2017. február 28., kedd

Ezer nap a palotában

Marlena de Blasi
Ezer nap a palotában

Marlena de Blasi, aki már Velencébe és Toszkánába is olvasóit magával csábító hévvel szerelmesedett bele, most Olaszország újabb vidékére, Umbriába indul, hogy férjével, Fernandóval az ódon városba, Orvietóba költözzön. Ezen a tájékon se tengerpart, se közeli országhatár, így kevesebb az idegen, és nehezebben is fogadják be a jövevényeket. Marlena hozzálát, hogy befészkelje magát az új helyre, és azzal nyeri meg újdonsült szomszédjait, amihez a legjobban ért: befőzi magát a szívükbe. Történelmi érdekességekben bővelkedő, a táj szépségeit megidéző önéletrajzi írása hol romantikus és érzéki, hol ujjongóan vidám, miközben keresi a helyes egyensúlyt ebben a domb teteji városban, és persze a megfelelő otthont is – amely ezúttal egy tizenhatodik századi, félig-meddig romos palazzo egykori bálterme.




------------------------------------------------------------------------------------------------

Nekem tetszik az írónő stílusa, életteli, optimista és az az ízorgia ahogy leírja az étkezéseket hmmm, mindig éhes leszek :-).
Most sem maradt ki az olasz temperamentum, ej ráérünk még :-)







2017. február 25., szombat

Helló, Hamupipőke!

Colleen Hoover
Finding Cinderella – Helló, Hamupipőke! (Hopeless 2,5.)

Egy véletlen találkozás a sötétben pont elég ahhoz, hogy a tizennyolc éves Daniel és a véletlenül belé botló lány szerelmet valljon egymásnak. A románc azonban feltételekhez kötött: megállapodnak, hogy csupán egy órán át tart, és csak úgy tesznek, mintha.

A hatvan perc elteltével a lány éppúgy válik köddé, mint Hamupipőke. Daniel pedig igyekszik meggyőzni magát arról, hogy a történtek csak azért látszottak tökéletesnek, mert eljátszották az egészet. Ilyen csak a tündérmesékben szokott történni, ugye.




-------------------------------------------------------------------------------------------------


Jókedvű humoros rövid novella. 
Holder és Sky barátairól szólt, kár hogy ilyen rövid volt.


2017. február 14., kedd

Ez a lány


Colleen Hoover
This Girl – Ez a lány (Szívcsapás 3.)

Miután Layken és Will szerelme a legnagyobb próbatételeket is kiállta, az immár házasságban élő fiatal pár végre kezdi biztonságban érezni magát a kapcsolatban. De bármennyire is élvezi Layken az új, közös életüket, néhány kérdés nem hagyja nyugodni. Noha Will szeretné magában tartani a múlt fájdalmas emlékeit, Layken mindent tudni akar róla. Will végül beadja a derekát, és elmeséli saját történetét, mely során felszínre kerülnek legbelsőbb érzelmei és gondolatai. Miközben újraéli jó és rossz pillanatait, a Laykennel való első találkozásáról is meglepő dolgok derülnek ki.
Az Ez a lány-ban Will a saját szemszögéből meséli el Laykenhez fűződő, bonyolult kapcsolatát.





----------------------------------------------------------------------------------------------------

A Visszavonuló regény kitöltése, ebben mélyebben megismerhetjük Vill érzelmeit.
Akár egy kötet is lehetett volna a két regény. Azért jó volt ismét velük lenni, megtudni a jövőt, hogy alakul az életük, mi történik 3 évvel később.
Imádom Colleen Hoover könyveit!
Jöhet a következő regénye ;-)







2017. február 5., vasárnap

Visszavonuló

Colleen Hoover
Point of Retreat – Visszavonuló (Szívcsapás 2.)

A sok viszontagság, szívfájdalom és sorscsapás ellenére a Layken és Will szerelme tovább él, és egyre biztosabbnak tűnik, hogy ők ketten összetartoznak.

A két fiatal azonban még nem is sejti, hogy mindaz, ami összehozta őket, egy idő után kettejük közé állhat. Kapcsolatuk komoly veszélybe kerül, és elképesztő akaraterőre lesz szükségük ahhoz, hogy megmentsék. Layken nem biztos benne, hogy Willel való viszonya a megfelelő alapokra épült, Will pedig nem tudja, hogyan bizonyíthatná szerelmét egy olyan lánynak, aki továbbra is „töklámpásokat farag”.




-----------------------------------------------------------------------------------------

A pillangóba :-), sosem úszom meg sírás nélkül.
Hol mélyponton, hol fényponton voltam.
Nem ugyanaz a történet mint a Szívcsapás, hanem annak folytatása, amit nem is bántam, nagyon jó volt így.
Julia csillag üzenetei...hogy még foghassa a kezüket, mikor lelkileg szükségük van rá,
ez nagyon, nagyon szép volt!






Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...