2019. március 31., vasárnap

Egy szabad nő

Menyhért Anna
Egy szabad nő

„Öngyilkos lett korunk legnagyobb írója. Bródy Sándor…" – kiáltozza egy rikkancs 1905. július harmadikán Budapesten. Egy konflis suhan el mellette, benne egy nő megdöbbenve, rémülten hallgatja a hírt. Az író szeretője az, Erdős Renée. Csak nem ő, csak nem a szakításuk okozta a tragédiát?
Erdős Renée-t a Bródy Sándorhoz fűződő viharos szerelme mellett erotikus regényeiről ismeri az utókor. De ki is volt ő valójában? Egy győri zsidó lány, aki családját hátrahagyva Budapestre költözött, hogy megvalósítsa álmát, és színésznő legyen a fővárosban? Formabontó, modern költőnő, aki az írásnak él, és az első nő, aki meg is tud élni belőle? Ünnepelt szerző, aki először vetette papírra kendőzetlenül, mi a női vágy, és akiért tömegek rajonganak? Az élet királynője, akinek a lába előtt összetört szívek hevernek? Vagy egy magányos lélek, aki saját magát keresi, és egy olyan világban kell helytállnia, amely gyanakodva figyeli, ha egy nő többet, mást akar, mint amit a normák előírnak…



----------------------------------------------------------------------------------


A budapesti úrinők című könyv után egyértelmű volt, hogy érdekelni fog Erdős Renée élete.
Nem volt könnyű szabad nőnek lennie az 1900-as évek elején, ekkor még nagyon prűd és sznob társadalomban éltek.
Merész versei és novellái miatt nem csak férfiak, hanem nők is rajongtak érte.
A kor lapkiadói, költői, írói is szerepet kaptak ebben a regényben, az utolsó lapokon fotókkal illusztrálva.


"S hideg mosollyal, büszkén, emberül
Nézek szemébe az egész világnak"
(Erdős Renée)


" Az én világom a szelíd magány,
Az én örömöm megfér egy kis dalban.
S ha bús órák felhője tör reám,
Nem zúgolódom. Csak sírok magamban"
(Erdős Renée)




Lány a tengerparton

Mary Nichols
Lány a tengerparton

Julie Monday árvaházban nőtt fel, egy csodás gyerekkori emlék határozza meg a sorsát, ám egy bombatámadásban emlékezetét veszti. Visszatalálhat-e az életéhez?











-----------------------------------------------------------------------------

London II.világháború.
Szerelem, veszteség, amnézia, új névvel újra kezdés, új barátok, új szerelem...majd újabb bomba támadás bummm...az emlékezet visszatér.
Lehet onnan folytatni ahol abba maradt az élet, vagy egész mást hoz a jövő?
Tetszettek a romantikus részek, és a katonai bázison való élet is.
Olyan mint a Zafír égbolt, romantikus háborús regény.



2019. március 24., vasárnap

Egy piaci nap

Závada Pál
Egy piaci nap

Mi vezet arra embereket, hogy csoportba verődve mások ellen támadjanak? És miféle helyzetek, beidegződések és indulatok idézhetik elő azt, hogy falusi járókelők, piaci vevők nekiessenek olyan szomszédaiknak, akik nemrég halálgyárakból menekültek meg? Hogy kerülhet valaki lincselők közé?
Závada Pál új regénye 1946-os magyarországi antiszemita pogromok történetén keresztül keresi a választ. Egy piacnapon az elbeszélő főszereplő, a falu tekintélyes kereskedőjének lánya, egy tanárember felesége tanúja lesz egy zsidó tojáskereskedő elleni támadásnak, amely vérengzéssé fajul. Asszonyok vezetik a rettentő pusztítást, amely nem kímél sem nőket, sem gyermekeket. A pogromot követően nyomozás indul, és tárgyalások során tárulnak fel az előzmények, a háború alatti és az utána kialakult állapotok. Az események előterében azonban emberek és eltorzuló emberi viszonyok állnak. A történelem, amely bármely pillanatban ma is próbára tehet bármelyikünket.



---------------------------------------------------------------------------

Megdöbbentő volt ez a történet.
A borzalmas háború után, hogy voltak képesek egymásnak esni az emberek, nem is értem.
A jövő kérdése - Hogyan tovább? - mindenki vesztes volt akár zsidó akár nem.
Új politikai és gazdasági helyzet, a kommunista pártra szavazás, az új forint bevezetése, mind e közben besúgók, támadások, bírósági ítéletek, ki a barát, ki az ellenség.
Ez a könyv nagyon jó történelmi összefoglaló!



2019. március 19., kedd

Elrabolt az apám

Jodi Picoult
Elrabolt az apám

A harmincéves Cordelia Hopkins életében látszólag minden nagyon rendben: imádott apja nagy szeretetben nevelte fel, szép kislánya, elbűvölő vőlegénye van, a munkájában – amely eltűnt személyek felkutatásából áll – rendkívül sikeres. Egy elfeledett emlékkép felbukkanása miatt azonban egy pillanat alatt mindez összeomlik: feltárul az eltitkolt múlt; kiderül, hogy semmi sem úgy igaz, ahogy ő azt addig hitte. Anyja mégsem halt meg évtizedekkel ezelőtt autóbalesetben. Apja elrabolta őt, megváltoztatta a családi nevüket, lakóhelyüket, s átírta egész addigi életüket.

Jodi Picoult – éppúgy, mint előző, A nővérem húga címú, nagy sikerű könyvében – izgalmasan, krimiszerű feszültséget teremtve, mesterien gombolyítja a cselekmény fonalát az emberi viszonyok-érzések, a szerelem, a szenvedély és a szülői szeretet útvesztőiben. Vajon előkerül-e az a személy, aki azt sem tudta eddig önmagáról, hogy elveszett?






2019. március 16., szombat

Magányos farkas

Jodi Picoult
Magányos farkas

Az igazi kérdés nem is az, miért vonultam ki a világból.
Sokkal inkább az, hogy mi vett rá a visszatérésre.

A tizenhét éves Cara és neves farkasszakértő édesapja autóbalesetet szenved. A férfi kómába esik, a család élete örökre megváltozik. A fekete bárányként kezelt Edward is kénytelen hazatérni önkéntes száműzetéséből, hogy egyedüli nagykorú családtagként rendezze apja hátrahagyott ügyeit. A volt feleség időközben új családot alapított, de most neki is szembe kell néznie a múlt elvarratlan szálaival.
Hármuknak kell meghozni a végső döntést, de van-e joguk istent játszani egy olyan időben, amit hosszú évek sérelmei árnyékolnak be? Hűtlenség, hazugságok, magány és kirekesztettség, ezekkel kell szembesülniük Jodi Picoult hőseinek, mielőtt határoznak életről és halálról…


-------------------------------------------------------------------------

Hú nagyon jó könyv!
Teljesen a hatása alatt vagyok, tény hogy engem az állatos könyvekkel meg lehet venni.
Szívesen ajánlom olvasásra!






2019. március 12., kedd

Az ember, akit Ovénak hívnak

Fredrik Backman
Az ember, akit Ovénak hívnak

Ove 59 éves. Saabot vezet. És megvan a véleménye mindazokról, akik képesek Volvót, vagy pláne valami lehetetlen külföldi márkát venni. De ennek már semmi jelentősége a történtek után… Hiszen Ovénak már állása sincs. Neki, akinek lételeme a munka.

Nem sokra becsüli ezt a komputerizált világot, ahol egyeseknek egy radiátor légtelenítése vagy egy utánfutós tolatás is probléma. És most a szomszédai, akik ilyesféle hasznavehetetlen alakok, mintha még össze is esküdtek volna ellene. Meghalni sem hagyják. Pedig semmire sem vágyik jobban… Egymás után fordulnak hozzá bajos ügyeikkel, amikben szerintük ő és csakis ő képes segíteni: hol tolatni kell helyettük, hol szerelni, hol beteget szállítani vagy épp befogadni egy rozzant, kóbor macskát. Mintha – különösen az a kis iráni nő a mamlasz férjével – képtelenek lennének elszakadni attól a tévképzetüktől, hogy ő valójában jó ember, nagy szíve van.


----------------------------------------------------------------------------

Ez egy nagyon kedves történet.
Ove, aki a múltban ragadt, mert neki minden fekete és fehér, a szabályokat pedig be kell tartani bármi áron.
A vicces beszólások, események mögött ott rejtőzik a mondanivaló, ahogy a fiatalok felkarolják a magányos Ovét, éreztetik vele, hogy szükségük van a tapasztalatára.
Tetszett, jó kis könyv, skandináv stílusban.





2019. március 5., kedd

A hazug

Nora Roberts
A hazug

Shelby Foxworth elvesztette a férjét. Aztán elvesztette az illúzióit…
A férfi, akivel Tennessee-ből Philadelphia villanegyedének egy exkluzív részére költözött, nyomasztó adósságot hagyott maga után. Házasságtörő és hazug volt, s amikor Shelby kinyomozza a banki széfjét, több személyi igazolványt is talál, melyek mindegyike más-más névre szól. A férfi, akit szeretett, nem pusztán halott. Soha nem is létezett.
Shelby hároméves lányával délnek indul, hogy a szülővárosában keressen megnyugvást, s ott új ismeretség vár rá, Griff Lott, a sikeres építkezési vállalkozó személyében. De halott férjének titkai még felderítésre várnak. A veszély közelebb van, mint Shelby sejtené, még ebben a kisvárosban is, ahol a szerettei veszik körül… s ez a veszély még Griffet is fenyegeti.



---------------------------------------------------------------------------------

Kicsit csalódott vagyok. A könyv címe alapján egészen mást vártam, egy izgalmas krimit. Mondjuk 30% krimi, 70% pedig a járulékos mellékszereplők élete, amit untam. Egy akciódús krimire számítottam, helyette kedves családias szereplőket kaptam.
Mivel első könyvem az írótól, természetesen adok még esélyt a megkedvelésére.




2019. március 2., szombat

Egy bűnös siralmai

C. J. Sansom
Egy bűnös siralmai (Matthew Shardlake 6.)

1546 nyarán VIII. Henriket már kínzó fájdalmak gyötrik – a királynak legfeljebb hónapjai lehetnek hátra. Udvarában a katolikus hitelveket valló és a vallási reformokkal rokonszenvező tanácsosok között mindenre elszánt harc bontakozik ki a hatalomért. Miközben London utcáin hajtóvadászat folyik az eretnekek után, és a vallási radikálisok máglyahalált halnak hitükért, a katolikus udvaroncok csoportja megpróbálja megbuktatni Henrik hatodik feleségét – és Matthew Shardlake régi pártfogóját – Parr Katalint.

Bár Shardlake-et még mindig kísérti az egy évvel korábbi halálos veszedelem emléke, azonnal a tettek mezejére lép, amikor a kétségbeesett királyné a Whitehall palotába hívja, és a segítségét kéri egy veszélyes kézirat felkutatásában.


----------------------------------------------------------------------------------

Imádom ezt a sorozatot, mivel hiteles történelmi eseményt dolgoz fel.
"Egy bűnös siralmai" kéziratot valóban megírta a királynő, más egyéb könyvei mellett. Ebben a regényben csak kitaláció a kézirat elrablása.
Az egész sorozat, vallásra épülő cselekmények, összeesküvések, ármánykodások felkutatása, megfejtése.
A regény végén nagyon jó történelmi összefoglaló található.

 

 

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...