2020. december 28., hétfő

Csendes gyilkos

Jekkel Gabriella
Csendes gyilkos

Szofi egy teljesen átlagos 10 éves kislány a nyolcvanas évek közepén. Barátnőivel a felnőtté válás titkait szeretné megfejteni és arra vár, hogy végre ő is átléphessen a felnőttéválás küszöbén. Amikor azonban ez bekövetkezik a korábban elképzelt dolgok helyett fájdalom, fertőtlentő illat, orvosi kezelések és megalázás vár rá. Szofi élete gyökeresen megváltozik az első menstruációval, de senki nem tudja megmondani mi a baja. Csak azt érzi más, mint a többiek, ezért pedig minden álmát elveszti, amiben kisgyerekként hitt. A történet egy életút, amit kezdetben egy kislány, majd később a felnőtt nő szemszögéből láthatunk. A küzdelmet, egy ismeretlen betegséggel szemben. Amiről csupán évekkel később derül ki, hogy a 21. Század egyik legtitokzatosabb betegsége az endometriózis, mely a nőket támadja meg és mind a testet, mind pedig a lelket felemészti azzal, hogy a súlyosságától függően meddőséget okoz. Szofi életét átszövi a betegségtudat. Kezdetben csak a barátait veszti el, később azonban a társait is emiatt. Amit azonban még gyerekként nem érzett, de felnőttként a legfontosabb dolog lett számára, hogy Anya lehessen. A könyv megmutatja, milyen szenvedésen mehet át egy nő azért, hogy egyszer a kezében tarthassa a gyermekét.



.......................................................................................................................


Megrázó történet!
Mindenképp el kell olvasni, mert nagyon tanulságos és remekül ábrázolja ezt a betegséget.
Teljesen átéreztem Szofi küzdelmét és lapról lapra erősítettem a lelkét, hogy még bírnia kell, ne adja fel.



 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...