2018. december 27., csütörtök

Nem hagylak egyedül

Colleen Oakley
Nem hagylak egyedül

Daisy Richmond gyerekkora óta tudja, hogyan szervezze életét, és még a rák sem zökkentheti ki. Tennivalói listájára a heti bevásárlás, valamint a szakdolgozat megírása mellé újabb tétel kerül: új feleséget keresni férje, Jack számára – hogy a tehetséges állatorvos, de az élet gyakorlati dolgaiban gyermekien tehetetlen férfi boldogsága biztosítva legyen. Persze ez korántsem olyan egyszerű, és a húszas évei végén járó nő kénytelen újragondolni, mit is jelent az elengedés, és kinek a boldogsága a (leg)fontosabb. Versenyt fut az idővel: ultrahatékony személyiségének megfelelően, határidő előtt próbál teljesíteni egy lehetetlen feladatot.





-------------------------------------------------------------------------------------------------

Nehéz elfogadni ha egy fiatal szembesül ezzel a betegséggel, engem lelkileg megviselt.
Hiába szerelmesek, hiába terveznének, már nincs közös jövőjük és ez nagyon fájdalmas még olvasni is, mert a fiataloknak igen is élni kell, boldognak lenni, ez lenne a dolgok rendje.
Szívből ajánlom mindenkinek, mert ez egy nagyon szép könyv!





2018. december 20., csütörtök

Az Arab lánya 2.rész

Borsa Brown
Az Arab lánya 2. (Arab 4.)


Anna bint Gamal al-Szudairi a tizennyolcadik születésnapját ünnepli. Mindennapjait a szaúdi királyi család védelmében éli luxusban, titkok és tabuk között. De egyszer minden titokra fény derül, minden kérdésre válasz érkezik, és mindenki tisztába jön vele, hol is a helye a világban. Hiába a szigorú nevelés, a vér nem válik vízzé, és erre Anna is rájön.

Vajon mi lesz erősebb és meghatározóbb a fiatal lány életében? A meglévő kötődése a hazájához és családjához, vagy az éledező vonzalma egy idegen világhoz, távoli rokonaihoz? Kaphat-e esélyt, hogy megtudja, ki is ő valójában? Megismerheti a gyökereit?

A hatalmas sikert aratott Az Arab és Az Arab szeretője című írásokban megismertük egy szívbemarkoló szerelem történetét.

Az Arab lányának első kötetében egy kislány élete bontakozik ki, míg a legújabb, második kötetben immár a fiatal nővé cseperedett Annával élhetjük át az első szerelem boldogságát, miközben a család fogalma is átértékelődik.




----------------------------------------------------------------------------------------

Imádtam, imádtam, imádtam! 
Ezzel mindent el is mondtam!
A 4 kötet közül, nekem az első és ez a negyedik rész volt a favorit.
Tökéletesre sikerült megírnia az írónőnek!
A cselekményt nem részletezném, mert minden olvasónak legyen meg a kellemes várakozás, hogy miről is szól majd.

Nujeen

Nujeen Mustafa · Christina Lamb
Nujeen


Christina Lamb újságíró, külügyi tudósító nevét az Én vagyok Malala című, világhírű mű társszerzőjeként ismerik az olvasók. A New York Times bestsellerlistáján előkelő helyen álló korábbi könyve után az írónő ezúttal ismét egy hősies fiatal történetét meséli el.

A súlyos betegsége miatt mozgáskorlátozott, tizenhat esztendős lány, Nujeen Mustafa sorsát követi, aki drámai kalandok során át, kerekesszékhez kötve menekült el a háború dúlta Szíriából. Nujeen szinte leckét ad nekünk bátorságból, kitartásból és hitből. Hányattatásainak elbeszélésével az írónő szembesíteni akarja a jólétben és békében élő embereket korunk legnagyobb humanitárius katasztrófájával, a szíriai menekültválsággal.

A fiatal lány a háború poklából menekülve egy új élet reményében családjával együtt viszontagságos útra vállalkozott. Tizenhat hónap alatt tengeren és országúton, hajóval és busszal jutott el Török- majd Görögországon át – Magyarországot is érintve – végül Németországba.



2018. december 19., szerda

Üvegszilánkon táncolni

Ka Hancock
Üvegszilánkon táncolni

„Lucy, minden házasság tánchoz hasonló; időnként bonyolult, máskor csodás, ám az idő túlnyomó részében igencsak eseménytelen. Mickey-vel viszont lesznek idők, amikor üvegszilánkokon táncoltok majd. Fájni fog. Két lehetőséged van: vagy elmenekülsz ez elől a fájdalom elől, vagy szorosan összekapaszkodtok, és együtt táncoltok át a következő biztos helyre.”

Lucy Houstonnak és Mickey Chandlernek nem lett volna szabad egymásba szeretniük, még kevésbé összeházasodniuk. Mindkettejüket hibás génekkel sújtotta ugyanis a sors: a férfi bipoláris személyiségzavarral küzd, a nő családjában a mellrák szedi áldozatait. Ám amikor Lucy huszonegyedik születésnapján útjaik összetalálkoznak, fellángol a szikra, és többé le sem tagadhatják az egymás iránti vonzalmukat.

Eltökélten és megfontoltan küzdenek azért, hogy a kapcsolatuk működhessen, ezért írásba foglalják az ígéreteiket. Mickey szedi a gyógyszereit. Lucy nem hibáztatja azért, ami felett nincs hatalma.



---------------------------------------------------------------------------------------

Nagyon szép és egyben borzasztóan fájdalmas ez a történet, engem padlóra küldött.
Nagyon találó a könyv címe!
Még az olvasó is úgy érzi, hogy a szereplőkkel együtt táncol, azokon az üvegszilánkokon.




2018. december 13., csütörtök

Ármány és kézfogó

Böszörményi Gyula
Ármány és kézfogó (Ambrózy báró esetei 3.)

A naptár 1900-ról lassanként 1901-re vált, miként a négy esztendővel korábban elrabolt Hangay Emma ügye is hátborzongató fordulatot vesz. Ambrózy báró, az Osztrák-Magyar Monarchia első magándetektívje és hű segítőtársa, Mili kisasszony új nyomra lel, ám az ösvény, melyre ezáltal lépnek, sokkal tüskésebb, nyaktörőbb és veszélyesebb, mint azt bármelyikük is sejtené. Vajon a morc báró miért válik egyre titokzatosabbá, sőt, kegyetlenné és gonosszá azokkal szemben, akik szeretik, s hogyan lesz képes mindezt Mili kisasszony elviselni? Mit rejt a Magyar utcai ház, miért lop lovat Mück Márika, kinek vall szerelmet Tarján Vili, és hány holttest kell még ahhoz, hogy a háttérben működő gonosztevők nehéz vasba veressenek?
A békebeli bűn- és szívügyek, melyek a Leányrablás Budapesten és A Rudnay-gyilkosságok című regényekben még homályban maradtak, most végre tán megoldásra lelnek.



----------------------------------------------------------------------------------

Egyszerűen imádom az író stílusát!!! :-)
Bő lére ereszti a mondandóját, de oly jólesik a lelkemnek. Lassan olvastam, hogy több napig együtt lehessek a szereplőkkel.
Mili és Márika az abszolút kedvenceim! :-)
A végét is imádtam, habsipka a sütemény tetején, szinte valami hasonló befejezést vártam, vagyis függővéget.
Mindenkinek szívből ajánlom ezt a sorozatot, nagyon jó!




2018. december 11., kedd

Az Arab lánya

Borsa Brown
Az Arab lánya (Az Arab 3.)

Gamal, a szaúdi királyi család tagja, megkapja élete legnagyobb feladatát: fel kell nevelnie magyar szerelmétől született gyermekét, Annát nem is akárhol: saját hazájában, Szaúd-Arábiában. A család nem nézi jó szemmel a házasságon kívüli kislány érkezését. De ha ez nem lenne elég, a sors még egy megoldhatatlannak tűnő kihívást küld Gamalnak.

Vajon képes egy apa egyenlőséget tenni gyermekei között, amikor azt a vallási tradíciók szerint nem is volna szabad? Lehet boldog egy ilyen zord világban egy ártatlan kislány, akinek már születésekor megpecsételődik a sorsa? Mire képes az apai szív? Mire képes egy mostoha?

A hatalmas sikert aratott Az Arab című regényben megismertük egy szívbemarkoló szerelem történetét. Az Arab szeretője a magyar nő szemével mutatja be ugyanezt az érzelmi hullámvasutat. Az Arab lányában a kettejük szerelme gyümölcsének élete bontakozik ki, miközben Gamal lelke is új életre kel.




---------------------------------------------------------------------------------------

Érdekes sztori lett. A cselekményekben végig ott szerepel Anna, mégsem róla szól a történet, hanem az apjáról Gamalról. Ebben a könyvben egy egészen más Gamalt ismerünk meg, nem a kemény arab férfit, hanem az apát, a férjet, a családjáról gondoskodó férfit. Sokan hiányolták a kemény arab mentalitást, pedig aki olvasta a hercegnő sorozatot, az tisztában van azzal, hogy nem csak brutalitás jellemző rájuk, hanem a szerető gondoskodás, tudom érdekes kettősség.
Az Emese kapcsolat kicsit szokványos lett, pedig nagyon jól indult a Csilla-Emese történet. Összességében nekem tetszett a könyv, örültem hogy Yasmin sajátjaként szereti Annát.
Nagyon várom a felnőtt Annát!



2018. december 9., vasárnap

Toszkán Rózsa

Belinda Alexandra
Toszkán Rózsa

A titokzatos idegen, akit csak a „Farkasként” ismernek, egy csecsemőt hagy a Santo Spirito zárda apácáinál.
A kisded ruhái között apró ezüstkulcs rejtőzik, ami származásának egyedüli bizonyítéka…
Rosának az apácák jelentik a családját, akik felnevelték. Tizenöt évesen el kell hagynia őket, hogy nevelőnőként munkába álljon egy arisztokrata család előkelő, ámde elátkozott kastélyában. Rosát a sors különös képességgel ruházta fel – képes „látni” a dolgok eredetét. Tehetségét latba vetve megpróbálja kideríteni a ház ijesztő úrnője, valamint saját származása rejtélyét.
Miközben az eszelős Mussolini háborúba sodorja Olaszországot, Rosa élete óriási fordulatokat vesz, elképzelhetetlen megpróbáltatásokkal kell szembenéznie, melyek során az intelligenciája, az intuíciói és az eltökéltsége lesznek a segítségére.



----------------------------------------------------------------------------------

Nagyon tetszett!
Kemény világ volt ez akkor, 15 évesen árván egyedül a nagyvilágban.
Engem az olasz történelem is érdekelt, milyen volt a Mussolini hatalom, hogy vették fel a harcot ellene a partizánok, a háború túlélése mind izgalmas esemény volt.
Közben Rosa múltjára is fény derült, ami igen fordulatosra sikerült.
Nekem a Zafír égbolt című regénye kicsit jobban tetszett, mindkettő regényt szívesen ajánlom olvasásra!




2018. december 3., hétfő

Megmaradt Alice-nek

Lisa Genova
Megmaradt Alice-nek

A háromgyerekes, boldog házasságban élő harvardi professzorasszony, Alice a karrierje csúcsán van, amikor azt veszi észre, hogy egyre feledékenyebb. Az idő haladtával gondolatai is összekuszálódnak, memóriája egyre gyakrabban hagyja cserben. A diagnózis: Alzheimer-kór, korai stádiumban. A függetlenségére mindig büszke Alice összeszorított foggal igyekszik ugyanúgy élni az életét, mint korábban, és csak a jelennel foglalkozni, de a betegség lassan úrrá lesz rajta. Helyenként szívszorító, néhol felemelő, ugyanakkor ijesztő történet arról, milyen az, amikor valaki szó szerint elveszíti az eszét.




----------------------------------------------------------------------------

Ezt a betegséget általában idősekhez társítja az ember.
Nekem megdöbbentő volt, hogy ilyen fiatalon szinte ugyanolyan gyors lefolyású, mint idős korban. Bevallom, szinte az utolsó lapokig valami csodagyógymódban hittem.
A könyv érdekessége, hogy nem a betegről írnak orvosok, ápolók, családtagok.
Ebben a történetben, maga az Alzheimer-es Alice gondolataival íródik a történet, sokkal átérzőbb lett és lelkileg közelebb hozta az olvasókhoz.




Mielőtt elmentél

 Louise Douglas
Mielőtt ​elmentél

A Mielőtt elmentél egy olyan történet, amely éppoly hozzáértéssel és érzékenységgel mutatja be a gyermekkor ártatlanságát, mint a szerelem és a veszteség dinamikáját.

Olivia és Luca Felicone szinte egész életében ismerte egymást. Luca szüleié a Marinella étterem, amely a társadalmi élet nyüzsgő központjának számít az amúgy unalmas, északkelet-angliai tengerparti kisvárosban A fiú édesanyja, soha nem tudja megbocsátani Oliviának, hogy hőn szeretett családjában hatalmas törést okozott.
Egy dermesztően hideg januári estén Oliviát mély megrázkódtatás éri, amikor megtudja, hogy férje meghalt egy autóbalesetben. Teljesen magára marad, és miután heteken át szenved a gyász okozta fájdalomtól, otthagyja az állását, majd visszatér északra, ahol Lucát eltemették, csak hogy közel lehessen hozzá – bár tudja jól, hogy a Marinellában nem várják őt tárt karokkal.
A sivár elhagyatottság érzése egy olyan viszonyba sodorja Oliviát Luca testvérével, melyről tudja, hogy nem lehet jövője. Az ezt követő események fölött aztán mindketten menthetetlenül elvesztik az irányítást, és amikor ez bekövetkezik, kirobbanó és kegyetlen következményeknek lehetünk szemtanúi.

Túlélőtúra Svájcban

Maddy Hunter
Túlélőtúra Svájcban

Emily Andrew csak a lottónyertes nagymamáját akarta elkísérni Svájcba, az álomutazás azonban rövidesen lidércnyomássá változik, amikor utaskísérőjüket, a mézes-mázos modorú Andy Simont holtan találják. Andy, ez a Viagrán élő vén kecske, egyetlen csábítási lehetőséget sem hagy ki közel és távol, kitartó ajánlatai Emilyt is az őrületbe kergetik. De vajon ki áll hirtelen halála mögött?
Az események ezután felgyorsulnak, és mire észbe kap, Emily már ott áll egy iowai és Rhode Island-i nyugdíjas utaskísérőjeként. Arról aztán végképp nem tehet, hogy a festői tájat nem látni a ködtől, az étel ehetetlen, az Aranyháromszög túra útvonalát pedig lépten-nyomon hullák szegélyezik. Csakhogy Emily talpraesett lány, akit holmi elveszett poggyászokkal, állandó szobacserékkel, váratlanul rátörő fogfájásokkal és pocsékba ment karórákkal sem lehet megfutamítani. Nyomozásba kezd, amelyben kitűnő segítőre talál a szívdöglesztően jóképű Etienne Miceli felügyelő személyében.




--------------------------------------------------------------------------------------------


Ez egy pár órás könyvecske, de nagyon jót szórakoztam az olvasása közben. Humoros krimi ötvözete, egy kirándulni szerető nyugdíjas csoporttal. 
Mosolygás garantált! ;-)





2018. december 2., vasárnap

Akvárium

David Vann
Akvárium

Édesanyja egyedül neveli a tizenkét éves Caitlint, és igen nehéz körülmények között élnek. Az anya dokkmunkás a közeli kikötőben, sokat és keményen dolgozik, kevés ideje jut a kislányra.
Caitlin iskola után mindennap az Akváriumba megy, amíg arra vár, hogy anyja érte jöjjön, és együtt hazainduljanak. Ez a legkedvesebb helye a világon, szereti bámulni a halakat és más vízi élőlényeket, elmerülni ennek a csillogó birodalomnak a mélységében.
Egy nap az egyik akváriumnál összetalálkozik egy öregemberrel, aki éppúgy bolondul a halakért, mint ő maga. E furcsa barátság azonban egy sötét családi titok nyomára vezeti a kislányt, ami olyan irányba lendíti egykor örömteli kapcsolatát anyjával, amely rémisztő következményekkel jár.
Az Akvárium aprólékos, finoman kidolgozott, mégis könnyed prózája egy bátor fiatal lány története, akinek szeretetvágya és megbocsátása képes megváltoztatni a körülötte élő, sérüléseikkel bajlódó embereket.



------------------------------------------------------------------------------

Vártam már nagyon ezt a könyvet és megérte.
Kicsi könyv sok mondanivalóval, egy érzelmi hullámvasúton éreztem magam.
Az akvárium és a halacskák, jóleső pihentető részek voltak közben.




2018. november 29., csütörtök

Árvák vonata

Christina Baker Kline
Árvák vonata

1854 és 1929 között elhagyott gyerekek tízezreit szállították vonaton az Egyesült Államok keleti partvidékéről a közép-nyugati országrészbe. A gyerekek sorsa csak a vakszerencsén múlott: vagy befogadó, szerető családra leltek, vagy gyermekkorukat és fiatalságukat kemény munkával, szolgaságban töltötték.
Fiatal ír bevándorlóként Vivian Daly is egyike volt azoknak a gyerekeknek, akik New Yorkból indultak vonattal a bizonytalan jövő felé. Később visszatér a keleti partvidékre, Maine partjai mentén éli csendes, nyugodt életét, emlékei pedig szinte a feledés homályába vesznek. Ám padlásán, ládákba rejtve ott sorakoznak mozgalmas életének relikviái.
A tizenhét éves Molly Ayer tudja, hogy csak azért nem kell bevonulnia a fiatalkorúak börtönébe, mert közhasznú munkában segíthet kitakarítani az idős hölgy padlását. Miközben segít kiválogatni Vivian holmiját, rá kell jönnie, hogy a látszat ellenére sok közöttük a hasonlóság.




-------------------------------------------------------------------------------------------

Sokat vártam erre a könyvre, de megérte, nagyon tetszett!
Nekem Vivian múltja jobban tetszett, az egész könyv felépülhetett volna arra az időszakra. Gondolom az író, a jelen és múlt árváinak életét akarta összehasonlítani.
Jobb vagy rosszabb a helyzet? Erre is választ kapunk a regényben.
Vivian 23 éves korában tett döntésével abszolúte nem értettem egyet, nem is értettem, hogy miért tette.
A könyv vége kicsit modernre sikerült, semmit nem von le a történet szépségéből, érdemes elolvasni.





2018. november 28., szerda

A bába döntése

Sabine Ebert
A bába döntése (Bába 3.)

Christian lovag és felesége, a hányatott sorsú, különleges képességű bába és gyógyító, Marthe nem sokáig élvezhetik békés hétköznapjaikat a gyorsan gyarapodó „ezüstfalu” szeretett és tisztelt elöljáróiként. Barbarossa Frigyes császár és a nagy hatalmú szász–bajor herceg, Oroszlán Henrik viszonya olyannyira elmérgesedett, hogy a háború elkerülhetetlenné vált, így Christiannak és lovagjainak hadba kell vonulniuk. A férfi távollétében hűbéruruk, Otto, a meisseni őrgróf elsőszülött fiát, a zsarnok és kapzsi Albrechtet teszi meg a christiansdorfi vár urává, aki semmilyen eszköztől sem riad vissza, hogy bosszút álljon Christianon, és megszerezze a faluban bányászott ezüstöt. Vajon képes helytállni a csatában Christian és lovagcsapata? Sikerül Marthénak és a falubelieknek megvédeniük magukat Albrecht önkényével szemben?





--------------------------------------------------------------------------------------------

Freiberg város megalakulását megörökítő, részben fiktív, részben történelmi tényeken alapuló regénysorozat a 3 kötet.
Ez a harmadik kötet is, hol romantikus, hol tragikus fordulatokban bővelkedik.
1180-as évek háborúskodásairól, Barbarossa Frigyes császár és Oroszlán Henrik viszálykodásáról olvashatunk bővebben. Közben pedig, az ezüstfalu jól ismert lakóinak életét követhetjük nyomon.
Történelmet kedvelők mindenképp olvassák el!





2018. november 26., hétfő

A Rudnay-gyilkosságok

Böszörményi Gyula
A Rudnay-gyilkosságok (Ambrózy báró esetei 2.)

1900 ősze.
Budapest székesfőváros a perzsa sah látogatására készül. A titokzatos keleti uralkodó teljes udvarházával egyetemben járja be Európát, mindenhol rendkívüli érdeklődést, sőt rajongást váltva ki.
Rudnay Béla rendőrfőkapitányt azonban egészen más nyomasztja: számos olyan gyilkossági ügy aktája hever az asztalán, amit a legkiválóbb detektívjei sem voltak képesek felderíteni. Vajon a ferencvárosi szatócs miért ölte meg a Bécsből öngyilkossági szándékkal Budapestre érkező festőt – a frissen alkalmazott cselédlány miért mérgezte meg úrnője édesanyját, akit addig sohasem látott – a hamburgi kémiatanár miért utazott Triesztbe, hogy ott a vonaton lelőjön egy általa sohasem látott, tízéves kisfiút? A minden lében kanál Hangay Mili kisasszony és az ő morc bárója nyomozásba kezd, nem tudván, hogy életük máris veszélyben forog.

A Leányrablás Budapesten című, nagy sikerű regény folytatásában a szerző tíz valóban megtörtént, a korabeli sajtó által dokumentált esetre igyekszik fényt deríteni, miközben e szép, izgalmas, békebeli korban valóban élt személyek és valós helyszínek sorát szerepelteti. A nyomozás csak most veszi igazán kezdetét!





---------------------------------------------------------------------------------------------


Imádtam, imádtam, imádtam!!! :-) Annyira jól ír Böszörményi Gyula, hogy elképesztő!
Ebben aztán voltak izgalmas részek. A 10 valóban megtörtént eset a valóságban nem függ össze, a könyvben az író fantáziája fonta össze remek háttér cselekménnyel.
Annyira hűen írja le a helyszíneket, karaktereket, hogy szinte ott köztük éreztem magam. 1900-as években hogyan néztek ki az emberek, milyen volt az  élet akkoriban...remek böngészési lehetőség a következő oldalon https://www.facebook.com/martioregfotok/?hc_ref=PAGES_TIMELINE

Ebben a regényben két helyszínen futottak az események 1.Mili és a báró, 2.Tabáni bűntanya
Egyik kedvenc szereplőm Mück Mári a kis rongyos cselédlány a "szer'usz" beszólásaival :-)
"- Odakinn két nap se kell és szer'usz világ, maguk nélkül meghalok!"
"- Akkor hát szer'usz csókolózás!"
"- Remélem, hogy nem valami részegest, mer' ha inni kezdenek, akkor szer'usz vacsora!"
"- Ha nincs Hül mama, nekem mostanra már szer'usz világ!"

Azt már nem is írom, hogy függővég... :-)






2018. november 25., vasárnap

Leányrablás Budapesten

Böszörményi Gyula
Leányrablás Budapesten (Ambrózy báró esetei 1.)

Budapest, 1896.
A város a millenniumi ünnepségek lázában ég. A békebeli Monarchia minden zugából tízezerszám tódulnak az emberek, hogy megcsodálják az ezeréves Magyarország egybehordott kincseit. Köztük van a Marosvásárhelyről érkezett, 16 éves Hangay Emma kisasszony is, akinek a rendezvények második napján nyoma vész.
Négy évvel később titokzatos távirat érkezik az azóta is gyászoló, idős édesapa, Hangay Árpád címére: a különös üzenetet Emma, a rég halottnak hitt lány küldte! Az ekkor 17 éves Mili kisasszony, Emma húga azonnal a fővárosba utazik, hogy nővére keresésére induljon.
A talpraesett, éles eszű lány nem sejti, hogy midőn felszáll a vonatra, rémálmokhoz hasonló kalandok sora veszi kezdetét, melyek kibogozásában egyetlen támasza a jó hírű, ám igen zord természetű mesterdetektív, Ambrózy Richárd báró lesz.




-----------------------------------------------------------------------------------------

El kell ismernem, hogy Böszörményi Gyula nagyot alkotott!
Sikerlistás könyvek lettek az Ambrózy báró esetei. Nem csip csup stílusban íródott a sorozat, mivel másfél éves kutatómunka előzte meg. Így hiteles valós szereplőkkel, helyszínekkel találkozhatunk a könyvek lapjain, amik hűen követhetőek a lábjegyzetekben.
Egyszerűen lenyűgözött ez az alaposság, ritka kincs, hogy ilyen remek magyar sorozat született, magyar író tollából!
A szereplők párbeszéde bájos humorral fűszerezve, teljesen levett a lábamról, nagyon jókat kuncogtam :-)
Engem a függővég nem zavart, mivel itt van a kezemben a következő rész...úgyhogy bocsi, de megyek olvasni ;-)





2018. november 12., hétfő

Hűség


Elizabeth Gilbert
Hűség (Eat, Pray, Love 2.)

Elizabeth egy rossz házasságból menekülve nekivág a nagyvilágnak, hogy végre rájöjjön, ki is ő, és mit akar az élettől. Zarándoklata során eljut Itáliába és Indiába, de a boldogságot végül Indonéziában találja meg, egy szintén hányatott sorsú férfi, a brazil Felipe oldalán. Örök hűséget fogadnak egymásnak, de azt is megfogadják, hogy nem követik el újra életük nagy tévedését; hivatalosan sosem házasodnak össze. Amerikában telepednek le, és minden szép és jó lehetne, ám egyszer csak közbeszól a hatóság. Vízumproblémák miatt Felipét bilincsbe verve kitoloncolják. Választás elé kerülnek: vagy egybekelnek, vagy a férfi többé be nem teheti a lábát az országba…

Gilbert őszinte, finom humorral átszőtt, mély érzelmű könyve azoknak szól, akik nem hisznek a házasságban, mert társadalmi béklyónak, a szerelem intézményesítésének, egyszóval idejétmúltnak tartják.




------------------------------------------------------------------------------------

Hol untam, hol mosolyogtam amíg olvastam.
Túl analizálta már ezt az egész cécót vagy béklyót. Senki nem tudhatja előre, hogy 10 vagy 50 évig tart majd a házassága. Az évek alatt sokat változnak a felek, jobbá vagy kevésbé jobbá, ki toleránsabbá, ki önzőbbé. Egyre ritkább lesz az ezüst és aranylakodalmat megélők száma, ma már más világ van.






Nincs új a nap alatt

Vincent & Vincent
Nincs új a nap alatt

Ez egy különleges könyv. A te könyved!
Miért?
Mert férfiak írták nőkről.
Férfiak, akikkel már te is találkozhattál!
Ezeket a történeteket az élet szülte, nem fantázia.

Emberi érzések és kérdések, szerelemről, csalódásról, megcsalásról, lelki és testi kapcsolatokról.

Néha miért megy nagyon jól a szex, néha pedig miért nem tud működni?

Vincent & Vincent elbeszéléseiből kiderül, hogy milyen érzés, amikor egy férfi igazi Casanova, és milyen, amikor csak egy küszködő vesztes, egy szánalmas lúzer.

Tanulságokkal és sajátos humorral teli kalandokon keresztül megtudod, hogyan is éli meg egy férfi.





------------------------------------------------------------------------------------------------

A férfiakat nem lehet ez alapján általánosítani, azért vannak ennél jóval igényesebbek is, hála az égnek.
Röviden jellemezve a szereplőket: zsák a foltját, amilyen a pasi igénye, az olyan nőt, nőcskét is kap.






Siddy nászútja

Hedwig Courths-Mahler
Siddy nászútja

Siddy Jung boldogan mond igent,amikor Frank Nordau megkéri a kezét.A délceg férfi rég meghódította már a szívét,és a lány biztos abban,hogy a szerelme viszonzásra talál.Az esküvői vacsora után azonban kártyavárként omlik össze a boldogsága. A férje volt szeretőjétől megtudja,hogy Frank nem szerelemből vette el hanem az apja határozott óhajára.Frigyüknek ugyanis a Jung és Hordau cégek egyesülését kellett megpecsételnie.Siddy úgy érzi megalázták,és csalodottan indul el a nászútjára.Semmije nem maradt,csupán a büszkesége.Szentül eltökéli,hogy legalább azt megőrzi…





------------------------------------------------------------------------------------------

Habkönnyű limonádé, pár órás kis könyvecske. Tetszik benne ez a régimódi nyájasság, udvariaskodás, megmosolyogtató.



2018. november 4., vasárnap

Életem a szomszédban

Huntley Fitzpatrick
My Life Next Door – Életem a szomszédban

Garrették megtestesítenek mindent, ami Reedékre nem jellemző. Hangosak, rendetlenek, szeretetteljesek. Samantha Reed a magasleséből minden nap azt kívánja, bárcsak egy lenne közülük… egészen addig, amíg egy nyári éjjel Jase Garrett fel nem mászik mellé és meg nem változtat mindent.
Miközben ők ketten szenvedélyesen egymásba szeretnek az első szerelem minden ügyetlenségén és nagyszerűségén át botladozva, Jase családja befogadja Samanthat még ha ő titkolja is Jase-t a saját családja előtt. Ekkor valami elképzelhetetlen történik, és Samantha lába alól kicsúszik a talaj. Hirtelen egy lehetetlen döntés elé állítja a sors. Melyik tökéletes család fogja megmenteni őt? Vagy talán itt az ideje, hogy saját magát mentse meg?




------------------------------------------------------------------------------------------

Óh hát egy tinis könyvbe csöppentem, de annyira élvezetes volt olvasni, hogy nem bántam.
A vége felé erkölcsi kérdéseket is feszeget, ami komolyabbá tette az egész történetet.
Nekem legjobban a Garrett család gyerekei tetszettek, ott aztán van élet :-)






Elfojtott sikoly

Angela Marsons
Elfojtott ​sikoly

Öt alak áll körbe egy sekély sírhantot. Mindannyian kivették a részüket az ásásból. És egy életre némaságot fogadtak… Csakhogy a végzet és Kim Stone felügyelőnő elől nem lehet elbújni.
Egy letehetetlenül izgalmas krimi, sokrétű figurákkal.











------------------------------------------------------------------------------

Nagyon jó volt, egy élmény volt olvasni!
Semmi unalmas rész, pörögnek az események.
Az írónő első könyve, emelem kalapom előtte, nagyszerű regény lett!
Tervez egy sorozatot Kimmel, nagyon várom a következő részt.





2018. november 3., szombat

Tombol a hold

Peter Marshall
Tombol a hold

A jó házból való úrilány és az írói ambíciókat dédelgető melósfiú jó eséllyel soha nem találkozott volna egymással, ha ugyanaz a váratlan tragédia nem töri szilánkokra álmaikat. Párhuzamos pályán futó életük kicsivel a végtelen előtt, egy intézetben keresztezi egymásét. Bruce és Anetté egymásba szeretnek, és mindenkivel dacolva eljegyzik egymást – a tolószékben… Szerelmükkel nem csupán felrúgnak minden társadalmi konvenciót, hanem harcot indítanak az élet teljességéhez való jogukért is. Harcuk dühödt, indulatos és elkeseredett. Nem csupán egy fiatalkori lázadás története, hanem mélységesen emberi hitvallás a másság elfogadásáért.





----------------------------------------------------------------------------------------

Másság, mit éreznek ők és mi mit érzünk velük kapcsolatban.
Ez mindig nehéz téma, 50 éve pedig pláne az volt.
Azóta sokat fejlődött a szemlélet, szabadok, nem csak intézetben élnek, sportolhatnak, tanulhatnak, dolgozhatnak, párkapcsolatban lehetnek, egy szóval élhetnek, úgy mint mások. Az intézet egyházi működése miatt, a vallás is felmerül, kényes téma.






2018. november 2., péntek

Szerelmünk lapjai

Nicholas Sparks
Szerelmünk lapjai

A mű a végtelen szerelem szívszorítóan gyengéd története. 1946-ban, Észak-Karolinában kezdődik, amikor Noah Calhoun visszatér a második világháborúból. A harmincegy éves férfi, miközben megpróbálja birtokát felvirágoztatni, folyton egy gyönyörű lányra gondol, akivel tizennégy évvel korábban találkozott, és akit eddig mindenkinél jobban szeretett. Az emlékeinek él, egészen addig, amíg a lány meg nem érkezik a városba. Mi történt velük az elmúlt években, és hogyan alakul további életük? Mindezt megtudhatjuk e páratlanul szép, mesterien szőtt, megrendítő és igaz szerelmi regény lapjairól.




------------------------------------------------------------------------------------------

Az Eltékozolt évek című könyvből megismert feleség szüleiről szól ez a romantikus történet. Épp ezért voltam rá kíváncsi. Nem egy mai történet, ez a 40-es években játszódik. Noah meghatóan kedves visszaemlékezése, aki most 80 éves.
Tipikus Sparks könyv, van aki szereti, van akinek unalmas. Nekem ebben a regényében az időskori érzések tetszettek, hogyan élik meg a múltat, milyen lesz majd 80 évesen emlékezni.
Egyszer Nagyikámat is megkérdeztem erről, hogy - Mamika, mégis milyen idősnek lenni, másképp látod magad, vagy úgy mint 20-30 évesen?
Erre azt válaszolta - Úgy mint 20 évesen, csak a lábaim ne fájnának! :-)
Drága Mamikám, most már értem, pont erre kaptam választ ebben a regényben.





2018. október 23., kedd

Isten teremtményei

Tracy Chevalier
Isten teremtményei

A kifinomult stílusáról ismert és méltán elismert írónő, Tracy Chevalier legújabb, valóságos személyekről szóló könyvében ezúttal a 19. század egyik legfontosabb felfedezésének történetéből válogat az olvasó számára, miközben érzékeny képet rajzol a női barátság bonyolult és sok mindent átvészelő természetéről.








-------------------------------------------------------------------------------------

1820-as évek, geológia, Lyme tengerpart.
Mary Anning kövületvadász, neve elsőként 1825-ben Franciaországban került nyomtatásba. Ősi kihalt állatok megkövesedett csontjaira bukkant, lelkesen vadászta nap mint nap a tengerpartot, sziklákat és kövületek után kutatott sikeresen.
Bevallom sosem mélyedtem el ebben a témában, így az első kutatókat sem ismertem.
Ezért is érdemes volt elolvasnom, miként  történhettek ezek a régészetek 200 évvel ezelőtt.




2018. október 22., hétfő

Életünk a Tatin utcában

Susan Loomis
Életünk a Tatin utcában


Susanne immár öt éve él családjával a normandiai városban, Louviers-ben. Mindent megtesz azért, hogy igazi kisvárosi francia feleség legyen belőle: kisfiát a helyi iskolába íratja be, ő maga rendszeresen jár a piacra, otthon istenien főz, és még arra is ügyel, hogy példát vegyen a francia nők sikkes öltözködéséről. Munkáját – azaz a gasztronómiai újságírást – változatlan lelkesedéssel folytatja, és belekezd egy, a francia vidéki konyha receptjeit bemutató szakácskönyv írásába. De közben már körvonalazódik az új terv: gyönyörű házukban egy főzőiskola beindítása. És rengeteg tervezgetés, rajzolgatás, még több fáradság és munka után végül is sikerül: megkezdi működését a Tatin utcai főzőiskola.




-------------------------------------------------------------------------------------------------


Ebben a könyvében bővebben ír a családi életéről mint a főzőiskoláról, de cseppet sem bántam.
Nagyon tetszettek a gyerekekről írt fejezetek, édes az a kislány, - le manége, le manége (körhinta)...imádom Pájizt!- :-)
A nagyfiú sportimádatának megvalósítása, milyen nehézségek adódtak, hogyan sikerült megoldaniuk, minden erejükkel támogatják a gyerekek fejlődését.
Susan főzőiskolája után, férje Michael szakmai támogatása következett, ő szobrász. Ez nagyon tetszett a párkapcsolatukban, hogy önzés nélkül képesek voltak lemondani saját álmaikról, amíg párjukat támogatták.
Az utolsó oldalakat könnyezve olvastam, ahogy leírja, hogy mindegy hol élünk, a hazaszeretet mindig megmarad. Vegyes nemzetiségű emberek barátsága, miként kezet nyújtanak egymás felé és nem egymást okolják mások által elkövetett tettekért.




2018. október 7., vasárnap

Ház a Tatin utcán

Susan Loomis
Ház a Tatin utcán

A fiatal amerikai lány, Susan Loomis friss diplomával a zsebében érkezik Párizs egyik legpatinásabb főzőiskolájába, hogy megvalósítsa álmát: az étel legyen az élete. De az itt eltöltött idő nemcsak gasztronómiai író-karrierjének lesz első lépcsője – utazgatásai során végérvényesen beleszeret a francia vidéki életbe és ínycsiklandó ételeibe. Ezért tíz esztendővel később, amikor megbízást kap egy francia szakácskönyv megírására, férjével és kisfiával együtt áttelepül a festői normandiai kisvárosba, Louviers-be. Így az „amerikai-nő”-bol lassacskán Suzanne lesz, és miközben lelkesen beleveti magát a munkába, családjával együtt a kisváros mindennapjainak fontos részévé válik. Ebben a könyvében az első néhány év élményeit idézi fel sok humorral és bájjal.



--------------------------------------------------------------------------------------------

Kedves kis történet, egy nagyon vidám pozitív főszereplővel.
Nekem tetszik ez az amerikai mentalitás, merj álmodni és valósítsd meg!
Több ilyen főzős receptes könyv olvasása után, azt kell írnom, hogy egyik kedvencem a Tatin utca lett, maga a ház, a környék elragadó, jaj de szeretnék egy ilyen házikóban élni.
A recepteknél szinte az ételek illatát, ízét éreztem ahogy leírta.
Megyek is, folytatom a második résszel ;-)




2018. október 3., szerda

Amnézia

S. J. Watson
Amnézia

Christine minden reggel idegen ágyban ébred fel, egy idegen férfi mellett. Belenéz a tükörbe, és döbbenete tovább fokozódik: egy középkorú nő arca néz vissza rá. Az ágyból időközben előkászálódó férfi minden reggel elmagyarázza neki, hogy ő Ben, a férje, hogy Christine negyvenkét éves, és két évtizeddel ezelőtt egy szörnyű balesetben szerzett fejsérülése miatt képtelen megjegyezni az új emlékeket. Christine mindennap hihetetlen harcot folytat azért, hogy visszaszerezze emlékeit, vagyis rajtuk keresztül önmagát. Kiderül, hogy semmi és senki nem az, mint aminek látszik, így a nyugodt tempójú, visszafogott történet hamar vérbeli thrilleré változik…




--------------------------------------------------------------------------------------------------

Egy nap alatt elolvastam, ez mindent elmond a véleményemről!
Nekem nem volt annyira borzongásos thriller, a könyv felétől indult be a találós kérdés, hogy ki ki lehet. Aztán a vége volt izgalmas, vagy inkább a főszereplőért Christinért izgultam, vajon mire fog vissza emlékezni.
Mindenképp ajánlom olvasásra, jó kis regény, olvasmányos és remek stílusa van az írónak.



2018. szeptember 18., kedd

Jégviráglányok

Laurie Halse Anderson
Jégviráglányok

– Halott lány közeledik – mondják a fiúk a folyosón.
– Áruld el a titkodat! – suttogják a lányok egyik vécéből a másikba.
Én vagyok az a lány.
A combjaim közötti hézag, a hézagon átsütő fény vagyok.
Porcelán keretre drótozott csontváz vagyok, az, amit ők akarnak.

Lia és Cassie, a piszkafa testbe fagyott jégviráglányok, valamikor a legjobb barátnők voltak. Ám Cassie meghalt, Lia anyját lefoglalja a mások életének megmentése, apja nincs otthon, mert az ügyeit intézi, a mostohaanyjának fogalma sincs, Lia fejében pedig egyre mondja a hang, hogy te parancsolsz, maradj erős, adj le még többet, nyomjál még kevesebbet. Ha így folytatja – vékony, vékonyabb, legvékonyabb – egyszer talán eltűnhet mindenestül.
Ebben a regényben, amely Laurie Halse Anderson legmegrázóbb alkotása a Nemzeti Könyvdíjat elnyert Hadd mondjam el óta, az író egy lányt kísér el a hátborzongató alászállásra az anorexia mindent megemésztő bugyraiba.




---------------------------------------------------------------------------------

Ez egy nagyon jól megírt történet az anorexiáról!
Borzasztó betegség, önértékelési zavar, szinte sokkoló ahogy egyre mélyebben süllyednek ebbe az apátiába és csak fogynak, fogynak, mégis hájasnak érzik magukat.
Minden szülőnek kötelező olvasmánnyá tenném!
Mert ezzel a fogyással valamit üzennek ezek a fiatalok.
Depressziót, kudarcokat ellensúlyoznak az éhezéssel, hogy legalább ebben sikeresnek érezzék magukat, ahogy elérik az áhított mínusz kilókat.




2018. szeptember 16., vasárnap

Piknik Provence-ban

Elizabeth Bard
Piknik Provence-ban

Amikor Párizs szívében, a közös szerelmi fészkükbe vezető csigalépcsőn Elizabeth Bard követi az ő jóképű franciáját, mindketten azt hiszik, megtalálták a tökéletes otthonukat.

Az élet mégis mást akar. Első gyermekük születése előtt egy romantikus kiruccanáson Elizabeth-t és Gwendalt megigézi egy ódon, történelmi emlékeket idéző ház, és úgy döntenek, hogy vidékre költöznek – bezárkóznak, megrekednek, sőt egyenest az arrafelé kitalált Le Creuset öntöttvas lábosokba bújnak –, a francia vidék kék ege alá, a levendulamezők és napfényízű őszibarackok világába.

A Piknik Provence-ban visszaemlékezés és csokitól maszatos szakácskönyv, arról beszél, mi következik a boldogító „igen" után, és figyelmeztet minket, hogy az élet – konyhán belül és kívül – nem más, mint találkozás az ismeretlennel.



-----------------------------------------------------------------------------------------------


Folytatódik a történet remek receptekkel, ebből is kiírtam pár finomságot.
Érdekes volt, ahogy a nagyvárosi harmincasok nyugodt csöndes vidéki életre vágytak. A nyugodtság nem mindig jött össze, mivel vállalkozásba kezdtek. 
Ebben a kis helységben azonban, a zárkózott franciák már sokkal segítőkészebbek barátságosabbak voltak.
Előkerült az élet nagy kérdése, hogy fiúk csak az európai iskolát, gondolkodást ismerje meg, vagy pár évet amerikai iskolában töltsön, hogy átvegye a verseny és szabadság szellemét.
Így az életük, még nyitott kérdésekkel zárult, hátha megírja egy újabb regényben.



2018. szeptember 14., péntek

Ízek, imák, szerelmek

Elizabeth Gilbert
Ízek, imák, szerelmek

Elizabeth Gilbert önéletrajzi regénye spirituális utazásra hívja olvasóit, vele együtt tanulhatjuk meg, mit jelent megismerni, megszeretni, és ha kell, elengedni az embereket.
Elizabeth harmincas, sikeres nő – volt. Gazdag férj, álomház, fényes karrier. Egyik pillanatról a másikra az élete mégis romokban hevert, látszólag ok nélkül. Egy szörnyű válás és az azt követő depresszió után, megmérgezett kapcsolatokkal a háta mögött nekivágott a nagyvilágnak, hogy végre rájöjjön, ki is ő, és mit akar az élettől. Zarándoklata Itáliába, Indiába és Indonéziába vezet, ahol olasz dzsigolók, indiai guruk, indonéz gyógyítók között bizonyítja, hogy mind a boldog pillanatokat keressük, akármelyik szegletében élünk is e világnak. Őszinte, humoros és mély érzelmű könyve mindannyiunknak szól, akik ébredtünk már úgy, hogy „ettől a naptól kezdve változtatok az életemen”. Egy nő, aki nem akart többé megfelelni. Egy nő, aki elengedte a jelenét, és megtalálta a boldogságát.



----------------------------------------------------------------------------------------

Ezt a könyvet egy rokonomtól kaptam, hogy olvassam el, mert neki nagyon tetszett.
Mivel ilyen útkeresésről, önmegvalósításról, elengedésről szól, kíváncsivá tett. Így a Vadon és az ElCamino regények után adtam neki egy esélyt.
Nagyon jó az írónő stílusa, már emiatt élvezet volt olvasni. 3 ország, 3 fejezet, ebből nekem az Olaszország és Indonézia tetszett a legjobban. Indiai rész kevésbé vonzott, sőt néha elkalandozott a gondolatom, legalább annyira szenvedés volt olvasni, mint amit maga az író érezhetett :-)
Gilbert is újságíró, utazgatás közben ő nem csak magára talált, pihent, hanem cikkeket írt és tervezte ezt a könyvét.
Közben kiderítettem, hogy Hűség címmel van ennek folytatása, ami megvan a könyvtárban, egyértelmű hogy elolvasom.

2018. szeptember 9., vasárnap

Esőcsináló

Tan Twan Eng
Esőcsináló

1939, Pinang, Malajzia. A tizenhat éves Philip Hutton mindig is számkivetettnek érezte magát. Angol édesapja és kínai édesanyja gyermekeként nem tartozott igazán egyik nemzethez sem. Ezen a nyáron azonban véget ér a magány időszaka: megismer egy japán diplomatát, Hayato Endót, aki mestere lesz, és idővel egyre szorosabbá válik a kapcsolatuk. Philip körbevezeti Endo szant a szigeten, megmutatva mindent, ami fontos és kedves számára, Endo szan pedig bevezeti a fiút a japán kultúra és gondolkodás világába, harcművészetre és a zen buddhizmus világszemléletére tanítja.
Az újonnan szerzett tudásnak és barátságnak azonban óriási ára van. Endo szant kötelessége a sajátjaihoz fűzi, amire Philip csak akkor döbben rá, amikor a japánok megszállják Malajziát.



----------------------------------------------------------------------------------------------

Nagyon tetszett!
Most a keleti világ szempontjából ismerhetjük meg a háborút, mikor a japánok megszállták Pinangot.
Közben bepillantást láthatunk a harcművészet tanításába, miként alakul át Philip gondolkodása, viselkedése, milyen hatással van rá mestere, aki az ellensége a háborúban. Érdekes volt és mélyen elgondolkodtató.
Az író Pinangban született és ez az első regénye, 2007-ben jelent meg, több díjat is nyert.




2018. szeptember 4., kedd

Ebéd Párizsban

Elizabeth Bard
Ebéd Párizsban

Egy párizsi hétvége alkalmával Elizabeth Bard együtt ebédelt egy sármos franciával – és soha többé nem tért haza.
Vajon szerelem volt első látásra? Vagy az volt a döntő mozzanat, hogy a kés könnyedén siklott keresztül a pavé au poivre-on, és a hús rózsaszín leve étvágygerjesztően folyt rá a vajas borsmártásra? Az Ebéd Párizsban egy fiatal amerikai nő két szenvedélyes – újdonsült kedveséhez és a francia konyhaművészethez fűződő – szerelmi viszonyának hiteles krónikája. Elizabeth, miután fogja magát és új életet kezd a világ legromantikusabb városában, lelkesen veti bele magát a nyüzsgő piacok, a hangulatos bisztrók és a nádszálvékony femmes fatales-ok világába.




----------------------------------------------------------------------------------------------


Ez a könyv inkább gasztro vonalon jeleskedik, fenséges francia ételek, receptek leírásával egészíti ki a francia életvitelt. Közben megismerhetjük a tipikus amerikai mentalitást, a francia vagyis európai gondolkodást, amelyben tényleg magunkra ismerhetünk mennyire különböző felfogásúak vagyunk, én erre azt mondom így kerek a világ.
A család története Provence-ban folytatódik.




2018. szeptember 2., vasárnap

El Camino

Sándor Anikó
El Camino

Akik túlélték a halál pillanatát, azt mondják, pár másodperc alatt lepereg a szemük előtt az életük. De csak ott, az utolsó pillanatban kristályosodik ki a lényeg – akkor általában már késő.
Én negyven napot kaptam a sorstól, hogy végignézzem életem filmjét – még időben. Mint amikor a sötétben váratlanul felkapcsolják a villanyt… Megismerhettem a lényeget… Zarándoklatra indultam, fájdalmas vezeklés lett belőle. Egy olyan „bűnért”, amiről nem is tudtam, hogy elkövettem. Amit itt leírtam, nem a képzelet szüleménye. Legyalogoltam a nyolcszáz kilométert, és átéltem minden pillanatát. Remegtem a döbbenettől, amikor kézzel foghatóvá vált a csoda, és sírtam a zavarodottságtól, amikor nem értettem, mi történik velem. Ha más meséli, amit ott átéltem, azt mondom, túl színes a fantáziája.




------------------------------------------------------------------------------------------


Túl sokat vártam tőle, nekem a Vadon sokkal jobban tetszett, egészen más hangulatú volt az a könyv.
Ez nekem inkább zsurnaliszta műfajnak tűnt. Ebben a témában kevés jó könyvet találtam, talán az az oka, hogy az El Camino-n szinte tömeg vándorol, olyan turistáskodásnak, divatnak tűnik.
Pedig szívesen olvasnék róla egy jó útleírást.



2018. augusztus 27., hétfő

Egyszerű igazság

Jodi Picoult
Egyszerű igazság

Egy békés Pennsylvania állambeli amis kisvárosban halott csecsemőre bukkannak egy elhagyatott istállóban. A rendőrségi nyomozás során egyéb szörnyű titkokra is fény derül, és a közösség élete pillanatok alatt pokollá változik. A bizonyítékok a tizennyolc éves és hajadon Katie Fisher ellen szólnak, aki látszólag titokban szülte meg gyermekét, majd megölte az ártatlant. A nagyvárosi életből kiábrándult Ellie Hathaway ügyvéd elvállalja Katie védelmét, megpróbál utat találni az idegen kisváros lakóinak szívéhez, miközben nem is sejti, hogy olyan területre téved, ahol semmi sem az, aminek látszik, ahol nem csak egy igazság létezik, és ahol a bűnhődés és a feloldozás nem az ítélőszék kezében van. Ellie egyre jobban belegabalyodik a szövevényes ügy hálójába, miközben saját félelmeivel is szembe kell néznie, mikor egy férfi tűnik fel a múltból, rég eltemetett érzéseket, vágyat és szenvedést hozva magával…




-----------------------------------------------------------------------------------------------

Nagyon jó volt! Betekintést engedett az amisok elszigetelt világába, hogyan élnek, gondolkodnak, milyen törvényeket alkalmaznak, nekem tetszett, de engem mindig is érdekelt az amish élet, mert olyan titokzatosak.
A Vezeklés regénye után, ez szintén kedvencem lett.
Akit érdekel ez a világ, mindenképp olvassa el!
Sorakoznak a várólistámon a Picoult könyvek :-)



2018. augusztus 23., csütörtök

Nyári fuvallat

Mary Alice Monroe
Nyári fuvallat

Dora boldogtalan házasságában évekig játszotta a tökéletes anya és feleség szerepét. Férje azonban egy nap beadja a válókeresetet, és az asszony úgy érzi, hogy autista kisfia nevelésében is kudarcot vallott. A válása és az eladandó házzal kapcsolatos megannyi teendő pedig szinte minden energiáját felemészti. Szorult helyzetéből nem talál kiutat. Végül egy rosszullét kell ahhoz, hogy rádöbbenjen: ha újra boldog akar lenni, gyökeres változásokra van szükség az életében, amelyeket csakis önerőből vihet véghez. Elindul hát egy rögös, számára ismeretlen úton, amely a sok megpróbáltatás mellett megannyi örömöt is ígér, és csak remélni meri, hogy a végén nemcsak önmagára, hanem egyúttal haza is talál.

Mary Alice Monroe szívmelengető és magával ragadó trilógiájának második kötetében folytatódik a Nyári emlékekből megismert három lánytestvér, Dora, Carson, Harper és nagyanyjuk édes-bús története.



-------------------------------------------------------------------------------------------------

Az én lelkemnek is nyári fuvallat volt olvasni :-).
A 3 könyv külön egy egy testvérről szól, de hála az égnek az író, nem bontotta külön a családtól. Így mind 3 lány életét folyamatosan követhetjük, no meg a nagyit se hagyjuk ki.
A tenger morajlását, a sós levegő illatát éreztem olvasás közben.
Palack, a delfin is gyógyul :-)
Megannyi nyitott kérdéssel zárult a második kötet, várom a befejező részt!



2018. augusztus 22., szerda

A bába nyomában

Sabine Ebert
A bába nyomában (Bába 2.)

A szerző korábbi kötetének (A bába titka) folytatásaként megjelenő regényben Oroszlán Henrik visszatért a Szentföldről, és vele Marthe és Christian legnagyobb ellensége is. A herceg pont őt nevezi ki az ezüstfalvak helytartójának. Ám ha mindez nem volna elég, Marthét feljelenti egy fanatikus medikus, hogy egyházi bíróság előtt feleljen tetteiért







-------------------------------------------------------------------------------------
 
Ez sokkal pörgősebb volt, dúltak az események, ármánykodás, intrika, cselszövés, árulás volt benne minden.
1174-76-os évek valós történelme tárul elénk, betekintést engedve a boszorkányperekbe, inkvizícióba.
Az ezüstbányászatnak köszönhetően, hatalmas fejlődésnek indult Freiberg városa, miként bővültek a telepesek, céhekkel, kereskedőkkel, kohászattal.
Az egyszerű erdőmélyi faluból, 20 év alatt város nőtt, az egykori szolgákból polgárok lettek.
 
 
 


2018. augusztus 18., szombat

Liverpool Street

Anne C. Voorhoeve
Liverpool Street

1939 tele, Liverpool Street vasútállomás, London. Egy tizenegy éves berlini kislány, Ziska Mangold leszáll a vonatról. Nem akármilyen vonat ez, hanem egyike azoknak a gyermektranszportoknak, amelyek közel tízezer fiút és lányt menekítettek ki a náci Németországból. Ziska pontosan tudja, mit akar: amint lehet, ki kell juttatnia a szüleit és legjobb barátnőjét, Bekkát is. Ám nem sok ideje marad, a gyilkos háború már előreveti árnyékát. Ziskára egy idegen család, egy idegen nyelv, honvágy és bizonytalanság vár – de egyúttal élete legnagyobb kalandja is. Hét évvel később pedig meg kell hoznia egy nehéz döntést.



------------------------------------------------------------------------------------------------


Keserédes történet, valós történelemmel, kitalált szereplőkkel. Egy gyerek szemével ismerhetjük meg a háború borzalmait, üldözést, menekülést.
Két anya fájdalmai, örömei, nehéz erről írni.
Nagyon megkedveltem Ziskát, a kis szeretet éhségével, ahogy mindig próbált pozitívan gondolkodni, az első csalódások, fájdalmak átélése, a szívem szakadt meg érte. 7 év az életéből, a legszebb fiatal éveit vette el a háború, mint ahogy a nevelőanyja mondta.
Érzelmekkel teli regény!



2018. augusztus 15., szerda

A bába titka

Sabine Ebert
A bába titka (Bába 1.)

A fiatal bábának, Marténak menekülnie kell a kegyetlen Wulfhart várúr elől, aki halva született fia miatt érzett bánatában a lányt hibáztatja. Nagy nehézségek árán, hogy életben maradhasson, csatlakozik egy csapatnyi telepeshez, kiknek vezetője, a nemesi származású lovag, Christian rögtön szerelmes lesz a lányba.







-----------------------------------------------------------------------------------
 
Regényes történelem. A mai Freiberg város múltját ismerhetjük meg a regényben, 1300 körül már Meissen tartomány legnépesebb városának számított.
Otto von Wettin Meissen őrgrófja, felesége Hedwig, Oroszlán Henrik, Medve Albert mind mind valós történelmi személyek. Természetesen a telepesek kitalált személyek, hiszen róluk hiteles írás nem maradt.
Ez nem egy izgalmas regény, inkább a történelmi ismereteinket gyarapíthatjuk, nekem tetszett.
Marthe bába által, megismerhetjük az akkori gyógymódokat, növényeket, ami Bingeni Hildegárd orvoslásához igazodik, aki éppen a regény cselekményének idejében élt.



2018. augusztus 14., kedd

Legénylakás

P. G. Wodehouse
Legénylakás

A címben szereplő legénylakás New York bohém művésznegyedének kellős közepén, egy bérház tetején található, és büszke tulajdonosa nem más, mint George Finch. Az alacsony, vékonydongájú, nőtlen fiatalemberről tudnunk kell, hogy önjelölt festőművész, bár ezen a földön még soha nem kent festéket vászonra nála csapnivalóbb festő.
Jegyese, a bájos Molly Waddington mostohája azonban él a gyanúperrel: leendő vejének nemcsak a képei, de a jelleme is hagy némi kívánnivalót maga után, ezért aztán megtesz minden tőle telhetőt, hogy elodázza az esküvőt…
Ki tudja, a két fiatal valaha is eljutna-e az ásó-kapa-nagyharangig, ha nem támogatná frigyüket közös barátjuk, J. Hamilton Beamish, és a vadnyugat-imádó, Zane Grey könyveket faló Sigsbee Horatio Waddington, Molly édesapja…



----------------------------------------------------------------------------------------------

Ezt a könyvet nem szabad komolyan venni, fergeteges jó stílusa van, végig mosolyogtam a szövegen :-)
Könnyed kikapcsolódásra való vidám könyvecske!




2018. augusztus 10., péntek

A szoba

Emma Donoghue
A szoba

Az ötéves Jack számára a Szoba maga a világ. Itt született, és Anyával együtt itt eszik, játszik, alszik és tanul. Jack képzeletét számtalan csoda foglalkoztatja – a tojáshéjakból épített kígyó az Ágy alatt, a Tévében látott képzeletbeli világ, a kuckó a Szekrényben, a ruhák között, ahová Anya esténként lefekteti, hátha jön Patás…
A Szoba Jack számára az otthont jelenti, de Anya számára börtön, ahol tizenkilencéves kora óta -hét esztendeje- raboskodik. A Jack iránt érzett szeretetből egy egész életet épít fel a kisfiú számára tizenkét négyzetméteren. Ám ahogy Jack kíváncsisága egyre nagyobb, úgy nő Anya kétségbeesése is, hiszen tudja, hogy a Szoba hamarosan szűk lesz kettőjüknek.
A történet, amely Jack egyszerre megható és vidám előadásában bontakozik ki, a szívfacsaró körülmények közepette is legyőzhetetlen szeretetről, az anya és gyermeke közötti elszakíthatatlan kötelékről mesél. Megrázó, felemelő és magával ragadó regény, amely mindvégig mélyen emberi és megindító marad.




----------------------------------------------------------------------------------

Nehéz megszólalni egy ilyen könyv után.
Kifacsarta a lelkemet.
Egy 5 éves szemével látni, érezni, gondolkodni, mit is jelent neki a Szoba. Majd utána a kinti élet, mivel kell szembesülnie, amire még én sem gondoltam. Egyszerű dolgoknak hiszi az ember, a napfény amit sosem érzett a bőre, a levegő amit sosem szippantott be, az eső amitől futva menekült, ne essen rá a bőrére, a lépcső amin nem tudott közlekedni, társas viszonyok, mit szabad mit nem, satöbbi és ez a kis hős Jack fiú, igazán helyt állt ebben a Kinti világban.
Az Anyjának ez a 7 év fogság maga a borzalom, rettegés, mégis mennyi szeretettel gondozta kisfiát még ilyen mostoha körülmények között is.
Nagyon megható könyv!



2018. július 30., hétfő

Neked adom a napot

Jandy Nelson
Neked adom a napot

A tizenhárom éves fiú-lány ikerpár, Noah és Jude hihetetlenül közel állnak egymáshoz. Különleges burkot húznak maguk köré színekből és szavakból, ahová nem engednek be semmit és senkit. Egy nap azonban a burok felhasad, és a családi tragédia úgy kipörgeti az ikreket megszokott világukból, akár egy tornádó.
Három esztendő múltán jóformán szóba sem állnak egymással. Az érzékeny lelkű Noah szerelmes barátságba keveredik a szomszéd sráccal, Jude pedig mesteréül választ egy goromba férfit, akinek több köze van a lány családjának széthullásához, mint hinné…
Az ikrek nem veszik észre, hogy mindketten csak a történet egyik felét ismerik, és vissza kéne találniuk egymáshoz, hogy esélyük nyíljon világuk újjáformálására.




--------------------------------------------------------------------------------------------

Sokat vártam ettől a könyvtől, mert nagyon jó kritikát kapott.
Az elején tinik, tini problémákkal, kezdtem félni, hogy ez még sem az én könyvem lesz.
Utána viszont beindult a történet és onnantól le sem tettem a kezemből, amíg ki nem olvastam.
Minden főszereplő túlcsorduló érzelmeket kapott az írótól, nekem ez különösen bejött, hogy teljesen átélhettem a velük történteket.
Mire borúsan éreztem volna magam, újra fényt és színeket kaptam, különösen tetszett a szellemvilág és babonák bevetése.




2018. július 25., szerda

Velem Velencében

Elizabeth Adler
Velem Velencében

A négy titokzatos szó arra sarkallja Precious Raffertyt, a régiségkereskedőt, hogy átvágjon Európán, és megfejtse a szavak jelentését. A 38 éves Preshy szereti az „Egy Amerikai Párizsban” életérzést, de amíg nem találkozik Bennett James-szel, azt hiszi, senki sem veheti le a lábáról,. Ahogy azonban a kapcsolat szélsebesen halad, rájön, hogy sok mindent nem tud a férfi shanghaji üzelmeiről. Aztán váratlanul sürgős üzenetet kap Lily Songtól, az unokatestvérétől, akit nem is ismer személyesen. Lily Shanghaj-ban él, ismeri a régiségkereskedelem helyi alvilágát – és van egy titka, amely elég fontos ahhoz, hogy Velencébe vigye, hogy első alkalommal találkozzon személyesen Preshyvel.



--------------------------------------------------------------------------------------


Könnyű kikapcsolódásra való romantikus krimi.




Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...