2022. március 31., csütörtök

Selyemre hímzett történet


 Kelli Estes
Selyemre hímzett történet

Kelli Estes csoda szépen megírt könyve valós események által ihletett történelmi regény. Egy szívbe markoló történet két nőről, akik eltökélten próbálják azt tenni, amit helyesnek gondolnak.

Mej Lien, akit 1886-ban az Orcas-szigeten vet partra a víz, a kínaiak Seattle-ből történő kegyetlen kiűzésének egyetlen túlélője. Szívszaggató történetét egy módon tudja elmesélni
az utókornak: tűvel és cérnával. Egy évszázaddal később Inara Erickson egy helybeli professzor segítségével megfejti Mej Lien művészi kivitelű, aprólékos hímzésmunkájának
jelentését. A történet, amelyre ekkor fény derül, Inara életére is kihat. Olyannyira, hogy válaszút elé kerül: szégyent hoz a családjára, és kockára teszi a jövőjét azzal, hogy elmondja az igazat, vagy hallgat, mint a sír, és ezzel elárulja Mej Lien emlékét.


.................................................................................................



Erről még nem olvastam, úgyhogy a történet tetszett.
Két idősík, a múlt tetszett, ott még az érzelmek is átjöttek, de a jelen unalmas klisé volt.



2022. március 27., vasárnap

Lány az olajfák alatt


 Leah Fleming
Lány az olajfák alatt

"Csodálatos regény családi titkokról, háborús árulásokról és a megváltásról

1941. MÁJUSA
Kréta szigetére ejtőernyősök csapnak le az égből. Hosszadalmas harc után több ezer brit és nemzetközösségi katona kényszerül arra, hogy a hegyekbe meneküljön, vagy a krétai falusiaknál keressen menedéket.

Hatvan évvel később Lois West és fia, Alex meghívja a harcias Pen nénit egy különleges születésnapi ünneplésre Krétára, tudván, hogy a hölgy a háború óta nem járt ott. Penelope George – korábban Georgiou – vonakodva bár, de mégis úgy gondolja ideje, hogy visszatérjen Krétára, s hogy megtegye az utat, melyhez azt hitte, sosem lesz már mersze. Az utazás során egy időutazás veszi kezdetét, Pen újraéli a várossal kapcsolatos élményeit egészen a korai, kezdő ápolónőként töltött évektől az utolsó, sötét napokig, mikor is ő volt az utolsó külföldi nő a szigeten.


.........................................................................................................


A krétai csata a második világháború jelentős csatája volt, melynek során a tengelyhatalmak elfoglalták Kréta szigetét a védekező szövetségesektől (a Brit Nemzetközösség és Görögország) csapataitól.
A csata 1941. május 20-án kezdődött, amikor a németek Merkur hadművelet néven több ezer ejtőernyőst dobtak le, majd a későbbiekben légi úton további csapatokat szállítottak a szigetre.
A szövetséges véderőt a brit helyőrség, a Görögország kiürítése során a szigetre hozott szedett-vedett csapatok, valamint görög partizánok és önkéntesek, valamint sebtében szervezett görög alakulatok alkották.
Maga a történet a partizánokról, az ellenállókról szólt romantikus szállal kiegészítve.
Nekem tetszett, átjött a görög hangulat.


2022. március 23., szerda

Az auschwitzi könyvtáros


 Antonio Iturbe
Az auschwitzi könyvtáros

Dita 14 éves, amikor a prágai Terezín gettóból családjával együtt Auschwitzba hurcolják. Amikor a gyerekbarakk zsidó parancsnoka, Fredy Hirsch megkérdezi, vállalná-e az őrök háta mögött becsempészett nyolc könyv őrzését, a lány igent mond. Így lesz Dita a világ legkisebb könyvtárának könyvtárosa Auschwitzban.

A könyvek azonban veszélyes holmik. És sehol máshol nem annyira veszélyesek, mint Auschwitzban, és azon belül is éppen a 31. számú barakkban, a gyerekbarakkban, ahol a legkisebb szabályszegésért is kivégzés járhat…

Dita Kraus, egykori auschwitzi fogoly valós történetén alapuló Az auschwitzi könyvtáros hihetetlen és feledhetetlen regény egy fiatal lányról, aki nap mint nap az életét kockáztatja azért, hogy az embertelen mészárlás kellős közepén, az auschwitzi „családi tábor” gyerekbarakkjában megőrizze rabtársai számára egy jobb világ reményét.

Az emberi történelem talán legsötétebb napjaiban, Auschwitz poklában született történet messzire világítva hirdeti a reményt és a bátorságot. Az auschwitzi könyvtáros a fiatalabb olvasók számára is átélhetővé teszi a koncentrációs táborok rettenetét és az irodalom legyűrhetetlen erejét.


....................................................................................................................


Ifjúsági regénynek is szánták, épp ezért nem olyan horrorisztikus, mint ahogy sok olvasó hiányolta.
A családi tábort mutatta be, ahol több száz gyerekkel foglalkoztak olyan mint egy iskola, akiket "békén hagytak". Ellenőrzéskor ezt a tábort mutatták be, hogy milyen kegyes élet folyik a koncentrációs táborban.
Nekem elég horror volt, hogy félévente ugyanúgy lemészárolták az itt lakó gyerekeket is, mert kellett a hely az új transzporttal érkezőknek. Ugyanúgy éheztek ők is, nem kaptak több ételt, Mengele itt válogatta ki a kísérleteihez a gyerekeket.
Kegyetlen és megható történet volt, megríkatott mint az összes többi holokausztról szóló könyv.


2022. március 20., vasárnap

A Barnum-rejtély


 Böszörményi Gyula
A Barnum-rejtély (Ambrózy báró esetei 6.)

1901. április 3-án hatalmas tömeg gyülekezik a Monarchia ékköveként emlegetett magyar székesfővárosban, Budapesten, a külső Kerepesi úton. A többezres csődületben inasoktól az arisztokratákig mindenféle rendű és rangú ember képviselteti magát. Reggel 6 óra 20 perckor aztán az izgalom a tetőfokára hág. A tömeg felmorajlik, a rendőrök sorfalat állva próbálják az izgága embereket hátrébb szorítani. A cinkotai vasútállomás különvágányára ekkor pöfög be az első hatalmas teherszerelvény, mely Budapestre hozza az amerikai „humbugkirály”, Barnum és Bailey kerekeken gördülő „városát”, a Greatest show on earth-öt, vagyis a Föld legnagyobb cirkuszi látványosságát.

A tömegben ott van egy fiatal hölgy is, a Marosvásárhelyről származó Hangay Mili, a hírneves magánzó detektív, Ambrózy báró hitvese. És ahol ennyi ember verődik össze, ott bűnözők is akadnak szép számmal. A bűntettre pedig, mely sokkal hajmeresztőbb, mint a cirkusz bármely csodája, nem is kell sokáig várni.

Szerencsére kéznél van a kor legkiválóbb „szoknyás detektívje”, Mili báróné, aki rögvest nyomozásba kezd.

Tessék betérni! Jó szórakozást, különleges izgalmakat!


.........................................................................................................



Rajongok ezért a sorozatért!
Nagyon kellemes meglepetés volt, hogy új résszel bővült.
Köszönet Böszörményi Gyulának hogy ismét a kedvenc szereplőimmel lehettem!



2022. március 18., péntek

Testvérek Auschwitzban

 

Malka Adler
Testvérek Auschwitzban

A kilátástalanság és a remény megrendítő, igaz története
Dov és Yitzhak egy kis hegyvidéki, magyar faluban él a világ és a háború zajától elszigetelve. De egy napon 1944-ben a borzalom őket is eléri, és minden megváltozik. A nácik ellepik a falusiak otthonát, az ott élő zsidóknak csupán egyetlen órájuk marad az Auschwitzba tartó vonat indulásáig.
Hogy ezután mi történt, arra hat évtizeden át nem találtak szavakat a testvérek. Ám egy jó barátjuk kérésére most mégis megtörik a csendet, és izraeli otthonuk biztonságában elmondják fájdalmas, kegyetlenül őszinte történetüket, amelynek nem szabad feledésbe merülnie.
Margaret Atwood írói stílusára emlékeztető, zsigerig ható, megkerülhetetlen regény született Malka Adler tollából, amely erőt, vigasztalást és legfőképpen reményt sugároz az olvasó felé.


.....................................................................................................................



Edith Eva Eger: A döntés című könyve után ez volt a legnehezebb, legmegrázóbb történet.
Két testvér elbeszélése arról amit átéltek éreztek, itt nem volt finomkodás, ez maga a valóság volt.
Nem ajánlom első holokauszt könyvnek, olvasás közben még nekem is szünetet kellett tartanom.
Nővérük Szárá is túlélte, a három testvér 1 évig volt táborban. Szárá 27 kg, a fiúk 35 kg testsúllyal kerültek kórházba, 1 évig tartott a felépülésük.
 
Jichak pészáchkor minden évben tesz egy üres széket a megterített asztalhoz. A Lánynak. Annak a kislánynak, aki anyukája kezét fogva mindennap ott állt a toronnyal szemben és étellel várta. Ez pár hónapig tartott mikor Zeissbe meneteltek, két évvel később kereste abban a faluban, de nem találta meg.
Még 60 évvel később is azt üzente Jichak: köszönöm, köszönöm.

Akik több évig voltak lágerben, elfásultak, öntudatlanok lettek, a háború után ha kérdezték a nevét, felhúzta az ingujját és mutatta a tetovált számot. Név nélküli emberek lettek.
Az egyik testvér 60 évig nem mert bemenni kórházba annyira félt, mert csak azt tudta akiket az orvosok elvittek soha többé nem tértek vissza, a másik testvér azóta nem utazott vonattal, viszolyog a rámpáktól, mindentől ami auschwitzi megérkezésükre emlékezteti.
2001-ben mondták el a történetüket, addig még a családjuknak sem. Szárának mindig van 2 kiló kenyér a mélyhűtőben, hiába van teli a hűtő, kamra étellel, mindig eldugnak a fiókba pár szelet kenyeret, mert a táborban megtanulták hogy a túléléshez kenyér kell. A könyv 260. oldaltól...ami a dokumentumokban nincs benne, ezeket csak az tudja, aki ott volt.


2022. március 13., vasárnap

Amikor rád találtam


 Catherine Ryan Hyde
Amikor rád találtam

Mikor Nathan McCann egy félig eltemetett csecsemőt talál az erdőben, azt hiszi, holttestre bukkant. De a gyermek már első mozdulatával örökre megváltoztatja Nathan életét.
A csecsemő vér szerinti nagyanyjához kerül gondozásba, de Nathan úgy érzi, immár eltéphetetlen kötelék fűzi őket össze. Egyetlen szívességet kér csupán: szeretné, ha az asszony egy nap bemutatná őt a gyermeknek, és elmondaná neki, hogy Nathan talált rá az erdőben. Telnek az évek, és Nathan azt hiszi, az idős nő megfeledkezett ígéretéről. Ám egy napon zaklatott és dühös fiú kopog be hozzá, kezében bőrönddel.



...............................................................................................


Ennek a történetnek érzelmileg felkavarónak kellett volna lennie, de az idősebb Nathan életmódja tanítása, olyan nyugtatólag hatott rám.
Lehet hogy azért mert ez a 60-70-es években játszódott és akkor még nem ez a rohamtempó élet volt és ezt nagyon jól átadta az író.
Nagyon megható volt a vége.



2022. március 9., szerda

Orgonalányok


 Martha Hall Kelly
Orgonalányok (Orgonalányok 1.)

Igaz történeten alapuló regény egy amerikai nőről, aki segítette a náci orvosi kísérletek áldozatait.

Caroline Ferriday, a jó családból származó New York-i lány minden idejét leköti a francia konzulátuson betöltött állása, de világa véglegesen felfordul a háború baljós előestéjén, amikor 1939 szeptemberében Hitler hadserege megszállja Lengyelországot, majd következő célpontjául Franciaországot szemeli ki.

Caroline-tól egy óceánnyi távolságra egy lengyel kamaszlány, Kasia Kuzmerick gondtalan ifjúsága szertefoszlik, és küldöncként egyre jobban bevonódik a földalatti ellenállás tevékenységébe. Figyelő szemek kereszttüzében és gyanakvó szomszédokkal körülvéve egyetlen hibás lépés is szörnyű következményekkel járhat.

A fiatal, becsvágyó orvosnő, Herta Oberheuser számára egy kormányzati orvosi állásról szóló hirdetés jelentheti a kiutat kilátástalan életéből. Az állás elnyerése után azonban a náci titkok és hatalmi játszmák férfiak irányította világának csapdájában találja magát.

E három nő életútja találkozik, amikor megtörténik az elképzelhetetlen, és Kasia a hírhedt ravensbrücki náci női koncentrációs táborba kerül. Történetük földrészeket ível át – New Yorktól Párizsig, Németországig és Lengyelországig –, amikor Caroline és Kasia igazságot próbál szolgáltatni azoknak, akikről a történelem elfeledkezett.

Az Orgonalányokkal Matha Hall Kelly figyelemreméltó regényt szentel néhány elfeledett nőnek, és az ő szerelemért, szabadságért és második esélyért folytatott küzdelmüknek. A történet magával ragadja az olvasót, aki az utolsó oldalakig azonosul a szereplőkkel, és az igazságot keresi. A szerző erőteljes bemutatkozó regénye, amelyet egy valódi második világháborús hősnő élete ihletett, hihetetlen történetet tár elénk szerelemről, jóvátételről és évtizedekig rejtegetett szörnyű titkokról.

 

............................................................................................................

 

Sokmindenről olvastam már, de a ravensbrücki emberi kísérletekről még nem.
74 "Nyúl" egészséges fiatal nő lett ennek az áldozata, kísérleti nyula.
Caroline Ferriday a francia konzulátuson dolgozott, az ő levéltári dokumentumai és a tábori túlélők emlékiratai, valamint Varsóban az egyik túlélő Alicja Kubackával készített interjú alapján készült el ez a könyv.




 

2022. március 8., kedd

Vadvirágos nyarak


 Kathryn Taylor
Vadvirágos nyarak

Zoe Bevan, a harmincas évei elején járó, sikeres, londoni üzletasszony nehéz döntés előtt áll: életét csak egy rendkívül kockázatos műtét mentheti meg. Mielőtt alávetné magát a beavatkozásnak, elhatározza, hogy még egyszer visszatér Cornwallba, ahol tizennégy éve – alig tizenkilenc évesen – élete legboldogabb napjait töltötte. A gondtalan nyarat azonban imádott bátyja, Chris tragikus és rejtélyes halála egyik pillanatról a másikra beárnyékolta. Zoe – immár sok-sok év után – mindenáron ki akarja deríteni, miért és hogyan halt meg a testvére azon a szörnyű nyári napon. Cornwallban találkozik élete első nagy szerelmével, Jackkel, és újra felébred benne a remény, hogy talán a férfival élheti le az életét. Ám a nyomozás során szembesülnie kell azzal, hogy a múlt árnyai a jövőt is romba dönthetik…



........................................................................................................


Átlagos romantikus történet.
Olvastatta magát, nem volt unalmas, könnyű kikapcsolódásra való.


2022. március 7., hétfő

Egy olyan lány - A Girl Like That


 
Tanaz Bhathena
A Girl Like That – Egy olyan lány

Hazug vádak csapdájában.

A tizenhat éves Zarin Wadiáról sokan sokfélét mondanak: okos és lelkes diák, szerencsétlen árva és vakmerő kamasz, aki nem fél semmitől. Ő az a fajta lány, aki folyton bajba keveredik és az iskolában mindenki jól ismeri a szerelmi kalandjairól szóló pletykákat. Szóval a szülők óva intik tőle a gyerekeiket: „Nem szeretném, ha közöd lenne Zarinhoz”, mondogatják. De akkor hogy lehetséges, hogy a tizennyolc éves Porus Dumasiának senki más nem tetszik, csak ő? És hogy fordulhat elő, hogy a két fiatalra holtan találnak rá egy összezúzott kocsiban a szaúd-arábiai város, Dzsidda határában? Miután a vallási rendőrség kiérkezik a helyszínre, mindaz, amit az emberek Zarinról hittek, megkérdőjeleződik. Ahogy a lány története több kis darabból összeáll, világossá válik, hogy sokkal több volt, mint egy „olyan” lány.

Friss, érzékeny, kritikusok által is dicsért YA-regény egy elnyomott és félreértett szaúd-arábiai lányról, a kamaszokat érintő mindennapi problémák kicsit más szemszögből.



.................................................................................................................



Az írónő Indiában született, majd Szaúd-Arábiában és Kanadában nevelkedett.
Ezért lett ilyen valósághű ez a regénye, több díjat is nyert.
Ez nem romantikus történet, ez egy tini dráma.


2022. március 3., csütörtök

Magyar zarándokutak


 Magyar zarándokutak

Az utak: Szent Jakab zarándokút, Mária-út, Szent Márton-utak, Gyöngyök útja, Középkori templomok útja, Szent Erzsébet-út

A könyv tehát mindenkinek szeretne segíteni: zarándoknak és turistának egyaránt, hogy felhívja a figyelmet az utak szépségeire, az ott élő emberekre, az úton található értékekre, a kulturális és épített örökség emlékeire. A könyv fejezetei nagy kalandra hívják tehát az olvasót: kilépni a mindennapokból és közel kerülni a tájhoz, amelyben a természeti és az épített környezet együtt jelenik meg a hozzájuk kötődő elbeszélő hagyománnyal, és közel kerülni a tájban élő, alkotó emberekhez. A szépségeket látva, az értékeket megismerve rácsodálkozhatunk a teremtett világ gazdagságára és magára a Teremtőre. Ráébredhetünk gazdagságunkra, de felelősségünkre is egyúttal.


..........................................................................................................


Nagyon szép igényes könyv.
Útleírások, történelmi ismertetők, csodálatos fotók.


Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...