2017. december 20., szerda

Francia szvit


Irene Némirovsky
Suite française – Francia szvit

1940 júliusa: a megszálló Wehrmacht csapatai elől menekülnek a franciák. Milliók lepik el az országutakat, szállják meg a vidéki városokat, a falvakat. Az összeomlás teljes: állam, egyház, társadalmi és emberi értékek – minden összekuszálódik. Együtt menekül a túlélésért nagypolgár, művész, „úri" prostituált táncosnő, munkáscsalád, cseléd, aggok és kisgyerekek, sőt a házimacska…
A tragikus történelmi helyzetben a hétköznapok emberi drámái és kicsinyességei mellett a hősiesség és az önfeláldozás megrázó képsorai vonulnak el a szemünk előtt.
Az egy évvel később, 1941-ben játszódó második rész egy idilli kisváros németek megszállta világába vezet minket. Hogyan éltek együtt a francia falusiak a német katonákkal? Hogyan is működött a kollaboráció, és kezdődött valami halvány ellenállás? Lehetségesek-e emberi kapcsolatok az ellenséges nemzetek között? Beleszerethet-e egy francia nő a nála elszállásolt német tisztbe?



------------------------------------------------------------------------------------------------------------------


Irene Némirovsky (Kijev, 1903-Auschwitz, 1942) orosz származású, francia írónő.
Az 1930-as években több nagysikerű regénye jelent meg.
A Suite française (Francia szvit) egy ötkötetesre tervezett regényfolyam első két tétele.
A folytatásból csak jegyzetek maradtak fenn, mert a francia csendőrség a zsidó származású írónőt 1942. július 13-án sok társával együtt útnak indította Auschwitz felé, ahonnan ő sem tért vissza.


Mint ahogy írták mások, élő egyenes adásban közvetítette az akkori eseményeket.
Érdekessége, hogy most a gazdag milliőt ismerhettem meg, ők hogy élték meg a háború elejét, a menekülést, a túlélést.
A második rész hasonló volt az Akit elhagytál című regényhez, abban is egy megszállt falu lakosságát ismertem meg. Sajnálom az írónőt, hogy a háború áldozata lett, hogy a következő 3 részt már nem írhatta meg.


2017. november 26., vasárnap

Bízz bennem

J. L. Armentrout
Trust in me – Bízz bennem (Várok rád 1,5)

A NEW YORK TIMES sikerlistás írónőjének legújabb könyve, a VÁROK RÁD folytatása úgy mutatja be Cam és Avery forró románcának történetét, ahogyan korábban soha nem olvashattunk róla… teljes egészében Cam szemszögéből mesélve el a történteket.

Cameron Hamilton hozzászokott már, hogy megkapjon mindent, amit csak akar – különösen, ha csajokról van szó. Amikor azonban viharos körülmények között megismerkedik Avery Morganstennel, megtalálja az egyetlen lányt, aki képes ellenállni szikrázóan kék szemeinek. Nem csoda, ha minden gondolata e szeleburdi és izgalmas csaj körül forog.

Averynek megvannak a saját titkai, amelyek nem engedik, hogy akár önmagának is bevallja, milyen mély érzelmekkel viseltet Cam iránt. Vajon mit kell tennie Camnek ahhoz, hogy áttörje a falat, és elnyerje Avery bizalmát?


--------------------------------------------------------------------------------------------------------


"Eperke" - nagyon nagyon tetszett Cam szemszögéből nézve, jókat vigyorogtam a gondolatain :-).
Ez is kikapcsolt, felüdített, csak úgy repültek a lapok.
Ezek a lány-fiú páros könyvek nekem bejönnek, érzelmes megható szerelmi történetek, jó tudni, hogy vannak ilyen álom pasik...lehet, hogy csak a könyvekben léteznek?? :-)



2017. november 22., szerda

Várok rád


J. Lynn
Wait for You – Várok rád

A 19 éves Avery Morgansten, annak a bizonyos 5 évvel korábbi rettenetes, egész életét megváltoztató Halloween bulinak az emlékei elől menekülve, beiratkozik az otthonától több ezer kilométerre levő főiskolára. Amire azonban soha nem számíthatott volna, hogy éppen az a fiú kezd érdeklődni iránta, aki egyetlen pillanat alatt összetörheti Avery, gondosan felépített jövőjét.
Vannak dolgok, amiket meg kell élni…
Cameron Hamilton 190 centi magas, szikrázóan kék szemű, szívdöglesztő srác, akinek csodálatos képessége van arra, hogy elérje, Avery megint olyasmikre vágyjon, amikről úgy gondolta, hogy régen kiölték belőle. Nagyon nem jó ötlet összejönni vele. Ugyanakkor lehetetlen semmibe venni a feszültséget, amely kettejük között támad, és amely felszínre hozza Avery lényének, addig nem tapasztalt oldalait.


--------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Cam férfi létére sütit süt, teknőst tart?
Hmmm... na jó, ilyen pasi csak könyvben létezik, úgy hogy nem is álmodozom tovább :-)
A két főszereplőnek komoly problémái vannak, valahogy ebbe még sem tudtam magam beleélni, mint a Hoover regényeknél.
Ez inkább vidám fiatalos, vicces párbeszédekkel teli, könnyed kikapcsolódásra kiváló.


2017. november 16., csütörtök

A lányunk férje

Charity Norman
A lányunk férje

Felkavaró és elgondolkodtató regénye egy véletlenül gyilkossá lett apáról szól. Amikor elkezdjük olvasni, még egyértelműnek tartjuk, hogy egy gyilkos nem érdemli meg a gyerekeit. De mire a végére érünk, nem lesz ennyire magától értetődő a válaszunk. Mert ebben a könyvben senki és semmi nem olyan, mint amilyennek elsőre látszik.
A történet kezdetén Joseph Scott előtt feltárul a börtönajtó, letöltötte a büntetését, és mostantól szabad ember. Csakhogy eddigre már szinte mindenét elveszítette. Véletlenül, egy családi veszekedés közben ölte meg a feleségét, és a tragikus eseményig kiváló férj volt, igazi mintaapa, valamint a városi iskola megbecsült történelemtanára. Az első útja rögtön a gyerekeihez vezet, akiket imád, és akiket a gyilkosság óta az anyai nagyszülők nevelnek. De se a gyerekek, se a nagyszülők nem akarnak hallani Joseph-ről.


-------------------------------------------------------------------------------------------------------

Nagyon vártam ezt a könyvet, maga a téma érdekesnek tűnt.
Jól jellemezték, hogy felkavaró és elgondolkodtató, mert vajon hogy döntenénk ilyen helyzetben.
Aztán az okokat megismerve megértettem mindent.
Mindkét fél vétett, a férj akinek nincs mentsége a tettére, még ha véletlen volt is. A szülők pedig eltitkolták lányuk betegségét, mikor kellett volna, nem segítettek.
Nem beszélve a 3 gyerekről, szabad e szeretniük apát, vagy ezzel fájdalmat okoznak a nagyszülőknek?!


2017. november 13., hétfő

Méhecske


Chris Cleave
Méhecske

A menekültek közöttünk élnek, de könyörgésüket nem halljuk, könnyeiket nem töröljük le, a szörnyűségekről, amiket átéltek, nem akarunk tudni – kényelmesen visszahúzódunk mindennapi életünkbe. Andrew és Sarah, a középkorú brit házaspár Nigériába utaznak, hogy megmentsék széteső házasságukat. Itt találkoznak egy bájos kislánnyal, Méhecskével és nővérével, akik az olajban gazdag Niger-delta vidékén élnek. Az ásványi kincsekért folytatott véres konfliktus a küszöbön áll, így Andrew-nak a veszélyes politikai helyzetet mérlegelve döntenie kell: mit hajlandó feláldozni azért, hogy megmenthesse a lányok életét. Két évvel később Méhecske csupán a véletlennek köszönheti, hogy el tud menekülni Angliába. Andrew öngyilkos lesz, a 16 éves lány pedig ott áll Sarah ajtaja előtt: a segítségét kéri, hogy megkaphassa a brit állampolgárságot.


----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Nehéz témát dolgoz fel.
Elgondolkodtató, hogy ezek a gyerekek, fiatalok miként élik meg menekülésüket, milyen érzelmi stressz éri őket.
Méhecske szemével túlélés, túlélés, túlélés...
Sarah szemével nézve, egy levágott ujj, egy kislány megmentéséért...
Sikerül e neki, nos ezt a képzeletünkre bízza az író...e tekintetben sajnos nem vagyok annyira optimista.

2017. november 12., vasárnap

Felejthetetlen csók

Teresa Medeiros
Felejthetetlen csók

A megrögzött élvhajhász hírében álló Sterling Harlow herceg anyja halála után elhatározza, hogy megszerzi az ardeni birtokot. A hercegnek gyermekkorában sem volt egyszerű az élete, most pedig anyja gyámleánya, Laura Fairleigh állhat az örökség útjába. Ráadásul, amikor Sterling a birtok felé tart, szerencsétlen kimenetelű baleset éri. A vetélytárs, a szeszélyes Laura már több házassági ajánlatot utasított vissza, mint amennyit számon tud tartani. A válogatós természete gyámanyja halála után jelent igazán nagy gondot számára: a végrendelet értelmében ugyanis csak akkor lehet övé a birtok, ha huszonegyedik születésnapja előtt, azaz három hét múlva férjhez megy. Ebben a kiélezett helyzetben valami egészen váratlan történik: reggeli sétáján Laura egy gyönyörű férfira bukkan, aki eszméletlenül fekszik az erdőben, majd amikor magához tér, arra sem emlékszik, hogy kicsoda is ő valójában.


-------------------------------------------------------------------------------------------------------

Romantikus kis mese, könnyed szerelmi történet, némi humorral övezve.
Az 1800-as évek eleje, hercegek, grófok, paloták, birtokok között találjuk magunkat olvasás közben.
Laza kikapcsolódásra szóló regény.



2017. július 10., hétfő

Türkizzöld tél


Carina Bartsch
Türkizzöld tél (Cseresznyepiros nyár 2.)

A helyes, vonzó, de egy csöppnyit arrogáns Elyas Emely idegeire megy. Halloweenkor meg mintha nem is lenne beszámítható. Emelynek nem hagy nyugtot a kérdés, hogy a fiú vajon miért lett hirtelen ilyen távolságtartó, és az egyre csak halogatott találkozó Lucával szintén rossz előérzetet kelt benne. Fellebben a türkizzöld szemű fiút körüllengő titok fátyla is, ám a valóság még rémisztőbb lehet, mint ahogyan azt Emely gondolná. Milyen mélyek valójában a múlt szakadékai? Emelynek pedig be kell látnia, hogy talán tévedett a fiú és a saját érzéseivel kapcsolatban. Az első nagy szerelem örökre összeköti őket, nem tudnak egymástól szabadulni: a szív és az ész harca örökös. Vajon melyik fog végül felülkerekedni? S mi lesz, ha a döntése áraként soha többé nem látja azokat a gyönyörű, türkizzöld szemeket?





---------------------------------------------------------------------------------------------------

Már az eleje jól kezdődött, Emely kissé elázott, jókat derültem rajta :-).
Kezdtem aggódni, mert a regényekben szereplő pasik mindig olyan szerények, jófiúk, tökéletesek...de Elyas még sem annyira tökéletesen jófiú, ez emberibbé és hihetőbbé tette, az általa megformált szereplőt.
Jó kis könyv, nem  megszokott amerikai, hanem európai stílusú, ami hozzánk azért közelebb áll.




2017. június 21., szerda

Cseresznyepiros nyár

Carina Bartsch
Cseresznyepiros nyár

Nem létezik olyan lány, aki elfelejtené, milyen is volt az első szerelem ezt senki sem tudja jobban, mint Emely. Hét év után találkozik ismét Elyas-szal, a jó megjelenésű, kedves, és világítóan türkizzöld szemű sráccal. Legjobb barátnőjének bátyja, aki már egyszer teljesen összezavarta az életét, és ezeket a sebeket még mindig mélyen magában hordozza. Emely teljes szívéből utálja őt. Sokkal inkább a rejtélyes, e-maileket író Lucára irányítja a figyelmét, aki az érzékeny és romantikus üzeneteivel megérinti a szívét. A két férfi különböző irányba tereli Emelyt, akinek el kell döntenie, melyik közülük, aki megmutatja neki az igazi énjét.
De vajon tényleg beleszerethet valaki egy ismeretlenbe, vagy jár egy második esély az első szerelmednek?




-------------------------------------------------------------------------------------------------------

Nagyon aranyos fiatalos könyv, sziporkázó párbeszédekkel.
Jókat nevettem a cseszegetéseken :-)
A könyvnek nincs vége, ott maradunk a cselekmény kellős közepén, jól kicseszett velünk az író.
Nekem már itt van a kezemben a második kötet.
Ezért jó a könyvtár, mert az évek alatt megjelent folytatásos köteteket, kikölcsönözhetem és egyben elolvashatom a 2-3 részt.



2017. június 19., hétfő

Éjszakai zuhanás

Nelson DeMille
Éjszakai zuhanás

A feszültségteremtés nagymestere a közelmúlt történelmének egyik legrejtélyesebb tragédiáját veszi górcső alá. A TWA légitársaság 800-as járata 1996-ban lezuhant, de öt évvel az eset után még nem lehet pontosan tudni, miért. Corey ügynök szeretné felgöngyölíteni az ügyet, de nincs könnyű dolga, mert az aktát rég lezárták, a CIA és az FBI pedig igen érzékenyen reagál a nyomozásra. Ráadásul a szemtanúk valamilyen rakétára emlékeztető tárgyról beszélnek, amely sebesen a gép felé tartott. Valóban baleset történt? Vajon milyen különös rejtélyeknek kell még kiderülnie?





----------------------------------------------------------------------------------------------------------

Az első 10 oldalon mindent megtudunk, a többi 470 oldalon ezt boncolgatja az író oda és vissza. A végét nagyon trükkösen oldotta meg, vagyis a titok még mindig titok. Nem annyira élveztem ezt a könyvet, nekem túl hosszú volt ahhoz, hogy a végén a nagy semmit kapjam.




2017. május 25., csütörtök

Eretnek


S. J. Parris
Eretnek

Giordano Bruno – egykori szerzetes, költő, tudós és mágus, a római inkvizíció szemében eretnek – keresztülvág Európán, nehogy hitéért, miszerint a Föld kering pályáján a Nap körül, megégessék. Mert ennyi is elegendő lenne, hogy máglyára kerüljön, és akkor arról még nem is beszéltünk, hogy előszeretettel tanulmányozza az okkult filozófiákat és a mágia gyakorlatát.

S. J. Parris magával ragadó regényében éppen ez a ritka tudás utáni vágya hajtja az Erzsébet-kori Angliába, ahol váratlanul beszervezik kémnek és titkos ügynöknek, és immár kettős megbízatással érkezik Oxfordba, az egyetemi városba. Hivatalosan egy királyi vendéget kísér el útján, és mellesleg a kopernikuszi világegyetem-elméletről tart előadást és vitát. Nem hivatalosan azonban a királynő ellen szervezett katolikus összeesküvést kell feltárnia és lelepleznie.




---------------------------------------------------------------------------------------------------


1583. Anglia, valahogy vonzódom ehhez a történelmi korhoz. Shardlake ügyvédhez hasonló szerepet játszik ebben a regényben Giordano Bruno, titkok és gyilkosságok után nyomoz.
Kitűnő betekintést nyújt a vallási világba, üldöztetésekbe, egyetemi kollégium professzorai és diákjai titkaiba, életébe, valamint a könyvek birodalmába.
Az ilyen történelmi könyvek lassú üteműek, mint ahogy abban a korban zajlott az élet, pont ezt szeretem benne.





2017. május 17., szerda

Vigyázz rám

Daniela Sacerdoti
Vigyázz rám

Eilidh Lawson élete válságban van. A többéves sikertelen, meddőség elleni kezelések, egy hűtlen férj és egy nyomasztóan rátelepedő család a tűrőképessége határára sodorja. Összeomlik, és elmenekül az egyetlen helyre, amelyről úgy gondolja, hogy ott vigaszt lelhet – gyermekkora helyszínére, a Felföldre. Miközben összetört élete darabjait próbálja ismét egymás mellé illeszteni, találkozik gyerekkori barátjával, Jamie McAnenával, aki egyedül neveli a kislányát, Maisie-t. Miután Maisie anyja Londonba ment, hogy karriert csináljon, és Jamie édesanyja, Elizabeth jobblétre szenderült, Jamie belenyugodott, hogy kéttagú család lesznek.
De néha nem olyan egyszerű a dolog, mint amilyennek látszik. A sors különös útjai minden vonakodásuk ellenére újra meg újra összehozzák Eilidh-t és Jamie-t.




--------------------------------------------------------------------------------------------------


Egyszerű kis könyv, dúlnak benne az érzelmek, még sem ragadott meg. Kicsit olyan mese hatású, legalábbis én így éreztem.



2017. május 9., kedd

Szívkarambol

Katie McGarry
Crash into you – Szívkarambol (Feszülő húr 3.)

Kirobbanó történet egy jó kislányról, aki vakmerőségre is hajlamos, egy dörzsölt srácról, akinek nincs vesztenivalója, és egy száguldó tempóban szövődő szerelemről.

Színjeles tanulmányi eredmény, dizájnerrucik, kifogástalan élet – ennyit várnak Rachel Youngtól. A magániskolába járó tizenegyedikes lány azonban titkol ezt-azt jómódú szülei meg basáskodó bátyjai elől… sőt, épp két újabb tétellel gyarapította a listát. Az egyik, hogy sötét országutakon szokott száguldozni vadidegenek társaságában a Mustangjával. Hát a másik? A tizenhét éves Isaiah Walker – egy nevelőszülőknél fölcseperedett, tetovált srác, akivel szóba állnia sem lenne szabad. Ám miután a szürke szemű, átható tekintetű fiú a segítségére siet, többé nem tudja kiverni a fejéből.
Isaiah is rejteget titkokat. A lakóhelyéről és Rachel iránti tényleges érzéseiről.




--------------------------------------------------------------------------------------------

Nagyon tetszett!
Isaiah jajjj kész vagyok tőle, a kemény álarc mögött milyen érzelmes srác rejtőzik. Nekem már az előző részekben is szimpatikus volt, ahogy Bethel is viselkedett, védte segítette. Talán ez a harmadik rész a legjobb, már mindegyik szereplő ismerős volt, tudtam a múltjukat, érzéseiket, ki hogy fog reagálni szitukra. No meg a száguldás, a bandák, versenyek.
Jól sikerült regény lett!





2017. április 30., vasárnap

Aki mer, az nyer


Katie McGarry
Dare you to – Aki mer, az nyer (Feszülő húr 2.)

Ha kiderülne az igazság Beth Risk családi életéről, a tizenhét éves lány édesanyját börtönbe zárnák, ő maga meg ki tudja, hová kerülne. Mindenáron védeni igyekszik tehát az anyukáját, mígnem egy szép napon a nagybátyja beavatkozik, és választásra kényszeríti Bethet: az anyukája szabadsága vagy a saját boldogsága. Így találja a lány egy fedél alatt magát a nagybácsi feleségével, aki ki nem állhatja, és új iskolában, ahol senki sem érti meg. Egyetlen srác kivételével, akit viszont ő nem akar közel engedni magához, de hiába…
Ryan Stone a város büszkesége, népszerű baseballsztár – olyan titkokkal, melyekről mélyen hallgat. Még a barátai előtt is, akikkel pedig mindenben osztozik, például őrült fogadásokban. Vajon mi a legőrültebb fogadás tárgya? Randira hívni a deszkás csajt, aki fütyül rá.




------------------------------------------------------------------------------------------------


Meglepett Beth átalakulása, az előző részből nem derült ki a családi háttere és tényleg sajnáltam szegény lányt.
Ryan nagyon édes volt, nem fogadtam volna kettőjükre :-)
Kíváncsian várom Isaiah történetét, bár Beth miatt ebben a könyvben is jutott neki bőven szerep.





2017. április 25., kedd

Feszülő húr

Katie McGarry
Pushing the Limits – Feszülő húr

Senki sem tudja, mi történt aznap éjjel Echo Emersonnal, amikor a menő fiúval járó népszerű lányból pletykák tárgya, kirekesztett lett, karján hátborzongató sebhelyekkel. Még Echo sem emlékszik a teljes igazságra.
Amikor aztán berobban az életébe Noah Hutchins, a szívdöglesztő, lányfaló, megközelíthetetlen fiú a fekete bőrdzsekijében, és meglepően megértő vele, Echo élete olyan fordulatot vesz, amilyenre sosem gondolt volna.
Valószínűleg semmi közös nincs bennük. Mindketten olyan titkokat rejtegetnek, melyek lehetetlenné tehetik kettejük kapcsolatát. Egymás iránti őrült vonzalmuk mégsem foszlik szét, és Echo felteszi magának a kérdést, hogy meddig FESZÍTHETIK A HÚRT, és mit kockáztatna azért a fiúért, aki talán megtanítja őt ÚJRA SZERETNI.




--------------------------------------------------------------------------------------------------------

Nekem tetszett, kicsit olyan Hoover stílusban íródott, de nem baj.
Minden ilyen regénynek van mondanivalója, lélekben megérinti az olvasót.
Echo és Noah kedvenceim voltak.
A folytatásban a mellékszereplők, Beth és Isaiah lesz a főszereplő. Milyen jó, hogy nekem már nem kell éveket várni, mert egyben elolvashatom a 3 regényt :-)




2017. április 21., péntek

Nyugalom tengere

Katja Millay
The Sea of Tranquility – Nyugalom tengere

A két és fél évvel ezelőtti, kimondhatatlan tragédia óta Nastya Kashnikov csupán az árnyéka régi önmagának. Másik városba költözik, elhatározva, hogy titokban tartja sötét múltját, és senkit sem enged közel magához. Terve azonban kudarcot vall, amikor azon kapja magát, hogy megmagyarázhatatlanul vonzza az egyetlen személy, aki ugyanolyan elszigetelt, mint ő maga: Josh Bennett.

Josh története nem titok. Minden szerettét elveszítette, így tizenhét éves korára senkije sem maradt. Akinek a neve egyet jelent a halállal, azt mindenki igyekszik elkerülni. Nastya kivételével, akit nem riaszt el a fiú, sőt, előbb-utóbb élete minden területére bebocsátást nyer. Ám miközben a kettőjük közti tagadhatatlan vonzalom egyre erősödik, Joshban felmerül a kérdés, vajon megtudja-e valaha is Nastya titkát – és hogy egyáltalán meg akarja-e tudni.




--------------------------------------------------------------------------------------------

Tetszett! Nastya fájdalma igen szívbemarkoló volt.
Szép lassan építette fel az eseményeket az író, hogy legyen időnk átérezni a veszteségét.
A többi szereplő is szimpatikus volt, mindenki kapott valami pozitív tulajdonságot.
Nagyon jó kritikát kapott a regény,
ajánlom elolvasásra, senki nem bánja meg.




2017. április 11., kedd

Elefántsuttogó

Lawrence Anthony · Graham Spence
Elefántsuttogó

Amikor Lawrence Anthony dél-afrikai természetvédőt arra kérték, fogadjon be egy „rakoncátlanul” vad elefántcsordát a zuluföldi vadrezervátumába, a józan ész azt súgta neki, hogy ne tegye. Ám az állatok számára Anthony jelentette az utolsó esélyt: ha ő nem nyújt nekik menedéket, kilövik őket.
Anthony befogadta a csordát, és az évek múlásával maga is az elefántcsalád része lett. Miközben azért küzdött, hogy megnyerje az állatok bizalmát, rájött arra, mennyi mindent tanult tőlük életről, hűségről, szabadságról.
Az Elefántsuttogó szívet melengető, izgalmas, mulatságos és felemelő krónikája mindannak, amit Anthony e hatalmas testű, ám mélyen érző teremtmények mellett átélt és megtanult. A felejthetetlen emberi és állati portrékat felvonultató egzotikus történet kötelező olvasmány minden állatbarát és kalandvágyó olvasó számára.




-------------------------------------------------------------------------------------

Az egyik legszebb könyv, amit olvastam!
Imádtam minden sorát, egyszerűen gyönyörű!
Tisztelettel adózom Lawrence Anthony előtt, igazi természetvédő volt, védte és tisztelte a vadvilágot.
Nagyon vártam ezt a könyvet, már előtte olvastam az íróról.

Nem titkolom, hogy a gólyák miatt is érdekelt. Ugyanis egészen lerepülnek Dél-Afrikáig egyes csapatok, a Kruger Nemzeti Park is nagyon híres. Idei télen is voltak ott jeladós gólyák :-).
Persze a műholdas térképen mindig böngésztük, hol lehetnek, látni hogy vadon és zöld a terület, ennek ellenére elképesztett bennünket, hogy miért mennek el olyan messzire a gólyák.
Már értem és megértem őket, maga a paradicsom! :-)

Szívből ajánlom elolvasásra az Elefántsuttogót, nagyon szép regény!





2017. április 9., vasárnap

Suttogások és hazugságok

Joy Fielding
Suttogások és hazugságok

Amióta Terry Painter édesanyja öt éve meghalt, a negyvenéves ápolónő, az idősek gyámolítója kiadja a floridai házának hátsó udvarán lévő kerti lakot. Amikor egy gyönyörű, vidám fiatal nő jelentkezik albérlőnek, aki Alison Simmsként mutatkozik be, Terry nemcsak a lakását, de a barátságát is ajánlja Alisonnak. A kezdetben közvetlen teremtés azonban hirtelen furcsán kezd viselkedni. Kutat Terry személyes holmijai között, feltűnően érdeklődik anyagi helyzete iránt, kényelmetlen személyes kérdéseket tesz föl neki. A háziasszonynak kínos helyzetek sorozatán kell rádöbbennie arra, hogy a lánynak minden szava hazugság, amit a családjáról és új munkahelyéről mondott. Ráadásul Terryt minden egyes alkalommal, amikor együtt esznek, heves rosszullét fogja el. Vajon az új ismerősök vagy a szép bérlő tesz valamit Terry ételébe?





---------------------------------------------------------------------------------------------


Érdekes volt. Egészen mást vártam a cselekményben, mint amit kaptam, teljesen meghökkentem a végén.
Nem egy Forman könyv, de azért olvastatja magát.
Férjül veszem a férjedet című regényét régebben olvastam.




2017. április 4., kedd

Egy könyvmoly regényes élete

Gabrielle Zevin
Egy könyvmoly regényes élete

A. J. Fikry, a kiégett könyvesboltos nehéz éveket tudhat maga mögött: meghalt a felesége; az üzlete rosszabbul megy, mint valaha; ráadásul ellopták tőle legnagyobb értékét is, egy Poe verseket tartalmazó ritka kötetet. Idővel elfordul az emberektől, és még a könyvei sem nyújtanak számára vigaszt, mert a rohamosan változó világra emlékeztetik. Egy váratlan esemény folytán viszont kénytelen lesz újrakezdeni az életét, mert egy kislányról is gondoskodnia kell. A mogorva és életunt férfi hamarosan más szemmel néz a világra, igaz barátokra lel, újra szerelmes lesz, a könyvesboltja pedig a kisváros nyüzsgő központjává alakul át.





-------------------------------------------------------------------------------------------------

Olyan könyvmolyos :-).
Minden cselekményhez egy egy könyvet illeszt, ez tetszett benne a legjobban.
Összegezve, egy laza pár órás olvasmány.




2017. április 3., hétfő

A felszín alatt

Robert Dugoni
A felszín alatt

Tracy és Sarah Crosswhite testvérek, és úgy bánnak a pisztollyal, mint senki más. Egy verseny után a huszonkét éves Tracy haraggal válik el a húgától, és amikor a távolodó kocsiból hátrapillant, még nem tudja, hogy utoljára látja Sarah-t.
Húsz évvel később Crosswhite nyomozó a gyilkossági csoport tagja, elhivatott zsaru, aki rabja maradt a múltban történteknek, akárcsak a gyilkos, aki börtönbe került a húga eltűnésekor. Ugyan gyilkos van, a holttest sosem került elő… A nő újra és újra átrágja magát a tanúvallomásokon, ellenőrzi a nyomozati anyagot, és egyre biztosabb abban, hogy nem az ül börtönben, aki tényleg felelős a húga haláláért. És ekkor a szülővárosukban, a hegyekben húsz év után fiatal nő csontjaira bukkannak.




-------------------------------------------------------------------------------------------

Az eleje elég lassú volt, aztán a közepétől beindultak az események.
 Pár momentum ismerősnek tűnt, majdnem olyan érzésem volt, mintha már olvastam volna ezt a könyvet, pedig nem. Szerintem kölcsönvett más írótól, na mindegy.
 A döcögős elejét leszámítva, egész jó regény lenne.


2017. március 30., csütörtök

Elefántok elefántja

Ralph Helfer
Elefántok elefántja

A történet egy kis német tanyán kezdődik, ahol ugyanabban az órában születik meg Modok, az elefánt, és Bram, az elefántidomár fia. Természetesen elválaszthatatlan barátok lesznek, létrejön köztük a már-már misztikus állat-ember kapcsolat, amit csak keveseknek sikerül megtapasztalniuk. Mikor a cirkuszt eladják, a kamasz Bram utánaszökik szeretett elefántjának és megkezdődik három kontinenst átívelő kalandsorozatuk, melyben a dúsgazdag és jólelkű maharadzsák, lelketlen cirkuszigazgatók és zordon, de meleg szívű tengerészek a szereplők. A főhősök túlélnek egy hajótörést, és egy indiai falu lerohanását. Az elhagyott kedves évekig türelemmel vár szerelme beteljesülésére. A meseírók fantáziája szinte végtelen, de olyan históriát, mint Modoké, még ők se sokat írtak.
Ralph Helfer könyve mindezek ellenére sem meseregény, hanem egy csodálatos ember és egy csodálatos elefánt hiteles története. A könyv szereplői 1896-ban tényleg megszülettek, és 1975-ben bekövetkezett halálukig valóban végigélték az itt elmesélt eseményeket.




---------------------------------------------------------------------------------------------
Nagyon kedves történet, hogy aztán minden igaz e belőle, azt nem tudom.
Modoc elefánt és North cirkusz tényleg létezett, mi sem bizonyítja jobban mint egy régi fotó a könyvben és a wikin olvasható cirkusz.
Sajnos nem ismert könyv, évek óta nem kölcsönözték ki a könyvtárból. Nem is értem, hogy miért.
Olvasmányos, kedves megható történet.






2017. március 27., hétfő

Eltékozolt évek

Nicholas Sparks
Eltékozolt évek

Wilson Lewis az átlagemberek hétköznapjait éli, míg egy nap el nem feledkezik egy fontos dátumról: házasságának huszonkilencedik évfordulójáról. Felesége megbántottságát látva rá kell döbbennie: házassága zátonyra futott, s ezért egyedül csak saját magát okolhatja. Felesége édesapjához, Noah Calhounhoz (A Szerelmünk lapjai főszereplőjéhez) fordul tanácsért, aki saját életét hozva fel példaként, megpróbálja rávezetni a helyes útra, hogyan teheti ismét meghitté házasságát. A feleségével eltöltött harminc év azonban túl hosszúnak bizonyul: Wilson már nem emlékszik, hogyan lehet egy nő szívét meghódítani.




------------------------------------------------------------------------------------------------

Ez a könyve is tetszett az írónak!
Ismét érzelmeket vitt a szereplőkbe, amitől teljesen elérzékenyültem, jót sírtam a végén :-)
Több éves házasoknak, kötelező olvasmány.




2017. március 24., péntek

Páros, páratlan

Jojo Moyes
Páros, páratlan

Az életben többnyire egyszerű a matek: a páros ügyek sokszor páratlanul zűrösek.
Több okból is szörnyű, ha az embert elhagyja a gyerekei apja, egyebek közt a pénzügyek meg a szörnyű csalódás miatt is. De még a végtelenül fárasztó, minden energiát felemésztő anyagi küszködésnél is rosszabb, hogy amikor olyasmi történik, amivel nem tudunk mit kezdeni, akkor az egyedülálló szülőnél nincs magányosabb ember a világon.
Így van ezzel Jess is, aki egyedül neveli kislányát, Tanzie-t és a férje korábbi kapcsolatából származó fiát, az emós Nickyt, aki a szomszéd srácok miatt igen nehéz helyzetben van. A kislány viszont matekzseni, de akármennyit gürcöl Jess, a Tanzie tehetségéhez illő méregdrága magániskolára sehogy nem jön össze a pénz. Hacsak… hacsak meg nem nyeri a skóciai pénzdíjas matekversenyt. Odáig azonban el is kell jutni. Skóciáig hosszú az út, főleg, ha egy ócska tragaccsal indul útnak az ember, ráadásul forgalmi nélkül.



---------------------------------------------------------------------------------------------

Zűrzavaros történet, de a végén minden a helyére kerül. Nagyon jó az író stílusa, az Akit elhagytál című regényével belopta magát a szívembe.
Most sem csalódtam, pörgős, családias, szerethető szereplőkkel.




2017. március 12., vasárnap

Az Arab

Borsa Brown
Az Arab

Megbotránkoztató, ugyanakkor szívbe markoló történet egy nem mindennapi szerelemről egy szaúdi herceg és egy magyar nő között.
Gamal ibh Hussein Ál-Szudairi a milliomosok megszokott életét éli, míg egy üzleti tárgyalás alkalmával Budapestre érkezik. Ridegsége és elhatárolódása az új világgal szemben hamarosan átalakul valami egészen mássá.
Vannak érzések, melyek korlátokat döntenek le, és embereket formálnak át. Mindezt azért, hogy új útra léphessenek. Miként vállalhatja föl egymást két ember, akik oly különbözőek?
Miként lépnek új útra, vagy veszik fel a harcot saját lelkükkel szemben?



-----------------------------------------------------------------------------------------------------

Nagyon jó volt, pörgős, érdekes, semmi unalom!
Bár az arab kultúra, életstílus már ismerős volt a hercegnő sorozatból. Mégis érdekes volt Gamal szemével látni, tetszettek a ferde betűs saját gondolatai, jókat nevettem :-)
Kíváncsian várom a következő részt, hogy Csilla szemével milyen is ez a kapcsolat.




2017. február 28., kedd

Ezer nap a palotában

Marlena de Blasi
Ezer nap a palotában

Marlena de Blasi, aki már Velencébe és Toszkánába is olvasóit magával csábító hévvel szerelmesedett bele, most Olaszország újabb vidékére, Umbriába indul, hogy férjével, Fernandóval az ódon városba, Orvietóba költözzön. Ezen a tájékon se tengerpart, se közeli országhatár, így kevesebb az idegen, és nehezebben is fogadják be a jövevényeket. Marlena hozzálát, hogy befészkelje magát az új helyre, és azzal nyeri meg újdonsült szomszédjait, amihez a legjobban ért: befőzi magát a szívükbe. Történelmi érdekességekben bővelkedő, a táj szépségeit megidéző önéletrajzi írása hol romantikus és érzéki, hol ujjongóan vidám, miközben keresi a helyes egyensúlyt ebben a domb teteji városban, és persze a megfelelő otthont is – amely ezúttal egy tizenhatodik századi, félig-meddig romos palazzo egykori bálterme.




------------------------------------------------------------------------------------------------

Nekem tetszik az írónő stílusa, életteli, optimista és az az ízorgia ahogy leírja az étkezéseket hmmm, mindig éhes leszek :-).
Most sem maradt ki az olasz temperamentum, ej ráérünk még :-)







2017. február 25., szombat

Helló, Hamupipőke!

Colleen Hoover
Finding Cinderella – Helló, Hamupipőke! (Hopeless 2,5.)

Egy véletlen találkozás a sötétben pont elég ahhoz, hogy a tizennyolc éves Daniel és a véletlenül belé botló lány szerelmet valljon egymásnak. A románc azonban feltételekhez kötött: megállapodnak, hogy csupán egy órán át tart, és csak úgy tesznek, mintha.

A hatvan perc elteltével a lány éppúgy válik köddé, mint Hamupipőke. Daniel pedig igyekszik meggyőzni magát arról, hogy a történtek csak azért látszottak tökéletesnek, mert eljátszották az egészet. Ilyen csak a tündérmesékben szokott történni, ugye.




-------------------------------------------------------------------------------------------------


Jókedvű humoros rövid novella. 
Holder és Sky barátairól szólt, kár hogy ilyen rövid volt.


2017. február 14., kedd

Ez a lány


Colleen Hoover
This Girl – Ez a lány (Szívcsapás 3.)

Miután Layken és Will szerelme a legnagyobb próbatételeket is kiállta, az immár házasságban élő fiatal pár végre kezdi biztonságban érezni magát a kapcsolatban. De bármennyire is élvezi Layken az új, közös életüket, néhány kérdés nem hagyja nyugodni. Noha Will szeretné magában tartani a múlt fájdalmas emlékeit, Layken mindent tudni akar róla. Will végül beadja a derekát, és elmeséli saját történetét, mely során felszínre kerülnek legbelsőbb érzelmei és gondolatai. Miközben újraéli jó és rossz pillanatait, a Laykennel való első találkozásáról is meglepő dolgok derülnek ki.
Az Ez a lány-ban Will a saját szemszögéből meséli el Laykenhez fűződő, bonyolult kapcsolatát.





----------------------------------------------------------------------------------------------------

A Visszavonuló regény kitöltése, ebben mélyebben megismerhetjük Vill érzelmeit.
Akár egy kötet is lehetett volna a két regény. Azért jó volt ismét velük lenni, megtudni a jövőt, hogy alakul az életük, mi történik 3 évvel később.
Imádom Colleen Hoover könyveit!
Jöhet a következő regénye ;-)







2017. február 5., vasárnap

Visszavonuló

Colleen Hoover
Point of Retreat – Visszavonuló (Szívcsapás 2.)

A sok viszontagság, szívfájdalom és sorscsapás ellenére a Layken és Will szerelme tovább él, és egyre biztosabbnak tűnik, hogy ők ketten összetartoznak.

A két fiatal azonban még nem is sejti, hogy mindaz, ami összehozta őket, egy idő után kettejük közé állhat. Kapcsolatuk komoly veszélybe kerül, és elképesztő akaraterőre lesz szükségük ahhoz, hogy megmentsék. Layken nem biztos benne, hogy Willel való viszonya a megfelelő alapokra épült, Will pedig nem tudja, hogyan bizonyíthatná szerelmét egy olyan lánynak, aki továbbra is „töklámpásokat farag”.




-----------------------------------------------------------------------------------------

A pillangóba :-), sosem úszom meg sírás nélkül.
Hol mélyponton, hol fényponton voltam.
Nem ugyanaz a történet mint a Szívcsapás, hanem annak folytatása, amit nem is bántam, nagyon jó volt így.
Julia csillag üzenetei...hogy még foghassa a kezüket, mikor lelkileg szükségük van rá,
ez nagyon, nagyon szép volt!






2017. január 30., hétfő

Szívcsapás

Colleen Hoover
Slammed – Szívcsapás

Apja váratlan halála után a 18 éves Layken lesz édesanyja és öccse legnagyobb támasza. Bár kívülről erősnek tűnik, valójában teljesen reményvesztetté válik.
Ekkor lép életébe egy fiatalember, aki mindent megváltoztat. Az ország másik végébe költöző Layken megismerkedik új szomszédjával, a huszonegy éves, jóképű Will-lel, aki szenvedélyesen rajong a slam költészet iránt. A fiatalok hamar egymásra találnak, és a lányban újra feléled a remény.
Csakhogy egy megdöbbentő felfedezés már az első csodálatos randevú után kettejük közé áll. Ettől fogva minden találkozás fájdalmassá válik számukra. Meg kell találniuk az egyensúlyt az egymás iránt táplált érzelmek és az őket szétszakítani akaró erők között.



----------------------------------------------------------------------------------------------

Hoover könyv csak jó lehet, egyhuzamban kiolvastam :-).
Tetszett a slam költészet, ahogy általa megnyílnak az emberek és hogy mi is a legfőbb lényege eme versírásnak, az a történetből szép lassan kiderül.
Persze ezt a regényét sem úsztam meg könnyek nélkül...
Jöhet a folytatása a Visszavonuló!




2017. január 18., szerda

Az elfeledett kert

Kate Morton
Az elfeledett kert

Egy kislányt magára hagynak.1913-ban egy Ausztráliába tartó hajón.

Lélek egyedül érkezik, csak egy kis bőrönd van vele, benne néhány ruhadarab meg egyetlen könyv – egy gyönyörű mesekönyv. A gyermeket befogadja a kikötőmester és felesége, és mint a magukét nevelik fel. Huszonegyedik születésnapján elmondják neki az igazságot, és „Nell”, aki úgy érzi, hogy kicsúszott alóla a talaj, nekivág, hogy megtudja, ki is ő valójában. Kutatása során eljut a Cornwall partján álló Blackhurst Udvarházba, és nyomára jut a Mountrachet család titkainak. De csak Nell halála után folytatja a kutatást az unokája, Cassandra, és akkor áll össze a kirakós rejtvény valamennyi darabja.



---------------------------------------------------------------------------------------------

Várakozással telve kezdtem el olvasni és nem csalódtam benne.
Három idősíkban haladtak az események 1900-1975-2005-ös év, emiatt kicsit sok lett a szereplő, ami eleinte zavart.
Aztán a történetből kiderült, hogy mindegyik szereplő valahogy részese volt  a titkos múltnak.
Még olvastam volna a kertről, a házikóról, magába szippantott az 1900-as évek rejtelme.
A tündérmesék nagyon jók voltak, a mesék titkainak megfejtése, igazi meglepetés volt.





2017. január 15., vasárnap

Mrs.Hemingway

Naomi Wood
Mrs. Hemingway

A párizsi feleség csupán a történet kezdete volt…

Hadley, Pauline, Martha és Mary. Ernest Hemingway feleségeként mind a négyen tudták, milyen generációjuk leghíresebb, legvonzóbb íróját szeretni, és általa szeretve lenni. Mindannyian azt gondolták, hogy szerelmük örökké tart majd, és mindannyian tévedtek: egyik nő sem volt képes megtartani őt.






------------------------------------------------------------------------------------

Nekem tetszett, kíváncsi voltam rá, hogy Hadley után milyen nőket vett feleségül, jobb vagy rosszabb kapcsolatok voltak e. 
Nem csalatkoztam Hemingwayben, adta önmagát :-)
 
 
 
 



Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...