2021. december 28., kedd

A történelem hajótöröttei


 Armando Lucas Correa
A történelem hajótöröttei

A 12 éves zsidó lánynak, Hannah-nak 1939-ben szüleivel együtt menekülnie kell a nácik által kisajátított otthonukból. Az embertelenségből egy Kubába tartó óceánjáró kínál kiutat, de lehetséges-e a menekülés, vagy az új élet reménye délibáb csupán?
Anna, a tizenkét éves New York-i zsidó lány sosem ismerhette meg a szeptember 11-i terrortámadás poklában eltűnt apját, most pedig magányosan él a világtól egyre inkább elforduló anyjával.
Hannah és Anna nem ismerik egymást, mégis, hatvan év távlatából is összekapcsolja a sorsukat valami. Valami, ami túlmutat a holokauszt borzalmain, a kubai forradalmon, a New York-i ikertornyok leomlásán, az otthontalanná váláson, a szülők és a barátok elvesztésén.
ARMANDO LUCAS CORREA óriási hatású regénye egy tizenkét éves lány fejlődéstörténete. Illetve kettő lányé. A nagy nemzetközi sikert aratott A történelem hajótöröttei a St. Louis óceánjárón menekülő német és francia zsidók valós történetén alapul, akik új hazát kerestek a sajátjuk helyett, amely kivetette őket.


..............................................................................................................



Az író igaz történet alapján írta meg ezt a könyvét.
A könyv végén teljes képet kapunk az akkori politikai helyzetről és méltón tiszteleg a St. Louis utasainak, mind a 937 név közzétételével.




2021. december 27., hétfő

Őszinte szavak


 Clare Pooley
Őszinte szavak

Julian Jessop, a hetvenes éveiben járó, különc művész úgy hiszi, hogy a legtöbb ember nem igazán őszinte sem egymással, sem önmagával. Az idős férfi azonban belefáradt már, hogy mások elől rejtegesse a mélységes magányt, amit érez. Így hát egy napon úgy határoz, hogy leírja az igazságot a saját életéről egy egyszerű, zöld jegyzetfüzetbe, és ott hagyja azt egy kávézóban. Arra azonban nem számít, hogy a kávézó tulajdonosa, Monica megkeresi őt, miután megtalálta a füzetet. Vagy hogy a nő is papírra veti a maga történetét, majd a szemközti borbárban hagyja a füzetet.
A zöld jegyzetfüzet hamarosan megtelik újabb és újabb szereplők vallomásaival – akiknek szép lassan a sorsa is egymásba fonódik, örökre megváltoztatva az életüket.


...............................................................................................................


Jó ötlet volt ez a füzet.
Kedvelem az ilyen kávézós családi hangulatú történeteket.
Teljesen átjött minden szereplő jelleme, szinte köztük éreztem magam.




Kedves Emmie Blue

 

Lia Louis
Kedves Emmie Blue


Hetekkel később a szintén 16 éves Emmie Blue a gimi sportpályájáról egy piros léggömböt engedett fel az ég felé, a nevével, az e-mail-címével… és egy titokkal. Egy titokkal, amelytől szeretett volna megszabadulni.
Hetekkel később a 16 éves Lucas Moreau megtalálta a léggömböt Franciaországban, Bretagne partjainál, és levelet küldött a mellékelt e-mail-címre. Az e-mail épp akkor érkezett meg Emmie-hez, amikor a legnagyobb szüksége volt egy új barátra, egy biztos pontra az életében.
Tizennégy évvel később Emmie és Lucas barátsága még mindig töretlen, csakhogy időközben a lány végzetesen beleszeretett a fiúba, az érzéseit azonban titkolja előle. Abban reménykedik, hogy Lucas felismeri, ő az igazi, az egyetlen lány, akivel boldog lehet. Emmie maga mögött hagyva szörnyű múltját egy idős hölgynél bérel szobát. Magányos, hisz alig tartja a kapcsolatot valakivel, mióta elküldték a legutóbbi munkahelyéről. Amikor Lucas bejelenti, hogy nagyon fontos kérdést szeretne feltenni neki, a lány meg van róla győződve, hogy ez lesz az a pillanat, amikor a fiú elárulja, ugyanazt érzi, amit ő… a pillanat, amikor az élete végre igazán elkezdődhet.
Lucas azonban egészen másról vall… Elmondja, hogy kibékült a régi barátnőjével, és Emmie-t szeretné felkérni esküvői tanújának. Emmie Blue jövővel kapcsolatos összes terve kártyavárként dől össze, és hamarosan megtanulja, hogy amiről azt hitte, hogy tudja, arról csak hitte, hogy tudja.
Van egyáltalán olyan, hogy eleve elrendelés?
Igaz lenne a mondás, hogy ember tervez, Isten végez?


..........................................................................................................



Barátságról és szerelemről szól.
A 30 éves főszereplők megrekedtek a tizenéves fejlődési szinten, vannak akik sosem akarnak felnőni.


2021. december 19., vasárnap

A szárd szikla


 Borsa Brown
A szárd szikla

Vágyak egy sziget kapujában
Virginia Angels, a fiatal amerikai lány, egy szerelmi csalódás után Szardíniára utazik. Semmit sem tud a szigetről, de hamar felfedezi a szépségét, az ízeit, az embereket, miközben lehetetlenebbnél lehetetlenebb helyzetekbe keveredik. A véletlenek folyton egy idegen, ám felettébb karakán férfi útjába sodorják, aki nemcsak ostorozza a lányt, hanem felkelti az élet utáni vágyat is benne. Virginia rádöbben, hogy a „szárd szikla” nem csupán köveket takar, hanem egy erős és határozott férfit is.
A röpke nyaralás azonban megváltozik, amikor kiderül, hogy ki a titokzatos férfi. Rejtett egyezségük az őrület és az ésszerűség határán mozogva taszítja őket egy olyan élethelyzetbe, amellyel nehezen barátkoznak meg.
Vágyak, cselszövés, fájdalmak és szenvedély egy szigeten, amely szerelembe ejti az embert, és örökre megpecsételi a sorsát.
Borsa Brown, az erotikus-romantikus regények népszerű írónője ezúttal egy könnyed, szórakoztató, ám emberi lelket boncolgató, perzselő érzelmekkel megtűzdelt nyári történetbe repíti az olvasót.


..................................................................................................................


Ez egy igazi könnyed nyaralós könyv.
Gyönyörű Szardínia, az ember kedvet kap hogy máris utazzon.
Nem is igazán a kapcsolat dominál ebben a történetben, hanem a környék, a szárd emberek.




2021. december 13., hétfő

Halott vagy


 Sarah Pinborough
Halott vagy

A Ne higgy a szemének című No.1 Sunday Times bestseller és a 13 perc szerzőjétől
Régi ügyek
Marcie viszonyba kezd Jason Maddox-szal, amivel egy csapásra bekerül a társadalmi elit köreibe. Vagyonos, nagy múltú családok, ősi titkok. Marcie ugyan beházasodott ebbe a világba, de soha nem fog igazán közéjük tartozni.
Egy váratlan fejlemény…
Jason főnöke egy utazásról új feleséggel tér vissza Londonba. A nő fiatal, dögös, szabados: senki nem tudja levenni róla a szemét. Marcie férje sem. Bekövetkezik a visszafordíthatatlan tragédia.
Vannak, akik gyilkolni is hajlandók a csillogó gazdagságért. Vajon Marcie mire képes, hogy megtarthassa?
A házasságból gyilkosság lesz?


......................................................................................................



Ez a regénye nem volt annyira erős.
Nem tudtam mit hoz ki belőle, de a vége tetszett.



2021. december 8., szerda

Azelőtt és ismét


 Barbara Delinsky
Azelőtt és ismét

Egy rejtőzködő nőről, aki összeszedi a bátorságát ahhoz, hogy újra szembenézzen a világgal.

Mackenzie Cooper csak egy pillanatra vette le a szemét az útról, de ez a pillanat pont elegendő volt ahhoz, hogy elrabolja tőle a szeretett lányát, véget vessen a házasságának, szétrombolja a családját, és eltaszítsa a barátait is. Nem beszélve a média folytonos figyelméről, amely privát szférája utolsó morzsáit is felemésztette. Most Vermontban él, Maggie Reid néven, egy kis házban a macskáival és a kutyájával.
Hálás az új barátaiért, bár azt nyilvánvalóan nem kockáztathatja meg, hogy beavassa őket az igazságba. Sminkmesterként dolgozik, és abban segít a vendégeknek, hogy elrejthessék a gyengeségeiket: betegségeik, sérüléseik látható nyomait. A hegek eltüntetése szakterületévé vált. De nem ő az egyetlen ebben a békés kisvárosban, aki titkokat rejteget. Amikor az egyik barátja kamasz fia a reflektorfénybe kerül azzal a váddal, hogy feltörte egy befolyásos ember Twitter-fiókját, Maggie abban a kettős helyzetben találja magát, hogy egyszerre próbál távol maradni a történtektől, védeni magát, és segíteni a barátainak. Ahogy az ő igazságukra szépen lassan fény derül, Maggie saját, nagy műgonddal felépített sztorijának alapjai is megrendülnek. Tudja jól, hogy ebben a bonyolult világban a biztonság az egyetlen, ami védelmet nyújthat. De ahhoz, hogy ezt megteremthessük, néha nagyon messzire kell kerülnünk a komfortzónánktól.


.................................................................................................


Kicsit szenvedősre sikerült, 100 oldalt simán kihagyhatott volna, mert az csak tömény rizsa és ismétlés volt.
Ez az írói stílus nekem nem jön be, attól tartok a többi könyvére sem leszek kíváncsi.



2021. december 6., hétfő

A Figaro-gyilkosságok


 Laura Lebow
A Figaro-gyilkosságok

1786-ban Bécsben, II. József császár uralkodásának csúcsán Lorenzo da Ponte, az udvari költő egyben az opera librettistája is. Ez a magas pozíció nem jár együtt kiemelkedő jövedelemmel, és az operavilág végeérhetetlen intrikáitól sem mentesít. Épp ellenkezőleg!

Da Ponte egy reggel beugrik a borbélyához, akit épp akkor tartóztatnak le, hogy az adósok börtönébe vessék. Meggondolatlanul beleegyezik, hogy segít a férfi kiszabadításában annak ellenére, hogy neki magának is sürgető feladata van. Egy hete maradt, hogy befejezze a Figaro házasságának librettóját Mozart számára.

Da Ponte ellátogat a házba, ahol a borbély menyasszonya dolgozik  egy gróf otthonába, aki a legmagasabb diplomáciai körökben forog, majd visszatér saját szállására, ahonnan az éjszaka kellős közepén elvonszolják. A diplomata fiatal védencét épp akkortájt gyilkolták meg, amikor da Ponte a palotában járt, így ő válik a legfőbb gyanúsítottá. Válaszút elé állítják: vagy elvállalja, hogy beépített ügynökként beköltözik a grófékhoz és felderíti a gyilkos kilétét, vagy őt teszik felelőssé a bűntettért, és felakasztják.




.......................................................................................................................


Nagyon tetszett a könyv, művészet és zene, szeretem ezt a korszakot!
Da Ponte minden, a könyvben szereplő jellemvonása, szokása tényeken alapszik, életrajzírói jegyezték le.

Lorenzo Da Ponte olasz író, Mozart legnagyobb operáinak szövegkönyvírója. Élete során Da Ponte 11 zeneszerző 28 operaszövegkönyvét jegyezte, ezek közül a legismertebb Mozart három nagyoperája.

Lorenzo Da Ponte, eredeti nevén Emmanuele Conegliano, ismert olasz librettista.
Született: 1749. március 10., Vittorio Veneto, Olaszország
Meghalt: 1838. augusztus 17., New York, New York, Egyesült Államok
Házastárs: Nancy Grahl (házas. 1792.–1831.)
Librettók: Don Giovanni, Cosi fan tutte, Figaro házassága



2021. december 5., vasárnap

Az átutazó


 Kertész Erzsi
Az átutazó

Csilla, a csinos és sikeres menedzser autója egy esős napon defektet kap, miközben a karrierjét nagyban befolyásoló konferenciára igyekszik. Nincs más választása, mint menedéket keresni a közelben élő unokatestvérénél, aki egy kis hegyi faluban él, ahol Csilla is sok időt töltött gyerekkorában. Belépve Árnyasfa világába hirtelen mintha a természet törvényei is ellene fordulnának: az eső megállíthatatlanul esik, és semmi nem úgy működik, mint tegnap vagy tegnapelőtt. A falubeli emberek mintha egy másik dimenzióból bukkantak volna elő, az egyik gyanúsabban viselkedik, mint a másik. Csilla lassan úgy érzi magát, mint egy nyomozó, aki előtt a falu összes nyomasztó titka megnyílik. Hiába próbál menekülni, mert amikor kiderül, hogy élt Árnyasfán egy fiatal lány, akinek nyoma veszett, rájön, hogy az ő feladata lesz a végére járni, mi történt vele.
Az átutazó pszichothriller, a gyerekkönyvek világából jól ismert Kertész Erzsi első, felnőtteknek szóló könyve.


.....................................................................................................



Nekem tetszett!
Annyira jó az írónő stílusa!



2021. november 21., vasárnap

Gyerekvonat


 Viola Ardone
Gyerekvonat

Az éhség erősebb a félelemnél.
A második világháború után gyerekek százezrei maradtak árván vagy félárván. Ahogy akkoriban a világ számos gyermekmentő akciója keretében, Nápolyból is vonatoztattak gyerekeket Olaszország északi részébe, ahol a kicsik jobb körülmények között élhettek pár hónapig. Amerigo Speranzát, az alig nyolcéves kisfiút is elküldi írni-olvasni nem tudó, filléreken tengődő anyja Modenába, hogy egy idegen családban cseperedve kicsit felhizlalják és ki tudja pihenni a háború lelki megrázkódtatásait. Amerigo elbeszéli félelmekkel teli útját az idegenbe, ahol alig érti az északi nyelvet, de ahol befogadásra talál, sőt még egy hegedűt is kap.
A zene iránt élénken érdeklődő fiú a nyáron visszakerül anyjához, ahol azonban meg nem értés és a régi nyomor várja. Amikor anyja az ő legféltettebb kincsét is eladja élelemért, elhatározza, hogy megszökik és újra vonatra száll.
Amerigo története sok ezer kisgyerek történetéből kerekedett. A balladai mélységű, igaz mese Viola Ardone, a tehetséges olasz írónő regénye, amely 2018-as frankfurti könyvvásár egyik szenzációja volt, és 25 nyelvre lefordították.


...................................................................................................................


A történet valós eseményeken alapul.
Most nem maga a történelem dominált, hanem a szülő és gyerek kapcsolat, miképp élték meg, érzelmi hullámvasút volt.
Ha valaki a régi olasz filmeket ismeri, sokkal jobban megérti és átérzi ennek a mondandóját.
Nagyon szép könyv, az utolsó harmadát szinte végig sírtam.




2021. november 14., vasárnap

Egy házban az ellenséggel


 Nora Roberts
Egy házban az ellenséggel

Pandora ékszerész, akinek tehetségét briliáns tervek, kézügyességét királyi ékszerek dicsérik. Hozzá hasonlóan kemény személyiség Michael, a sikeres forgatókönyv-író is, aki azt képzeli magáról, hogy neki aztán egyetlen nő sem tud ellenállni. Így aztán egyikük sem repes az örömtől, mikor megtudják, hogy örökségükhöz csak akkor juthatnak hozzá, ha képesek hat teljes hónapot egy fedél alatt tölteni. A helyzetet bonyolítja a népes rokonság, amely semmitől sem riad vissza, hogy megkaparintsa az elhunyt nagybácsi vagyonát. Vajon elég lesz-e ennyi idő két öntörvényű embernek, hogy egy hangulatos hegyi ház kandallója mellett az ő szívük is felmelegedjék?




....................................................................................................................


Humoros, romantikus történet, könnyed kikapcsolódásra ajánlom.


2021. november 10., szerda

A bíró felesége


 Ann O'Loughlin
A bíró felesége

A gyönyörű, fiatal Grace előtt ott áll az egész élet, de világa végérvényesen a feje tetejére áll, amikor hozzáadják egy nála sokkal idősebb bíróhoz. A magányos és elhanyagolt fiatalasszony hamarosan beleszeret egy indiai orvosba, a vonzó és figyelmes Vikramba. Ám az 1950-es évek Írországában komoly árat kell fizetni egy ilyen szerelemért, és Grace teherbe esésekor brutális módon veszik elejét a botránynak. A dühös férj a szülés után elmegyógyintézetbe küldi a feleségét, és Vikram, akinek azt hazudják, hogy Grace belehalt a szülésbe, összetört szívvel tér vissza Indiába.
Harminc évvel később, a bíró halálakor lánya, Emma hazalátogat, hogy felszámolja apja hagyatékát, és Grace fellelt naplóiból lassan megismeri édesanyját, akit sosem láthatott. Mindeközben Vikram régóta készül visszatérni Írországba, hogy végre meglátogathassa az egykori kedvese sírját.
Évtizedeken át elhallgatott súlyos titkokra derülhet fény, ám vajon túlélhet egy szerelem ennyi hazugságot és szenvedést?


.......................................................................................................


A tartalma alapján ez egy nagyon jó könyv lehetett volna, sajnos nem az lett.




2021. november 8., hétfő

A szökőkút


 Mary Nichols
A szökőkút

A festőtehetséggel megáldott egyetemista lány, Barbara fiatalon elveszíti az édesanyját, akinek a halálát sosem tudja teljesen feldolgozni. Épp a szemeszter végi szünidőt tölti barátaival, amikor rádöbben, hogy özvegy édesapja egy nála jóval fiatalabb nő mellett keresi a boldogságot. Mindenáron szabadulna a fojtogató légkörből, így kapóra jön neki George, a feltörekvő iparos házassági ajánlata. De vajon jól döntött, amikor igent mondott a frigyre? Erkölcsös-e elfogadnia férjétől az anyagi biztonságot, ha tisztában van azzal, hogy a férfi közben becstelenül érvényesül? Helyesen teszi-e, ha nem utasítja vissza a közeledését, holott tudja, hogy hites ura a testi élvezetek terén mással is meglehetősen bőkezű? És legfőképp: maradjon-e George mellett, ha a férfinak a házasság csupán eszköz céljai elérésében?

Barbara fuldoklik a magányban, gyermekei és a festészet jelentik számára az egyedüli menedéket. Hősiesen küzd a házasságáért, hogy elfojtsa a benne erősödő balsejtelmet: talán nem is élete nagy szerelméhez ment feleségül. Az őt emésztő kételyekre végül egy tragikus kimenetelű esemény adja meg a választ.

Mary Nichols (Az ékszer, Lány a tengerparton), a történelmi romantika mestere megindító történetében egy angliai család életét eleveníti meg az első világháborút követő évekből, ötvözve a romantikus lányregény és a keserű fejlődéstörténet jellemzőit.


........................................................................................................


1920-as évek, gazdasági válság, korrupció, de igazából egy család regény.



2021. november 1., hétfő

A másik Mrs. Miller


 Allison Dickson
A másik Mrs. Miller

Két nő figyeli egymást.
Phoebe Miller nem tudná megmondani, az ócska tragacs pontosan mikor jelent meg elit utcájukban, ahogy azt sem, a sofőr miért kémkedik utána. Mi lehet olyan érdekes egy boldogtalan háziasszonyban, aki jégkrémbe és borba fojtja a bánatát, és alig lép ki a házból?
Csak az egyikük tudja, miért.
Amikor új család költözik a szemközti házba – a jó kedélyű Vicki, aki talán betöltheti a cserfes barátnő szerepét, és jóképű, egyetemre készülő fia, Jake, aki másfajta társasággal szolgál –, Phoebe azon kapja magát, hogy az addigi egyhangú élete megtelik a rég hiányolt izgalommal. Ám most, hogy ennyi minden lefoglalja, már nem figyel az autóban ülő nőre.
Pedig kellene…
Mikor kerültél hozzájuk ilyen közel, Mrs. Miller? Hetek óta itt rostokolok, de egyszer sem láttam, hogy kitetted volna a lábad a házból. Vajon mire megy ki a játék? Szórakozol kicsit, vagy a tűzzel játszol?


.............................................................................................................



Érdekes és meglepő volt.
A történet két részre van osztva.
Az első részben megismerjük a szereplők lelkivilágát.
A második részben felpörögnek az események és találgathatunk, hogy ki lehet a tettes.



2021. október 31., vasárnap

Találkozunk a paradicsomban


 Heine Bakkeid
Találkozunk a paradicsomban (Thorkild Aske 2.)

Thorkild Aske, a gyógyszerfüggő egykori kihallgatótiszt vonakodva bár, de enged az unszolásnak, és tanácsadói munkát vállal a sztár krimiírónő, Milla Lind mellett. Millát eddig egy rendőrnyomozó látta el szakmai tanácsokkal, ám ő a közelmúltban gyilkosság áldozata lett, miközben épp a vonzó írónő legutóbbi regényéhez gyűjtött anyagot. A munka így félbeszakadt, ám tovább nem halogatható a folytatása. A készülő krimi valós eseményt járt körül: két intézeti kamaszlány rejtélyesen eltűnését boncolgatja. Nem sokáig tart, amíg Aske szimatot fog: több rejlik az ügy mögött, mint azt először gondolta. A magánéleti titkok szövevénye igaz skandináv krimiélményt rejt!



....................................................................................................


Van egy olyan érdekes hangulata, stílusa ezeknek a skandináv regényeknek.
Érdemes esélyt adni nekik, nem szokványos.



2021. október 30., szombat

Az irgalom útja


 David Baldacci
Az irgalom útja (Atlee Pine 1.)

Atlee Pine emlékezetébe beleégett, ahogy az emberrabló dermesztő ritmusra szavalja a kiszámolót, így választva a hatéves Atlee és az ikertestvére, Mercy között. Atlee soha többé nem látta a nővérét…
Három évtizeddel az után a félelmetes éjszaka után Atlee Pine az FBI ügynökeként az Egyesült Államok délnyugati részén, a kietlen vadonban teljesít szolgálatot. Ő az egyedüli ügynök az arizonai Shattered Rockban, amelyhez a Grand Canyon is tartozik.
Így amikor egy turista eltűnik a szurdokban, az öszvérét pedig megtalálják kibelezve, Pine lát neki a nyomozásnak. Hamarosan nyilvánvalóvá válik, hogy a férfit nem elsősorban a táj szépsége érdekelte: sokkal rejtélyesebb küldetésben járt. Ahogy a nő elkezdi összerakni a kirakós darabkáit, lassan egy rémisztő összeesküvés képe rajzolódik ki – ám ekkor hirtelen elveszik tőle az ügyet. Megéri-e vajon kockára tenni a karrierjét azért, hogy megtalálja az eltűnt férfit, és kiderítse az igazságot?


.........................................................................................................



Ha tudtam volna hogy politikai krimi, talán el sem olvastam volna.
A végén ez az összeesküvés elmélet már fárasztott.
A Grand Canyon leírás nagyon jó volt.
A könyv vége nyitott kérdéssel zárul, aminek a válaszára kíváncsi vagyok.



2021. október 28., csütörtök

A lány a levélből


 Emily Gunnis
A lány a levélből

Egy szívszaggató levél.
Egy külvilágtól elzárt lányanya. Egy megoldandó rejtély. 1956. Amikor Ivy Jenkins terhes lesz, családja a megesett lányok számára fenntartott rideg és kegyetlen St. Margaret anyaotthonba küldi, hogy elrejtse a világ szeme elől szégyenét. Kislányát akarata ellenére örökbe adják, és ezt Ivy soha nem fogja tudni kiheverni. Napjainkban. Samantha Harper újságíró úgy érzi, a végkimerülés határára került. Amikor azonban rábukkan egy levélre a múltból, annak tartalma mélységesen megérinti. Egy fiatal lányanya sorait olvassa, aki azért könyörög szerelmének, hogy mentse meg, mielőtt túl késő lenne. Sam kutatni kezd a tragikus történet után, és felfedezi, hogy számtalan megmagyarázhatatlan haláleset kapcsolódik a fiatal lányhoz és gyermekéhez. Miután a St. Margaret anyaotthon épületét lebontásra ítélik, Samnek néhány órája marad, hogy összeillessze a hatvan évvel azelőtti kirakós darabkáit, mielőtt az igazság végleg feledésbe merülne. Az igazság kifürkészhetetlen útjai ráadásul a saját családja felé vezetnek…



...........................................................................................................



Hasonló az "Elveszett lelkek otthona" regényhez.
Ez most Írországban történik az 50-60-as években, ahol ugyanúgy működtek a leányotthonok.
Ez a történet fikció, de akár valós esemény is lehetne.



A végső megoldás: a remény


 Alan Gratz
A végső megoldás: a remény

Az Auschwitzot is megjárt ifjú Janek megindító, igaz története

Mindent elvehettek tőle. Csak a reményt nem!
Tíz koncentrációs tábor.
Tíz hely, ahol éheztették, kínozták, rabszolgamunkára hajtották.
Ahol halomra gyilkolták a zsidókat.
Nem volt esélye, tudta jól…
Janek Grüner mégis életben akart maradni.
Tizenegy éves volt, amikor a nácik bevonultak szülővárosába, Krakkóba.
Mindent és mindenkit elvettek tőle, akit szeretett, táborból táborba hurcolták.
Már nem volt neve, csak száma: ő volt a B-3087-es fogoly, ahogy azt a karjára tetoválták.
A pokol hétköznapi valósággá vált. A zsúfolt marhavagonok, a barakkok, a kegyetlen őrök, a mindennap bőséggel arató halál. Felvonultak előtte a holokauszt azóta elhíresült rémei: Amon Göth a kutyáival, Mengele, Ilse Koch, a buchenwaldi boszorka, Birkenau krematóriumai, a kőfejtők, a wieliczkai sóbánya…
Janek mindezt látta, ott volt.
Valahogy mindig megmenekült a halál torkából, hogy aztán megint az életéért kelljen küzdenie.
Vajon túlélheti a borzalmakat? És ha sikerül is túlélni, visszakaphatja-e önmagát, vagy marad a B-3087-es fogoly, aki elkeseredetten kapaszkodik az élet utolsó szalmaszálába is?


.............................................................................................................



Igaz történet és mint mindig most is megdöbbentett és megsirattam.



2021. október 24., vasárnap

Az elveszett férfi


Jane Harper
Az elveszett férfi

A középkorú Nathan Bright hónapok óta először találkozik fiatalabbik öccsével, Bubbal a birtokaikat elválasztó kerítésnél, a kietlen ausztrál vidék kellős közepén. Bár a világtól elszigetelt házaik háromórás autóútra vannak egymástól, a fivérek közvetlen szomszédok. Középső testvérük, Cameron holtan hever a lábuknál. Ő tartotta kézben a családi birtok ügyeit, és egy nap valamiért egyedül vágott neki a pusztának, ahol a könyörtelenül tűző nap senkit sem kímél.
Nathan, Bub és Nathan fia visszatérnek Cameronék farmjára, a család többi tagjához: fivérük feleségéhez, lányaihoz és anyjukhoz, valamint régóta velük élő alkalmazottjukhoz és két nemrég leszerződtetett idénymunkásukhoz. Miközben Cameron halálát gyászolják, megkezdődik a gyanakvás, és Nathan azon kapja magát, hogy kénytelen feltárni a titkokat, amelyeket a Bright család jobb szeretne a szőnyeg alatt tudni.

A kegyetlen pusztaságban játszódó regény megrázó történetével és hús-vér karaktereivel ismét igazolja, hogy az Ausztráliában élő és dolgozó Jane Harper korunk egyik legizgalmasabb krimiszerzője.
 

 

.............................................................................................................

 

Már az ausztráliai sivatagi életvitel  megfogott ebben a történetben.
Nagyon jó, tetszett, pedig nem egy izgulós krimi.
 

 

 

2021. október 23., szombat

Rózsaszírmú nyár


 Katie Fforde
Rózsaszirmú nyár

A vadregényes Skócia kies szegletében egy idős úriember kisegítőt keres a birtokára. Caro Swansonnak kapóra jön a hirdetés, mert úgy érzi, ideje változtatni az életén. Amikor találkozik munkaadója fiával, Aleckel, Caro szíve nagyot dobban. Húsz évvel ezelőtt egy görög szigeten ugyanis már keresztezték egymás útját, és egy feledhetetlen estét töltöttek együtt. Vajon a férfi is emlékszik rá?

Akkor elszalasztották a lehetőséget. Most azonban, amikor a birtok megmentése érdekében Londontól Dél-Franciaországig utaznak egy elveszettnek hitt, csodálatos parfüm nyomában, ismét felcsillan a remény. Hiszen hiába telt el több évtized a görögországi nyaralás óta, Alec még mindig érzi azt a bizonyos rózsaillatot…


.............................................................................................................


Romantikus limonádé csodaszép helyszíneken.
Többet ne várjunk ettől a könyvtől, inkább egy könnyed kikapcsolódásra való regény.


2021. október 22., péntek

A fénysugár

 

Lucy Dillon
A fénysugár

Egy felemelő könyv a második esélyről. Mert az összetört szívet váratlan módokon lehet meggyógyítani.
Lorna egyetlen dolgot biztosan tud: a bátorság egy pillanat alatt elillanhat. Főleg akkor, ha minden megtakarított pénzét egy kisvárosi galériába fektette, egyetlen támasza pedig egy pici és rendkívül ijedős tacskó. És ez a kutyus épp mellette remeg a galéria ajtajában.
Lorna ugyanis megunta a nagyvárosi életet, és hazautazott a szülőfalujába, hogy megvalósítsa az álmát. A nő csak egy új kezdetre vágyik, de vajon Longhampton erre a megfelelő hely? Hiszen a családja itt élte át a legnagyobb veszteségeket, innen erednek a kételyei önmagában, és itt esett először szerelembe – majd itt törték a szívét ezer darabra.
Ám Lorna végre nem menekül, és ha képes megnyitni a szívét a szerelem és a szeretet előtt, ki tudja, mi vár rá…


.................................................................................................

 

Ha nem művészetről szólna, talán el sem olvasom.
Kicsit lassú volt a történet, néha már untam.



2021. október 3., vasárnap

Karácsonyi várakozás


 Christopher White
Karácsonyi várakozás

Mulatságos és megható történet egy család kétségbeesett visszaszámlálásának a szentestéig. A szerző nyomába szegődve mi is megküzdhetünk az óriás karácsonyfákkal, rohanhatunk, hogy időben odaérjünk a lányai előadásaira, minket is ellephet a bevásárlóközpontban kavargó tömeg, és az amatőr kórussal együtt megpróbálhatjuk elénekelni Händel híres oratóriumát, a Messiást. Sőt még egy egész Kanadát lefedő kecskevadászatra is betekintést nyerhetünk, azaz megtudhatjuk, miféle nehézségekbe ütközik a templomi karácsonyi előadás megszervezése. A Karácsonyi várakozás minden családban régi emlékeket ébreszthet, hiszen a történetek éppúgy egyediek, mint általánosak, és a családról, valamint az ünnep valódi jelentéséről szólnak.


...............................................................................................................


Ez egy régi kiadású könyv, most találtam rá a könyvtárban.
Igazi karácsonyi hangulata van, nagyon jókat nevettem rajta.



2021. szeptember 25., szombat

Elveszett lelkek otthona


 Joanna Goodman
Elveszett lelkek otthona

Jóváteheti-e a szeretet a jóvátehetetlent?
Az 1950-es években járunk a kanadai Québecben, ahol az angol és francia közösségek együttélése csak látszólag harmonikus, a mélyben súlyos feszültségek húzódnak.
A tizenöt éves Maggie Hughes angol apja sem szíveli a franciákat, s mindenáron meg akarja akadályozni, hogy Maggie a szomszédos farmon élő francia fiúhoz menjen feleségül. Így amikor Maggie teherbe esik, a szülei ráveszik, hogy mondjon le a kislányról, s az újszülött Elodie árvaházba kerül.
A kislány amúgy sem könnyű sorsa újabb tragikus fordulatot vesz, amikor a nagyobb állami támogatás miatt a gyermekotthont, ahol él, elmegyógyintézetté, a több ezer állami gondozott gyermeket pedig értelmi fogyatékossá nyilvánítják.
Van-e szabadulás ebből a kilátástalan helyzetből? Túl lehet-e élni egy léleknyomorító intézmény megaláztatásait, és létezhet-e feloldozás és megnyugvás egy anya számára, aki ilyen helyzetbe taszította gyermekét?
Joanna Goodman valós eseményeken alapuló regénye szívbe markoló és felemelő történet az anya-lánya kötelék megbonthatatlanságáról, s megrázó pillanatfelvétel Kanada történelmének egyik sötét időszakáról.

Joanna Goodman kanadai írónő ötödik regénye, az Elveszett lelkek otthona 2018-ban jelent meg, és óriási kritikai visszhangot váltott ki. A 20. század közepén a québéci hatóságok a katolikus egyház közreműködésével körülbelül húszezer árva gyereket nyilvánítottak értelmi fogyatékossá a nagyobb állami támogatás reményében. A tartomány akkori vezetője után magukat Duplessis-árváknak nevező károsultaknak az ügy kirobbanását követően a kanadai kormány jóvátételt fizetett.


.................................................................................................................................


Értékeléshez az író szavait használom:


" A történet alapja száz százalékig igaz és Kanada legsötétebb - és leginkább elfeledett, elhallgatott - botrányai közé tartozik.
Az igazat megvallva a valóságban is megtörtént rettenetes visszaélésekhez képest a regényem még szolidnak mondható...
Tragikus példája ez a hataloméhségnek és a kapzsiságnak, illetve annak, hogy mindezek hogyan befolyásolták több ezer árva életét."

Joanna Goodman



Mindenkinek ajánlom olvasásra, mert erről tudni kell!


2021. szeptember 18., szombat

Egy év Velencében


 Nicky Pellegrino
Egy év Velencében

Újabb csodás regény a nagy sikerű OLASZORSZÁG, SZERETLEK! szerzőjétől.

Kat sikeres, Angliában élő újságírónő, aki legalább annyira szeret utazni, mint enni. Televíziós műsorában a világ legkülönösebb helyeire kalauzolja a nézőket. Amikor a tévésorozat véget ér, Kat találkozik egy sármos idegennel. A férfi Velencében él, és egy régi, családi szállodát vezet. Szexis, okos, kedves. Tényleg létezik ilyen pasi a földön? Miután a kapcsolatuk szorossá válik, megállapodnak abban, hogy Kat egy évre Velencébe költözik hozzá. Besegít a szállodába, és könyvet ír a városról, tele titkos helyekkel és hagyományos receptekkel. Ennyi idő alatt igazán kiismerhető Velence összes étterme, péksége, cukrászdája. De vajon Massimo is, a vonzó olasz férfi?


............................................................................................................


Közepesre értékelem, leginkább a gasztro részek tetszettek.
Egyébként nagyon unalmasnak írta le Velencét, kicsit csalódtam.
Életvidám pörgős eseménydús könyvet vártam, hát ez nem az volt.





2021. szeptember 16., csütörtök

Dalban mondom el


 Emma Cooper
Dalban mondom el

Az élet egyetlen szívdobbanással kezdődik, és ugyanúgy is ér véget: mindnyájunknak egyéni lüktetése, saját dallama van.
Ha Melody kocsijából aznap nem fogy ki a fagyálló, talán nem is csúszik el a jégen, és nem szenved fejsérülést. És nem is fakad dalra a sérülés egyik komplikációjaként, valahányszor feszült lelkiállapotba kerül. Például biztosan nem adja elő az I Bet You Look Good on the Dancefloort az iskolában, a fia szülői értekezletén. Ha Dev aznap nem vitte volna el a gyerekeket az állatkertbe, nem szenvednek balesetet. Flynn és Rose nem maradnak apa nélkül. És Dev élete szerelmének sem törik apró darabokra a szíve. Ha azonban nem akadtak volna rá annak az eltűnt személynek az adatlapjára, talán sosem utaznak el Cornwallba, hogy a legvalószínűtlenebb helyszínen végre megtapasztalhassák, mit is jelent összetartozni. Jojo Moyes, Cecelia Ahern és Marian Keyes rajongói bizonyára Emma Cooper regényét, a Dalban mondom el…-t is örömmel olvassák majd: kacagtatóan szellemes, ugyanakkor szívszorító történet szeretetről, veszteségről és újrakezdésről.


.........................................................................................................................


Ez egy elég erős könyv.
Könnyednek indult még a gondok ellenére is és ezek alapján valahogy egészen mást vártam.
A cselekményt úgy foglalnám össze, hogy az élet egyik kezével ad, a másikkal elvesz.
Érdemes elolvasni!



2021. szeptember 8., szerda

Rablás uzsonnára


 Catharina Ingelman-Sundberg
Rablás uzsonnára

Mi késztethet arra öt nyugdíjast, hogy úgy döntsenek: bűnözőnek állnak?

Märtha és barátai egy idősek otthonában élnek, ám az intézmény egyáltalán nem olyan, mint amilyennek a reklámban bemutatták. Se finom ételek, se szórakozás, se szabad levegő, a vezetőség legfőbb jelszava ugyanis a takarékosság.

Egy börtönéletről szóló dokumentumfilm megtekintése után a társaság felháborodva állapítja meg, hogy a raboknak bizony sokkal jobb soruk van, mint nekik. Elhatározzák hát, hogy bűnözőnek állnak, és ha törik, ha szakad, börtönbe fognak kerülni. De előtte azért kiélvezik kicsit az életet!

Megszöknek az otthonból, és beveszik magukat egy luxushotelbe. Kihasználva azt, hogy aki járókerettel közlekedik, soha nem gyanúsítják semmivel, merész tervet szőnek a hotel gazdag vendégeinek megkopasztására, majd szóba kerülnek a közeli múzeum festményei is… És ez még csak a kezdet!

Könnyed és szórakoztató krimikomédia mindazoknak, akik tudják, hogy az életben nem a kor számít, hanem a jókedv, a kezdeményezőkészség, no meg az áfonyalikőr.

 

 .........................................................................................................................


Ez nagyon jó kis könyv, végig nevettem.
Mikor először olvastam egy svéd írótól, annyira furcsa volt, egészen más stílusban írnak.
Már kifejezetten kedvelem, ráhangolódom az ő életvitelükre.



2021. augusztus 11., szerda

Ezüst madarak


 Ann Napolitano
Ezüst madarak

Egy nyári reggelen a tizenkét éves Edward felszáll egy New Yorkból Los Angelesbe tartó repülőgépre. Rajta kívül száznyolcvanhatan utaznak Kaliforniába: többek között egy tőzsdecápa, egy Afganisztánban szolgált veterán, egy fiatal nő, aki nemrég tudta meg, hogy gyermeket vár, egy haldokló iparmágnás és egy szabad lelkű asszony, aki a kontrollmániás férje elől menekül. Nem is különbözhetnének jobban egymástól. Egy dolog azonban összeköti őket: mindannyiuk élete fordulóponthoz érkezett. A sors azonban mást tartogat számukra: a repülő félúton lezuhan. Edward az egyedüli túlélő.
Csodával határos megmenekülése egész Amerika érdeklődését felkelti, és a fiúból akarata ellenére egy csapásra híresség lesz. Ám nemcsak a nemkívánt ismertséggel kell megküzdenie, hanem a baleset következményeivel is.

Ann Napolitano életigenlő regényében az emberi sors nagy kérdéseire keresi a választ. Miből merítünk erőt a mindennapokhoz? Hogyan bízhatunk meg másokban? Hogyan lehet teljes szívvel megélni az életet? Felemelő történet öt ember életéről és egy kamasz fiúról – amely belopja magát a felnőttek szívébe.


..........................................................................................................................



Ezt a könyvet egy valós történet ihlette,
- 2010.május 12. Tripoli repülőtéren lezuhant egy repülőgép, egy 9 éves holland kisfiú túlélte, szüleit és bátyját elveszítette -
hogyan lehet túlélni egy ilyen katasztrófát, veszteséget lelkileg.
Nagyon megható könyv.
Az ezüst madarak emlékmű, amely repülőgépet formáz és egy egy madár repül minden áldozatért.


2021. augusztus 10., kedd

Péntek a Szigeten


 Tracey Garvis Graves
Péntek a Szigeten

Szerelem és szex a tanárnővel – a sokat vitatott, milliós példányszámban eladott nemzetközi bestseller

A tizenhat éves T.J.Callahannek semmi kedve bárhova is elutazni. Rákbetegsége visszafejlődőben, és nem vágyik másra, mint visszakapni a régi életét. De a szülei ragaszkodnak hozzá, hogy nyáron behozza az iskolai lemaradását, és megtanulja mindazt, amit a betegsége miatt mulasztott.

A harmincéves angoltanárnő, Anna Emerson, akit felmorzsoltak a hideg chicagói telek és egy céltalan kapcsolat, kapva kap az alkalmon, hogy megtörje a mindennapok egyhangúságát. Elvállalja, hogy a nyarat egy trópusi szigeten töltse és T.J.-t tanítsa.

Anna és T.J. felszállnak egy magánrepülőgépre, és elindulnak a Callahan család nyaralójába, de amikor a Maldív-szigetcsoport ezerkétszáz szigete fölött repülnek, bekövetkezik az elképzelhetetlen: lezuhannak a cápáktól nyüzsgő vízbe. Sikerül kivergődniük a partra, de hamarosan rádöbbennek, hogy egy lakatlan szigeten ragadtak.

Eleinte csak egyre gondolnak: a túlélésre. De ahogy a napokból hetek lesznek, aztán hónapok, születésnapok jönnek és múlnak el, a hajótörötteknek meg kell küzdeniük a trópusi viharokkal, a tengerben ólálkodó számtalan veszéllyel és a legnagyobb fenyegetéssel, annak a lehetőségével, hogy T.J. rákja kiújul. Csak egymás szeretetében bízhatnak és egymásra támaszkodhatnak, így ennek a két elveszett léleknek bele kell törődnie a helyzetébe, és azokban a pillanatokban, amikor a legnagyobb szükségük van rá, egymás társaságából kell vigaszt meríteniük.

Tracey Garvis Graves regénye pillanatok alatt óriási viharokat kavart, és lett igazi kultuszkönyv, milliós példányszámú bestseller.


...................................................................................................................



Ez a könyv véletlen választás volt, egy nap alatt elolvastam.
Nem vitatom, hogy erkölcsileg elgondolkodtató, de...
Négy év egymásra utaltság után, ott a szigeten nem tanár diák kapcsolat volt köztük, hanem túlélők voltak.



2021. augusztus 9., hétfő

Erdőterápia

 

Sarah Ivens
Erdőterápia
Sinrin-joku, avagy zöld út a boldogsághoz

Ki ne érezné jobban magát egy erdei séta során vagy egy parkban elköltött uzsonna után? Lelket simogatóan üdítő érzés fog el bennünket a szabad ég alatt, a zöldben. Az állandó rohanásban mégis alig-alig vesszük észre az évszakok váltakozásának szépségét, beszorulunk a négy fal közé, s felemészt bennünket az elszigeteltség és a napi rutin.
Gyakran kimerültek és fásultak vagyunk, úgy érezzük, fojtogat minket a stressz, mégsem tudunk változtatni. Sarah Ivens könnyen megvalósítható, szórakoztató ötletekkel teli, inspiráló kötete ebben segít. Megtanulhatjuk belőle, miként válhat a természetben eltöltött idő a mindennapjaink részévé, akár a párunkkal vagy a gyerekeinkkel, akár egymagunkban szeretnénk élvezni jótékony hatásait. Az Erdőterápia tanácsait követve meglepő s egyben csodálatos változásokat észlelhetünk nemcsak magunkon, de a társas kapcsolatainkban is.

....................................................................................................................................


Valami egészen mást vártam ettől a könyvtől, nekem túl kevés volt.
Talán azoknak szól, akik betontengerben élnek, mint az írónő.
Nekik ad tippeket, hogy kimozduljanak és ne autóval közlekedjenek hanem néha gyalog és legalább a közeli parkban sétáljanak egy keveset.


2021. augusztus 7., szombat

Sapho 2.

 

Borsa Brown
Sapho második rész (Sapho 2.)

Szerelem és megtorlás a bűn kapujában.

Umberto Sapho, a szicíliai Cosa Nostra egyik családjának vezére, alapos leckét kap. Nemcsak arra jön rá, hogy a hatalom ingatag, mindennap meg kell érte harcolni, hanem arra is, hogy a szíve az egyik legnagyobb ellenségéhez húzza.

Lia Dortella, a nyomozónő, elérheti azt, amit már gyerekkorában kitűzött célként. Apró lépések választják el a lelki békéjétől, de az érzéseivel nem tud harcba szállni.

Mindenkinek megvan a maga fegyvere, és nem fél használni a másik ellen… De megtanulják, hogy „Aki háborúba kezd, annak két sírt kell ásnia!”

Találkozik jó és rossz, kegyes és kegyetlen, szív és ököl, vágy és gyűlölet.

.......................................................................................................................


Méltó folytatása volt az első résznek.
Megvolt a kellő feszültség, le sem bírtam tenni a könyvet, egy nap alatt elolvastam.
Ez a Sapho sorozat nagyon jól sikerült.
Bár függővég, de ki tudja, lehet lesz még folytatása, vagy a fantáziánkra bízta az írónő.



Sapho 1.


 Borsa Brown
Sapho első rész (Sapho 1.)

Vágy és bosszú a bűn kapujában.

Umberto Sapho a szicíliai Cosa Nostra egyik családjának oszlopos tagja. Apja halálával megörökli a bűntől csöpögő birodalmat. Próbál hű maradni a régi Don értékeihez, de olyan kalamajkába keveredik, amiből talán sosem tud majd kimászni.

Lia Dortella a taorminai kapitányság csinos, ám felettébb kusza magánélettel megáldott nyomozónője. A szicíliai maffia tönkretette az egész életét, egy cél vezérli: bosszút állni mindenért.

Ám a céljai egyszer csak bilinccsé válnak…

Találkozik jó és rossz, kegyes és kegyetlen, szív és ököl, vágy és gyűlölet.

Borsa Brown különleges, szókimondó, ugyanakkor érzelmes és szenvedélyes, erotikus írásai hamar az olvasók kedvenceivé váltak. Nagy sikerű maffiakötetei folytatódnak, ezúttal egy másik család történetét ismerhetjük meg, de a szabályok ugyanazok: hibázni nem szabad, érezni tilos!

.....................................................................................................................


Meglepődtem, mert nem tudtam hogy a Maffia sorozat folytatása lesz.
Nagyon tetszett, jó volt újra ebben a különös bűnös világban lenni.
Szerintem elég erős könyv, nem csalódtam benne, még mindig tud újat nyújtani az írónő, tetszett.
Következzen a második rész!



2021. augusztus 5., csütörtök

Feljegyzések és életképek


 Károlyi Istvánné Windisch-Graetz Mária Magdolna
Feljegyzések és életképek

Gróf Károlyi Istvánné Windischgrätz Mária Magdolna arisztokrata úrhölgy, négy gyermek édesanyja, szenvedélyes vadász, díjugrató lovas, szállodatulajdonos. Sárospatakon született 1911-ben. Dédunokája Alfred Windischgrätz hercegnek, aki az 1848-49-es szabadságharc idején egy ideig a császári csapatok főparancsnoka volt. Édesapja Windischgrätz Lajos katonatiszt, a Wekerle-kormány tárca nélküli minisztere, az 1926-ban kirobbant frankhamisítási botrány fő vádlottja, már magyarnak vallotta magát. Windischgrätz Mária Magdolna a hercegi család birtokán, a sárospataki várban töltötte gyermekkorát, majd 19 évesen férjhez ment gróf Nagykárolyi Károlyi Istvánhoz. Az 1930-as években a Károlyiak fóti és zempléni birtokain élt családjával, a háború előtti időszakban a füzérradványi kastélyukban férjével kastélyszállót üzemeltettek. A második világháború alatt gyermekeivel külföldön élő rokonokhoz menekült, lányával és két fiával a háború után visszatért Magyarországra. Férjével újra megnyitották a füzérradványi kastélyszállót, ami csak néhány évig működhetett, az 1949-es államosítással mindenüket elveszítették. Az osztályidegenné vált család a szökés mellett döntött, a zöldhatáron át jutottak el Ausztriába, majd Dél-Amerikába emigráltak, és Argentínában kezdtek új életet. A Csendes-óceán partján építették fel a „Pipacs” nevű hotelt, amit férje haláláig együtt működtettek. A hatvanas évek végén legkisebb fiával az Egyesült Államokba költözött, 2004-ben halt meg Washington D. C.-ben.

Gróf Károlyi Istvánné a családi fotóalbumok mellé írt feljegyzéseit az 1970-es években kezdte el írni. A képekhez fűzött német és magyar nyelvű emlékiratok élénk képet festenek a 20. század történelmének viharos időszakairól. Írásában felbukkannak gyermekkori emlékképek, megelevenedik a harmincas évek világa, a nagybirtokos nemesi család hétköznapi élete, naplószerűen jelennek meg a második világháborús emlékek és a háború utáni Magyarország életképei. Gróf Károlyi Istvánné részletesen ír az emigrációban töltött évtizedekről, ahonnan ő már csak látogatóba érkezett Magyarországra. Legidősebb fia, gróf Károlyi László feleségével a kilencvenes években hazatelepült, és azóta a fóti kastélyban élnek.


.................................................................................................................



Egyszer mindenképp érdemes elolvasni, megnézni a fotókat.
A régi korabeli elit életéről szól.
Ez nem egy regény, csak történeteket mesél el, hogy éltek akkor, milyen családi értékeket adhattak volna tovább az utódaiknak.
Engem érdekelt, tetszett is.



2021. augusztus 3., kedd

Az aranyműves fia


 Bauer Barbara
Az aranyműves fia

Dalnok Erika szerkesztőként dolgozik egy könyvkiadóban. Férjét néhány hónapja veszítette el, és most a munkájába menekül. Egy nap különös kéziratra bukkan, amely azonnal megragadja a képzeletét, s némi fáradsággal sikerül is kiderítenie az álnéven beküldött írás szerzőjének kilétét. A neves történész azonban már nem él, így Erika az özvegyét és a fiát keresi fel, hogy engedélyt kérjen a kiadásra. Ám a mű nem teljes: a messzi múltban játszódó, különös, sejtelmes mesének csak az első része készült el. Hiányzik a mese vége, a magyar Szent Korona elkészítésével megbízott aranyműves fiának története.
Amikor Erika megtudja, hogy a szerző fia, Szentesi Zoltán a jogi diploma megszerzése után kitanulta az ötvösmesterséget is, megpróbálja rávenni, hogy írja meg a fiú történetét. Fejezze be ő azt a mesét, amelyet annak idején az édesapja mondott esténként az ötéves Zolikának. Ám a férfi, aki még mindig úgy érzi, fiatalon elhunyt apja cserben hagyta és elárulta őt, nem akar kötélnek állni. Pedig ő maga is éppen azzal a tűzzománc képpel vesződik, amelyikkel apja meséjének hőse a világtól elzárt kolostorban. És úgy is él, akár egy szerzetes. Ideje nagy részét a munkaasztalánál tölti, megszállottan dolgozik, ám Szent Bertalan portréja minden igyekezete és mesterségbeli tudása ellenére csak nem készül el.
Vajon Zoltán a csalódottságon, haragon túllépve, a megbocsátás és a szerelem erejével képes lesz befejezni a szent portréját, és megírni a mese végét? Visszatalálhat-e az édesapjához úgy, ahogyan az 1500 évvel ezelőtti történet kisfiú hőse? És vajon Erika el tudja engedni a múlt fájóan szép, bénító emlékeit, hogy újrakezdhesse az életét másvalakinek az oldalán?

BAUER BARBARA misztikus elemekkel gazdagított, finoman hangolt új regénye apa és fia története a jelenben, illetve a mesék, legendák ködébe vesző távoli múltban. Négy, keresztutakkal és tévelygésekkel sújtott élet históriája, amely az elszakadásról és az újbóli egymásra találásról szól. A folytonosságról, az apáról fiúra, nemzedékről nemzedékre hagyományozott örökségről: a hit, erő, szeretet hármas parancsáról, amelynél nincs nagyobb hatalom.


.........................................................................................................................



Már a könyv borítója is elvarázsolt!
Tetszett a történet, hiába misztikus és mese, mégis olyan valóságosnak tűnt.
Elmerengtem volna még a kolostor falai között.
Kedvenc írónőm, annyira szeretem a stílusát ahogy ír.


2021. július 31., szombat

Gyalázat és szerelem


 Borsa Brown
Gyalázat és szerelem (Gyalázat 3.)

Dorothy Miller, a sokat elszenvedett amish lány visszakerül a saját közösségébe, Sarasotába, ám már semmi sem olyan, mint volt. Amikor a sok csapás után megkezdheti Rumspringáját, a szabad életet, még nagyobbat fordul vele a világ.
Gregory Hamilton kemény üzletemberként ragaszkodik a terveihez, ám a fellobbanó vágyait ő sem képes kordában tartani.
Samuel Zookot, az amish fiút olyan veszteségek érik, amiket nehezen dolgoz föl. Elveszíti az uralmat a saját élete fölött, miközben az amish maffiában betöltött szerepe egyre csak nő…
Három ember, akik rádöbbennek, hogy sokszor nem irányíthatják saját sorsukat, ugyanakkor mások életét pecsételhetik meg. Három ember, akik rájönnek, hogy józanul dönteni, észnél maradni nem mindig a jó irány. Mert igenis „részegedni kell a szerelemtől”…
A különleges, szókimondó, ugyanakkor érzelmes és szenvedélyes, erotikában bővelkedő írásairól ismert Borsa Brown új sorozatában, a Gyalázat-trilógiában ezúttal is egy elzárt közösségbe, az amishok világába enged betekintést. A sorozat befejező kötetében kiderül, hová vezetett Dorothy, Gregory és Samuel különös, olykor fájdalmas, máskor szívmelengető utazása.


.........................................................................................................................


Ez a befejező rész túl romantikus lett, mást és többet vártam.
Talán túlságosan is modern felfogású lett az első két részhez képest.
Nehéz elhinni, hogy ennyire lazák lettek az amish emberek, bár nem rossz az elképzelés, hogy a fiatalabb nemzedék akár két világban is élhetne.


2021. július 30., péntek

Oliver


 Sheila Norton
Oliver
A macska, aki megmentette a karácsonyt

Oliver egy félénk macska, aki szinte soha nem hagyja el otthonát, a fogadót.
Élete hirtelen drámai fordulatot vesz, amikor a fogadó konyhájában tűz üt ki, ő pedig hontalanul magára marad.
A körülötte élő emberek kedvességének köszönhetően azonban hamarosan megint megtanul bízni, és a maga módján ő is segít meggyógyítani a körülötte élők lelkét.
Ám amikor összetalálkozik egy kislánnyal, akinek mindenképpen segítségre van szüksége, Oliver rádöbben, hogy a falu közösségén csak egy karácsonyi csoda segíthet…

„Vidám és szívmelengető történet…”

„Történet egy kis macskáról, akinek a szíve viszont hatalmas…”

„Egy barát, aki a legsötétebb pillanatokban is reményt hoz…”



..................................................................................................................



Oliver az az öreg cica, aki "Charlie, a macska aki életet mentett" című könyv főszereplője is és jó barátja.
Charlie cica jövendő családja már ebben a történetben is fontos szerepet játszik.
Így Olivert kellett volna előbb elolvasnom, de így is teljesen tökéletes volt.



Nyolc éjszaka


 Tomor Anita
Nyolc éjszaka

Trishnek elege van az unalmas mindennapokból. Úgy érzi, valami új dolgot kell tennie, valami olyat, amit eddig még nem csinált. Elhatározza, hogy életében először elutazik New Yorkba. Egyedül. Felejteni akar és világot látni. Egy valamire viszont nem számít, arra, hogy betoppan az életébe Ryan.

Ryan híres hollywoodi színész, és nem mellesleg rohadt jó pasi. Nincs a világnak olyan pontja, ahol ne csengene ismerősen a neve és ne ismernék fel azonnal az utcán. Mindene megvan, amiről csak álmodni lehet. Ő viszont úgy érzi, valami mégis hiányzik az életéből, és erre csak akkor döbben rá, amikor a londoni reptéren belebotlik Trishbe.

Te mit tennél, ha az álompasi a tévéből egyszer csak előtted állna és le sem venné rólad a szemét, sőt úgy bámulna rád, mintha azonnal ágyba akarna vinni? És akkor, ha ráadásul kiderülne, hogy egymás mellé szól a jegyetek a London-New York járaton?

Trish legszívesebben hanyatt-homlok elmenekülne, de nem teheti. A gép indul és neki le kell ülnie Ryan Davis mellé még akkor is, ha a férfi „a baj már megtörtént, bármit csinálsz, akkor is az enyém leszel, bébi" tekintettel néz rá. Trish minél elutasítóbb, Ryan annál jobban élvezi a játékot. Nyolc éjszaka. Csupán ennyit kér Trishtől. Vajon ennyi idő elég ahhoz, hogy megváltozzon két ember élete? Esetleg örökre?


..........................................................................................................................


Ez egy limonádé, könnyed romantikus történet.
Nyaralásra kikapcsolódásra kiváló könyv.



2021. július 18., vasárnap

A lánynevelde 2.


 
R. Kelényi Angelika
A lánynevelde 2. (Riva nővérek)

Christina húgai, Nella és Leona is megváltoztak az évek során. Nella huszonkét éves felnőtt nő lett, és komoly munkát kap a Sorores Lányneveldében, de öt év elteltével is magát hibáztatja a nővére pokoljárásáért. Ezért magára vállal egy veszélyes feladatot, amikor kiderül, hogy az eltűnt férj, signore Costello és a véresre vert lány, Carmela ügye összefügghet. Szívén viseli a bántalmazott nő sorsát, saját múltbéli fájdalmait látja rajta, ezért jelentkezik a mulatóba szórakoztató hölgynek, ahol Carmela is szolgált…
Christina félti ugyan, de beleegyezik húga vállalkozásába, hisz Nella tökéletesen alkalmas erre a szerepre, ráadásul az eltelt öt évben megtanulta, hogyan használja a szépségét és az eszét.
A titokzatos mulatóban eleinte könnyedén veszi az akadályokat, és hamar a tulajdonos és úri körének kedvencévé válik. Csakhogy a szerelem és a múltja utoléri, ezzel nem csak az éltét, hanem a feladatát, mi több, Christinát is veszélybe sodorja…
Christina és Marco mindent megtesz, hogy kiderítse, hová tűnt Costello, és egyre több furcsa, rejtélyes dologra jönnek rá. A szálak ijesztő irányba futnak, az ésszerűség határán túlra…
Közös nyomozásuk során egymás iránti érzelmeik is komoly próbát állnak ki, kemény harcot vívnak azért, hogy ne csak Nellát, hanem szerelmüket is megmentsék.
Képes lesz-e Nella felülemelkedni múltbéli sérelmein és hidegvérrel véghezvinni a feladatát?
Lehetséges-e belelátni egy beteg elmébe, és megtalálni a megoldást egy valójában egyszerűnek induló bűnügyre?
R. Kelényi Angelika Terézanyu-díjas, többszörösen Aranykönyv-díjra jelölt írónő ezúttal is a 19. századi Rómába viszi olvasóit. A Riva nővérek-sorozat negyedik részében döbbenetes és ijesztő rejtéllyel találják magukat szemben a szereplők. A regényt szokás szerint átszövik a titkok, gyilkosságok, a kaland, a szenvedély és a romantika.



.........................................................................................................................


Nagyon tetszett!
Jó kis sorozat, remek műveket alkotott az írónő.
Ha nem tervez folytatást, hiányozni fognak a szereplők, igazán jó karakterek kerültek ebbe a négy kötetbe.
Mindenkinek ajánlom olvasásra, tetszeni fog!



A lánynevelde 1.


 R. Kelényi Angelika
A lánynevelde 1. (Riva nővérek)

Szövevényes bűntény Róma fényűző poklában…

Öt évvel a Sant'Ambrogio zárdában történtek után…
Schillingfürst hercegnő támogatásával Blanca Riva, azaz új nevén Christina Rivera a húgaival együtt egy lányiskolát hoz létre. A Sorores nevet viselő iskola árvák, meggyalázottak, kitaszítottak menedéke lesz.

Marco Fiore magánnyomozó irodát nyit, és az évek során egyre több sikeres bűnügyet old meg. Egy nap bekopogtat hozzá egy kétségbeesett nő, és a segítségét kéri eltűnt férje ügyében. A szálak egy hírhedt báróhoz és egy úri szajhához vezetnek… Ugyanebben az időben az egyik, Christina által megmentett gyermek apját brutálisan meggyilkolják.

Vajon mi köze az eltűnt férj és a meggyilkolt apa esetének egymáshoz?
Marco és Christina újra együtt nyomoz. Lehetséges, hogy nem csak a két bűntény szálai fonódnak össze?
R. Kelényi Angelika Terézanyu-díjas, többszörösen Aranykönyv-díjra jelölt írónő ezúttal is a 19. századi Rómába viszi olvasóit. A Riva nővérek-sorozat újabb epizódjában ismét egy megbotránkoztató bűnügyet tár fel a két főszereplő segítségével.


........................................................................................................................................


Ez a Mennyei bűnök folytatása, már nagyon vártam!
Egyik kedvenc írónőm és ismét nagyot alkotott, nem csalódtam benne.
Annyira jó volt olvasni, ahogy a nővérek megvalósították álmaikat.
Persze függővég...de nekem már itt a második rész, megyek és olvasom! :-)




2021. július 14., szerda

Ha fáj a szív

 


Cindy Woodsmall
Ha fáj a szív (Az alázat nővérei 1.)

Milyen árat kell fizetnie Hannah-nak a szerelemért és az elvesztett ártatlanságáért…?

A tizenhét éves Hannah Lapp Pennsylvaniában, egy hagyománytisztelő amish családban nő fel, de szakítva a Régi Rend szigorú szabályaival, a zárt közösségen kívül szeretne házasodni. Három éve szerelmes a mennonita Paul Waddellbe, aki utolsó egyetemi évének megkezdése előtt megkéri a lány kezét. Hannah igent mond, bár tudja, hogy döntése örökre megváltoztatja a családjához és a barátaihoz fűződő viszonyát.
Eljegyzésük estéjén szörnyű tragédia történik, ami után Hannah mindent elveszít, amiben addig valaha hitt. Olyan kérdések szövevénye feszíti, amelyekre a közösség szabályai, valamint a hitbuzgó vezetők nem adnak választ. Szóbeszédeken alapuló, koholt vádakkal árasztják el, miközben rádöbben, hogy nemcsak a családban és a közösségben változik meg a helyzete, de annak az embernek a szívében is, akit szeret.



.......................................................................................................................


Jó kis sorozat lesz ez!
Attól függetlenül, hogy már olvastam hasonló történetet, mégis tetszett Hannah élete és az amish közösség.
Pedig most semmi újat nem tudtam meg róluk, kezdem megismerni az életmódjukat, gondolkodásukat.
Azoknak ajánlom, akiket érdekel az amishok élete.



2021. július 10., szombat

A Romanov cárné


 C. W. Gortner
A Romanov cárné

Marija Fjodorovna, az utolsó orosz cárné élete méltán ihletett regényt. Húszévesen érkezett Oroszországba, Dagmar dán hercegnőként. Miután elsajátította új hazájának szokásait, nem csak a háromszáz éves múltra visszatekintő Romanov-dinasztia sorsára gyakorolt nagy hatást, hanem Oroszország 20. századi történelmére is.
Miközben gyermekei útját egyengette és politikailag előnyös házasságokat szervezett, III. Sándor cár feleségként az orosz arisztokráciával is jó kapcsolatot ápolt. Lenyűgöző személyisége azonban nem csak az udvar fényűző estélyein mutatkozott meg: jótékonysági kezdeményezéseivel a szegényebb társadalmi rétegek elismerését is kivívta. Önzetlensége a cári uralom megdöntése utáni is megmutatkozott: a első világháború kitörését követően, ápolónőként tevékenykedett.


....................................................................................................................


Nekem tetszett, érthetően leírta az akkori politikai helyzetet.
Ez a könyv az anyacárnéról szól III. Sándor cár feleségéről Minniről, általa megismerhetjük a cári életmódot és az anyós meny közötti viszályt.
Több mint 100-120 év után nehéz megmondani, mi lett volna ha...


III. Sándor orosz cár



II. Miklós és családja


 



2021. július 8., csütörtök

Charlie A macska aki életet mentett


 
Sheila Norton
Charlie
A macska, aki életet mentett

„De mit tehetnék? Én csak egy kismacska vagyok, és senki sem hallgat rám. Megfogadtam, hogy minden tőlem telhetőt megteszek Caroline megmentéséért, és nem számít, akármilyen veszélybe is kerülök emiatt…”

Charlie a kismacska mindent megtesz a gazdájáért. A 11 éves Caroline épp most épült fel egy betegségből, és nem érzi magát túl fényesen. A családban ráadásul kisbabát várnak, és ez is megviseli érzelmileg. Így amikor Caroline úgy dönt, hogy megszökik, Charlie követi őt, megfogadván, védelmezni fogja a kislányt mindenáron.
Ám egy ilyen apró kismacskának a kinti világ hatalmasnak és félelmetesnek tűnik a kényelmes házikó után. Vajon milyen messzire megy el Charlie legjobb barátja védelmében?


......................................................................................................................



Olyan kis cuki történet!
Charlie szemével látjuk az embereket, macskákat, eseményeket!
Szívet melengető volt olvasni! :-)



2021. július 6., kedd

Zárj minden ajtót!


 Riley Sager
Zárj minden ajtót!

Luxuslakás ingyen és mellé extra fizetés, hogy New York legelegánsabb, legkülönlegesebb épületében egy csodás apartmanra vigyázz – Jules számára szinte égi szerencse az álláshirdetés.

Csupán néhány szabályt kell betartania, miután beköltözött:
-tilos látogatót fogadnia;
-tilos éjszakára üresen hagynia az apartmant;
-tilos beszélgetnie a gazdag, híres lakókkal;
-és tilos posztolnia az ingatlanról.

Aztán Jules összeismerkedik Ingriddel, aki egy másik luxuslakásra vigyáz ugyanebben az elegáns épületben. Ingrid szerint itt senki és semmi nem az, aminek látszik. És Ingrid másnapra eltűnik…

Nemsokára kiderül, nem Ingrid volt az első, akinek nyoma veszett a lakók közül.


.....................................................................................................................................


Tetszett, nagyon jó krimi!
Az Akarsz velem játszani? című könyve után ez is nagyon bejött, egyetlen unalmas lap sincs benne, nagyon jól felépítette a cselekményt.



Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...