene érzelmi hullámzását.
Első könyvem az írónőtől és tetszett a stílusa!





2020. augusztus 2., vasárnap

Én vagy senki

Mészáros Dorka
Én vagy senki

2014 nyarán tizenegy kamasz titokzatos üzenetet kap, amelyben ennyi áll: 7-11. Eleinte csak zaklatásnak vélik a dolgot, július tizenegyedikén azonban valaki megpróbálja megmérgezni őket: hárman meghalnak, egyikük zárt osztályra kerül. Heten maradnak.
Pont egy évvel később ismét megindulnak az üzenetek: 7-11. Az életben maradt négy fiú és három lány úgy dönt, saját kezébe veszi a nyomozást, hogy kiderüljön, ki vadászik rájuk.
A hét kamasznak meg kell tanulnia elfogadni egymást, és feldolgozni a fájdalmas múltat, hogy a rejtélyes gyilkos nyomára bukkanjanak, mielőtt túl késő lesz. Mert az idő egyre fogy: kevesebb mint egy hónapjuk maradt…



....................................................................................................

Egy kezdő író tollából született ez a krimi, nos van még mit fejlődni!




Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...