Péterfy-Novák Éva
Apád előtt ne vetkőzz
Miskolc, 1920-as évek. A nyolcéves Károly és a négyéves Anna szüleit szinte egyszerre viszi el a spanyolnátha, a gyerekek pedig árvaházba kerülnek. Rideg és szeretetnélküli apácák gondoskodnak róluk, a fiúk között pedig farkastörvények uralkodnak: aki erősebb, az éjszaka leple alatt bármit megtehet a többiekkel. A testvérpárt néhány év múlva nevelőszülők veszik magukhoz, de vajon képesek-e elfelejteni mindazt, ami az árvaházban történt velük?
Hatvan évvel később, szintén Miskolcon az ötéves Eszter elhidegül imádott édesapjától, miután anyja figyelmezteti, hogy vigyázzon vele. A kislány csak nagyapjára, Tatusra számíthat, aki mindennél jobban szereti unokáját, s akiben Eszter mindenki másnál jobban bízik.
Péterfy-Novák Éva új regényében megrázó kérdéseket tesz fel: mi lesz egy megnyomorított gyermekből? Hogyan válik szörnyeteggé egy felnőtt? És vajon meg lehet-e törni a generációkon átívelő családi mintákat?
"Azt kéri, ne mondjam el senkinek, hogy miről beszéltünk. Ez a mi titkunk. Amolyan női titok. És a nőknek össze kell tartaniuk, nem szabad elárulniuk egymást. Mert az olyan lenne, mintha a legjobb barátodat árulnád el, mondja anyu. Minden nőt úgy kell nézni, hogy a legjobb barátod. Mert a férfiak mások. Jobb, ha tudok ezekről a dolgokról, és ideje odafigyelni magamra. Gondolkodott a konyhában, hogy biztosan megértettem-e, amit mondott, de aztán arra jutott, hogy már elég nagylány vagyok ahhoz, hogy megértsem.
Hogy apánk előtt nem vetkőzünk. Mert a férfiak rosszak."
Péterfy-Novák Éva 1961-ben született Diósgyőrben. Személyes traumájának feldolgozása miatt kezdett blogot írni, majd a bejegyzésekből 2014-ben Egyasszony címmel nagy sikerű memoár, később pedig monodráma is készült. 2017-ben jelent meg A rózsaszín ruha című novelláskötete, amelyben szókimondóan, ugyanakkor humorral és empátiával ír a körülöttünk lévő világról, életünknek azon bántó részleteiről, amelyekről igyekszünk nem tudomást venni. Pétery-Novák Éva írásainak ereje abban rejlik, hogy számára nincsenek tabuk.
......................................................................................................................
Valós több történet, egy család felmenő és lemenő ágára összesítve.
Mivel az író is átélt hasonlót, nagyon jól szemléltette az eseményeket és nem csak lányokról, hanem fiúkról is szó van.
80 éve nem volt kihez fordulni segítségért, azt még csak megérti az ember.
A legszomorúbb az, hogy napjainkban is ugyanúgy titok és szégyen, ez a beteges hajlam az áldozat és elkövető részéről.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése