A tanítónő
Róma, 1896. A fiatal Maria Montessorit mélyen megrendíti, amikor városa pszichiátriai klinikáján először találkozik „gyengeelméjűnek” nevezett gyerekekkel. A sivár kórteremben kísérteties csönd uralkodik, Maria szomorú gyermekarcokat lát. Amikor azonban játékszereket ad a kezükbe, a kicsik a szeme láttára kelnek életre letargiájukból.
Ez Maria addigi életének legboldogabb pillanata, egyszersmind példátlan pedagógiai pályafutásának kezdete. Elkötelezettsége, hivatástudata és ambíciója hamar meg is hozza a szakmai sikereket és hírnevet, úgy tűnik, karrierje megállíthatatlanul ível felfelé. Ám amikor beleszeret egy kollégájába, egyszerre minden megkérdőjeleződik, és Maria életének legnehezebb döntése elé kerül.
.........................................................................................................
Egy híres első olasz női orvos, tudós, tanító személye ennél többet érdemelt volna, leginkább csak a fiatal tanulmányi éveit dolgozta fel ebben a történetben.
A pedagógusok, óvónők ismerik az ő munkásságát, felfedezését, tudományát.
Bár az író megemlíti, hogy magánéletéről semmi nem maradt fent, ezért kevés fiktív cselekménnyel kiegészítette.
Olvastam, hogy sokan elítélték a magánéleti tettei miatt, engem nem lepett meg, az olaszok még jó 100 évvel később is hasonlóan kiközösítettek, ítélkeztek a nők felett.
Szülei halála után magához vette a tíz éves fiát és ez nagyon nagy bátorság volt akkor.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése