Anyavalya

Sándor Erzsi
Anyavalya

„Anyám naplót mesélt nekem. Családot mesélt körém, nagyszülőket, unokatestvéreket, apát. Mindannyiukat felismertem volna, ha szembejönnek velem az utcán vagy betoppannak. Soha nem jött senki.”

Száll a füst. Száll a por és a hamu. A felhőből kibontakozik egy alak, és nyomban beszélni kezd. Egymásba érnek a történetek a moszkvai nagyhercegeket szédítő világszép nagynéniről, egy prolicsaládról, egy értelmetlen brazíliai utazásról és egy még értelmetlenebb hazatérésről. Egy régen elmúlt család tagjairól, egy kispesti házról, egy kalapszalonról, az ítélőképesség hiányáról és persze a deportálásról. A mesélő a konyhában ülve varr, szavai nem kímélnek senkit és semmit, csúfondárosan mutogatnak a szerelemre minden áron, a magányra, a dacosan egyedül vállalt gyerekre, a benne újraéledő álmokra és az önáltatásra. Mondja, egyre csak mondja. Mi hallgatjuk. Temetünk. Sírunk. Röhögünk.

..............................................................................................

Az írónő igazán remek könyvet alkotott!
Imádtam benne az Édesanyát, ahogy bele mesélte a lányába a családtagokat, a múltjukat.
Milyen lehetett volna velük az élet, ha a történelem nem szól közbe és mindezt abszolúte pozitív szemlélettel.
Közben a mondandójában, velük együtt érezzük a család fájdalmas elvesztését.
Szívből ajánlom olvasásra, garantált a mosolygás és az optimizmus!