2019. április 4., csütörtök

Téged nem lehet elfelejteni

Mary Higgins Clark
Téged nem lehet elfelejteni (A gyanú árnyékában 1.)

A The New York Times No. 1 bestsellerében egy manhattani baleseti sebészt a kisfia szeme láttára ölnek meg egy játszótéren. Öt év elteltével a gyilkos még mindig szabadlábon van
Amikor Laurie Moran férjét brutálisan meggyilkolták, csak a hároméves Timmy látta az édesapja gyilkosának arcát. Az átható kék szempár még öt évvel később is kísérti álmában Timmyt.
Laurie-t még nagyobb félelem nyomasztja a gyilkos fenyegetése, amelyet odakiáltott a fiának, miközben elmenekült a helyszínről: Mondd meg anyádnak, ő lesz a következő, utána pedig te jössz
És az asszonynak most ismét gyilkossággal van dolga, ezúttal egy megtörtént, de megoldatlan bűnügyekkel foglalkozó tévésorozat producereként.
A sorozat első részében egy nő húsz évvel korábbi, felderítetlenül maradt meggyilkolása a téma. Az élénk társasági életet élő asszonyt a friss diplomás lánya tiszteletére rendezett gála után megfojtva találták az ágyában. A nagy port kavaró gyilkosság országszerte szerepelt a hírekben, így Laurie biztos benne, hogy az ügy a maga pazar környezetében és az akkori éjszaka vendégeinek közreműködésével sikerre viszi majd a műsort. Ám amikor megkezdik a forgatást Betsy azóta elhidegült barátaival, világossá válik, hogy valamennyiüknek titkai vannak kinek kisebbek, kinek nagyobbak.



---------------------------------------------------------------------------------

Kedvenc íróm, de ez a könyve gyengére sikerült, ennél sokkal jobb krimit tud írni.
Unalmas volt és kiszámítható, már a könyv felénél sejthető, hogy ki a tettes, pedig próbálta csűrni csavarni, de nálam ez most nem jött be.
Bízom benne, a következő rész izgalmasabb lesz.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...