2026. február 27., péntek

Az utolsó órák Párizsban

Ruth Druart
Az utolsó órák Párizsban

Párizs, 1944. Élise Chevalier tudja, mit jelent szeretni… és gyűlölni. Vőlegényét, az ifjú francia katonát, a Maginot-vonalnál ölték meg a németek. Az ellenséggel egy városban élve Élise kénytelen jó mélyre eltemetni a lelkében dúló dühödt indulatot. Ám egy idő után úgy érzi, nem nézheti tétlenül mások szenvedését.

Ugyanitt, ugyanekkor Sébastian Kleinhaus már alig ismer magára. Négy éve viseli a Harmadik Birodalom hadseregének egyenruháját, amelyet megvet, egy olyan háborúban, amelyben nem hisz, és kétségbeesve keresi a kiutat ebből a csapdahelyzetből.

Egy francia ellenálló és egy német katona. Egy nő és egy férfi. Akik egymásba szeretnek.

Bretagne, 1963. A tizennyolc éves Joséphine Chevalier előhúzza az anyja ágya alatt lapuló bőröndöt, és az abban rejlő titok alapjaiban forgatja fel az életét. Mindenáron ki akarja deríteni az igazságot, ezért Párizsba utazik, ahol megismeri egy tiltott szerelem történetét, amely a világháború idején a szabadságáért küzdő városban szökkent szárba. A felszabadulás előtti utolsó, lopott órák története ez, meg az aljas árulásé, amely egyszer s mindenkorra megváltoztatta két fiatal életét.

A nagy sikerű Míg Párizs aludt című könyv szerzőjének új regénye háborúról és megtorlásról, szerelemről és elválásról, szeretetről és megbocsátásról.

...................................................................................................................

 

Ez most nekem nagyon tetszett.
Az író, egyik férfi rokona élt át hasonlót, mint Sebastian. 
Ennek a regénynek a lényege, hadifogság, egy másik országban való letelepedés, az emberek hozzáállása az ellenséghez a háború utáni években.

 

 

 

A nap felé


 Julien Sandrel
A nap felé

Nagybácsinak lenni a világ egyik leghálásabb szerepe – ezt Sacha, az amatőr színész pontosan tudja, hiszen ezért fizetik. De vállalná ingyen is? A genovai autópályahíd váratlan tragédiája után olyan döntést kell hoznia, ami az egész életét megváltoztatja.






.............................................................................................................

 

Egy rövid könyv, de úgy magával sodort az esemény, hogy pár óra alatt elolvastam.
Volt benne minden, szinte hihetetlen hogy ennyi dráma, könny és nevetés jutott ebbe a rövid cselekménybe.

 

 

2026. február 22., vasárnap

Aranykanál

Jessa Maxwell
Aranykanál 

Az elmúlt tíz évben minden nyáron megjelent hat ámuldozó cukrász Graftonban, ezen az impozáns, fákkal övezett vermonti birtokon, amely nemcsak a „Süteménysütő hét” forgatási helyszíne, hanem arról is nevezetes, hogy itt nőtt fel a tévéműsor híres házigazdája, Betsy Martin, az ünnepelt cukrász.

Egy sor jól fogyó szakácskönyv szerzője, az „Amerika Nagyija”-ként emlegetett Betsy Martin az életben nem olyan kedélyes, mint a képernyőn, de ezt az embereknek nem kell tudni. Mindig is tökéletes teljesítményt követelt, és mosolyogva nyugtázta, amikor megkapta, de idén valami nem stimmel. Elkezdődik a süteménysütő verseny, és a dolgok a fejük tetejére állnak. Először úgy tűnik, puszta szabotázsról van szó: a cukor helyére valaki sót csempészett, a tűzhelyet nagy lángra állítják – de amikor holttestre bukkannak, mindenki gyanúba keveredik.

....................................................................................................................

 

Első könyves írótól ez a krimi nagyon jó volt!
Elszigetelt hely, titkokkal teli kastély és mindenki gyanús lehet.
Mindenben tetszett, jók voltak a karakterek, úgy mint maga a cselekmény, nem tudok róla rosszat mondani.
Tényleg olyan Agatha Christie stílusban ír, oly régen olvastam A.C. krimiket, hogy lehet azért tetszett.

 

 

 

2026. február 20., péntek

Párizs, 1867

 

László Boglárka
Párizs, 1867 

Az 1867. évi világkiállításra szinte minden koronás fő III. Napóleon császár fővárosába látogat, ahol nyüzsögnek a diplomaták, a külföldi újságírók, a hírszerzők és a kalandorok is. Ferenc József nagykövete, Richard von Metternich és felesége, Pauline a párizsi társasági élet közismert alakjai. A nagykövetné a francia császárné bizalmas barátnéja, aki saját gyermekei mellett egy örökbe fogadott kislányt is nevel. Ahogy Laura felnő, egyre inkább egy kérdés foglalkoztatja: vajon ki lehet az édesapja, és mi történhetett a szülei között.

Tordai András egy bécsi lap tudósítójaként járja be Párizst. A cikkírás azonban nehezen megy – egyre csak az a vörös hajú szépség jár a fejében, akit a Metternich-rezidencia előtt egy
hintóban látott. Vajon hogyan kerülhetne közel az előkelő idegen hölgyhöz?

Megismerkedésük díszletéül az újjászülető, modernizálódó Párizs szolgál. Estélyek, bálok, mulatságok sora követi egymást, ahol Offenbach és Strauss zenéje szól, folyik a pezsgő, a háttérben pedig diplomáciai tárgyalások, gazdasági alkuk, politikai játszmák zajlanak. Ugyanakkor a mélyben kirajzolódik a város másik arca is: a munkások, emigránsok világa.

.....................................................................................................................

 


A Bánlaky-örökség című regénynél, elég negatív voltam.
Az alap ötlet most is nagyon jó, ez a világkiállítás szinte felölelt egy egész évet.
Volt egy kis romantika és a párizsi társasági élet nagyon tetszett.
Negatívum, hogy hosszú oldalakon keresztül tömény száraz politikáról szól a történet.


 

 

2026. február 18., szerda

Adanai tulipánok

 

N. Fülöp Beáta
Adanai tulipánok

Aylin és Ismail Törökországban, egy Adana melletti városkában tulipánok termesztésével foglalkoznak. A boldog jegyespár közé próbál éket verni főnökük, agyafúrt, sok-sok ármánnyal és zsarolással körbebástyázott, és ettől visszautasíthatatlan ajánlata. Főhőseink, ezzel a tisztességtelen ajánlattal két gazdag család generációkon átívelő harcának lesznek áldozatai, mely többször az életüket is veszélybe sodorja.

Aylin és Ismail története egy igazi szerelempróba. Egy harc, saját magukkal és a bennük tomboló érzelmekkel. Vajon a szerelmük elég erős ahhoz, hogy a jól kitervelt összeesküvés megpróbáltatásait túlélje? Vajon egymásnak tett ígéretüket, és egymásba vetett hitüket megtöri-e az a jól kidolgozott terv, melyben felcsillan a pénz, a hatalom, a fényes jövő ígérete, csak éppen más-más társ oldalán? Vajon mennyi megpróbáltatást visel el egy igaz szerelem, és mi képes megingatni azt?

Ezekre kaphat választ az olvasó a fordulatos történet végére, melynek szálai Isztambul és Adana varázslatos utcáin szövődnek.

.....................................................................................................................

 

Akár egy török sorozat, csak ez hamarabb véget ért.
Volt benne minden, akár a végeláthatatlan sorozatokban, ettől függetlenül meglepően tetszett.
Jók voltak a karakterek, éltek és éreztek, sodródott velük az esemény.


 

 

Védelem

Borsa Brown
Védelem

Adamics Ádám, a volt elit elnöki testőr és terrorelhárítási vezető, leszerelése után saját személyvédelmi cégében kezd dolgozni. Nemzetközi kapcsolatainak és munkáinak köszönhetően karrierje felfelé ível. Megbízást kap egy kétes hírű belorusz üzletember védelmére, ám a meglepetésekkel nem számol.

Varvara Bandurova, az egykori szépségkirálynő és férje, Vlagyimir Bandurov minden álma, hogy gyermekük szülessen. Sikertelen próbálkozásaik megingatják kapcsolatukat, ennek ellenére a nő igyekszik egyben tartani a házasságát. Elkíséri férjét az egyik üzleti útjára, ahol találkozik a testőrrel, akit a férje a védelmükkel bízott meg.

A feleség csábító és szenvedélyes.
A testőr határozott és tettre kész.
A férj halálosan veszélyes.

Mindenki tudja, mi a helyes és mi a tilos, de a vágy, az érzések és a bosszú másfelé hajtja őket.

Miként végződhet egy történet, amelyben a szerelemé, a megszállottságé és a pénzé a főszerep?


.................................................................................................................

 

Hozta a szokásos Borsás stílust, szeretem az írónő könyveit.
Az ötlet tetszett, mondanám hogy lehetett volna hosszabb a történet, mert mire beleéltem magam, már véget is ért.
 

 

 

2026. február 15., vasárnap

Az ártatlanság vámszedői

 

John Cure
Az ártatlanság vámszedői (Medúza-krónikák 2.) 

A megrendelők bármit megadnak aberrált vágyaik kielégítésért, miközben ebben a világban a lányok csak eszközök, és az életük egy hajítófát sem ér.

Egy kamaszlány holtteste fekszik a budai társasház lakásának padlóján. Az éjszaka leple alatt, a rendőrség helyett csak Huszti Nimród, a titkosszolgálat elhárítótisztje érkezik a helyszínre. Összekötőjétől azt a feladatot kapta, hogy az árnyékvilágban működő titkos csapatával tüntesse el a bűncselekmény nyomait. Csakhogy a férfit felkavarják a látottak, és az igazságérzete sem hagyja nyugodni, ezért titkos nyomozásba kezd. Tudni szeretné, hogy ki az áldozat, és meg akarja találni azokat, akik felelősek a kislány halálért.

Az első nyomok egy nyomorgó borsodi faluba vezetnek. A környékről és a közeli nevelőotthonból már tucatnyi fiatal lány vált az emberkereskedők áldozatává, a szülők és a nevelők mégis úgy tesznek, mintha semmi különös nem történt volna.

Az egyre kockázatosabbá váló titkos nyomozás szálai budai milliárdosok és befolyásos politikusok köreibe vezetnek.

Huszti Nimród a Medúza-krónikák második történetében ismét egy súlyos bűncselekmény nyomába ered. A regény ezúttal a nemzetközi emberkereskedelem és a fiatalkorú lányok szexuális kizsákmányolásának sötét és könyörtelen világába vezeti az olvasót.

John Cure, többszörösen Aranykönyv-díjra jelölt író, a feszültségkeltés mestere, Magyarország egyik legnépszerűbb pszichothriller írója. A Medúza-krónikák című bűnügyi thrillersorozat kötetei nem hiányozhatnak egyetlen krimi- és thrillerkedvelő olvasó könyvgyűjteményéből sem! 

.........................................................................................................................

 


Azt sajnálom, hogy az első részről lemaradtam.
El kell ismernem, hogy nagyon jó krimi volt, minden elismerésem az írónak.
Nagyon információ dús és tanulságos történet. 
Sok mindent hallottam már erről, ettől függetlenül meg tudott lepni, hogy mennyire fifikásak ezek a bűnözők.
Kifejezetten ajánlanám szülőknek, hogy jobban figyeljenek gyermekeik internetes tevékenységeire.


 

 

2026. február 12., csütörtök

Mesés Marrákes

R. Kelényi Angelika
Mesés Marrákes (Caroline Wood 8.) 

Fűszeres éjszakák, kalandos nappalok

Caroline Wood, a folyton bajba keveredő újságíró nem tud ellenállni egy marokkói utazásnak, pedig tisztában van vele, milyen veszélyekkel járhat egy ilyen kaland. Francia főnöke, a jóképű és szívtelennek tűnő Pierre Duval egy ékszertolvaj nyomába küldi a lányt, aki örömmel vállalja a megbízatást, hisz már hiányzott neki az izgalom. Kivételesen egy segítőtársat is kap, a CBM Magazin egyik új munkatársát, a kicsit fura, de néha hasznos DG-t.

Caro és DG a fenséges Marrákesbe repülnek, hogy kinyomozzák, ki fosztogatja a gazdag turistákat, sőt, időnként a helyi elit tagjait is. Az elkövető olyan ügyes, hogy a rendőrök tehetetlenek, semmiféle nyomot nem találnak, így Miss Woodra vár a feladat, hogy csapdát állítson neki. Megismeri Marrákes pazar pompáját és Medina nyomorúságos szegénységét. A kérdés már csak az, melyik az ijesztőbb, veszélyesebb terep a számára. És ki az a különös férfi, akinek az arcát soha nem látja…

R. Kelényi Angelika következő Caroline Wood-regénye a varázslatos „Vörös Városba” csábítja az olvasót, ahol minden olyan gyorsan változik, mint a homokdűnék alakja a perzselő sivatagban. Csupán egy dolog biztos: minden mesét a valóság ihlet.


.....................................................................................................................

 

Hiányzott már egy kis Caroline W. bonyodalom, nem is csalódtam benne.
Teljesen átjött a sivatagi hangulat, a végén pedig egy izgalmas krimibe torkollik a cselekmény.
Folyamatosan tudnám olvasni ezt a sorozatot, annyira jó. 

 

 

 

2026. február 10., kedd

A szobalány

 

Nita Prose
A szobalány

Molly Gray más, mint a többiek. Nehezére esik a szociális készségek elsajátítása, és gyakran félreértelmezi mások szándékait. Korábban a nagymamája egyszerű szabályokba tömörítve magyarázta el neki a világ dolgait, és ezeket követve Molly elboldogulhatott az életben.

Nagymamája halála óta a huszonöt éves Mollynak egyedül kell navigálnia az élet útvesztőiben, ám ő így is lelkesen veti bele magát munkájába egy hotel szobalányaként. Egyedi személyisége és a takarítás, valamint a helyes etikett megszállott imádata mintha egyenesen erre a munkára teremtette volna. Minden reggel örömmel ölti magára ropogós egyenruháját, tölti fel kézikocsiját miniszappanokkal és piperés üvegcsékkel, hogy a Regency Grand Hotel vendégszobáit újra tökéletessé varázsolja. 
De rendezett élete fenekestül felfordul aznap, amikor belép a hírhedt és vagyonos Charles Black lakosztályába, ahol rendetlenségre és Mr. Black holttestére bukkan. Mielőtt felfoghatná, mi is történik, szokatlan viselkedésének köszönhetően első számú gyanúsítottá válik a rendőrség szemében. Molly teljesen belekavarodik a megtévesztések hálójába, fogalma sincs, hogyan szabadulhatna. Szerencséjére barátai, akikről addig azt sem tudta, hogy léteznek, összefognak vele, hogy kiderítsék, mi is történt valójában Mr. Blackkel – de vajon képesek lesznek megtalálni az igazi gyilkost, mielőtt túl késő lenne?
A szobalány feltárja, mit is jelent ugyanolyannak, mégis teljesen másnak lenni – és megmutatja, hogy minden rejtély megoldásához az ember szívén át vezet az út. Nita Prose elsöprő sikerű regényéből Florence Pugh főszereplésével készül filmadaptáció.

.............................................................................................................

 

Ez egy nem átlagos krimi volt és talán nem is a krimi volt itt a fő mondanivaló.
Molly nem egy átlagos fiatal nő, drogos szülők gyermeke, ez okozza a másságát, ettől még jeles tanuló és tervei vannak a jövőre, intelligens, de borzasztóan naív.
Naívsága miatt kihasználják más emberek, de szerencsére ott vannak mellette akik szeretik és segítik az egyedülálló lányt.
Leginkább erre épül ez a történet, ami igen tanulságos és néhol megható.

 

 

2026. február 8., vasárnap

A párizsi postamesternő

 

Meg Waite Clayton
A párizsi postamesternő

Nagy ívű romantikus történet Az utolsó vonat Londonba szerzőjétől
New York Times bestsellerszerző

Franciaország a német megszállás kezdeti napjaiban. Európát a háború szakítja ketté, és egy ifjú amerikai örökösnő siet a nácik által üldözött művészek segítségére.
A szép és vagyonos Nanée kalandvágyó szellemnek született. Hogy szabadságvágyát kiélje, meg akar tanulni repülni. Amikor a német tankok átlépik az országhatárt és bevonulnak Párizsba, ez a csupaszív nő, akinek van egy kutyája, csatlakozik az ellenálláshoz. Postamesternő néven emlegetik, mert információkkal látja el a bujkálókat. Naneé bájait és fortélyait állítja szolgálatába, hogy az üldözötteket elszállásolja, majd biztonságos helyre kísérje.
Edouard Moss fotográfus. Kislányával elmenekült Németországból, de azután Franciaországban internálják, munkatáborba kerül. Élete találkozik Nanée-éval, és a veszélyek közepette a magánéletben és a politikában egyaránt tetőfokukra hágnak a szenvedélyek.
Mag Waite Clayton története valós eseményekre épül. Főhősét Mary Jayne Gold chicagói örökösnőről mintázta, aki művészeket és értelmiségiket csempészett ki a megszállt Franciaországból.

.................................................................................................................................

 

Nanée karakterét, Mary Jayne Gold amerikai örökösnőről mintázta.
A történetben szereplő Nanée által bérelt kúria és a vele ott élő művészek, valamint 1940-41-es években történt emberek kimenekítése valós eseményeken alapul.
Minden más szereplő és esemény a könyvben fiktív.
Az elején nehezen indul be a történet, de utána pörgősebb eseménydúsabb lesz.

 

 

Búcsú, amely nem tart örökké

Kate Hewitt
Búcsú, amely nem tart örökké

Ha megmenthetnéd a rég elveszett lányodat, akkor megtennéd, ugye?
Egy meleg nyári estén valaki becsenget Miához. Ajtót nyit, és egy tinédzser lány áll odakint. Azonnal tudja, hogy ő Daisy, a lánya, akiről még csecsemőkorában lemondott.
Tizenhét évvel korábban Mia meghozta élete legnehezebb döntését. És Suzanne tökéletes örökbefogadónak tűnt: nyugodt volt, kiegyensúlyozott, tele szeretettel a gyermek iránt, akiről mindig is álmodott. A két anya megállapodott, hogy kapcsolatban maradnak, de ahogy teltek az évek, Mia elköltözött, és a látogatások egyre ritkultak.
Daisy mára idegen lett Miának, gyermeke most mégis ott áll az ajtajában, és azt mondja, van egy rémes titka, amit sosem mondhat el Suzanne-nek, és úgy véli, csupán egyvalaki segíthet csak rajta: Mia, a biológiai anyja. Azonban Miának is megvannak a maga titkai, amiket nem mer elmondani sem Daisynek, sem másnak.
Míg Suzanne kétségbeesetten próbálja visszakapni a gyermekét, vajon Mia képes túllépni a múlton, hogy segítsen Daisynek? Tud-e segíteni a legsötétebb órában, mielőtt még túl késő lenne?
A USA Today bestsellerszerző, Kate Hewitt egy magával ragadó regénnyel tér vissza a magyar olvasókhoz, amely az anyaság legnehezebb kérdéseit járja körül egy izgalmas és elgondolkodtató történet mentén.

.................................................................................................................

 

Nehéz helyzetben vagyok, most elmaradt az a katarzis.
Túl sok volt egyik másik szereplő karaktere, olyan erőltetett volt.
Egyébként nagyon szeretem az írónő könyveit, a legtöbb igazán kiváló.

 

 

 

2026. február 4., szerda

A rózsaszoba titka

 

Pauline Peters
A rózsaszoba titka (Victoria Bredon 2.) 

London, 1907. Bár a nemesi családja messzemenően rosszallja, a fiatal Victoria nagyon önálló életet él. A jövőjét Jeremy Ryderrel, egy rangban hozzá nem illő újságíróval közösen tervezi. Amikor a férfi hajszál híján megmenekül egy merénylettől, el kell tűnnie, Victoriának pedig a saját biztonsága érdekében el kell hagynia Angliát. A coblenz-i útja során újra találkozik az orosz orvossal, aki Jeremy-t ellátta a merénylet után. A lány nem is sejti, hogy hamarosan újra viszontlátja Levet, és hogy éppen Coblenz-ben botlik bele abba az összeesküvésbe, amely Londonban vette kezdetét…

Vajon a szerelem képes dacolni minden veszéllyel? Ugyanakkor nem kell mindig hihetetlenül nagy bátorság az igaz szerelemhez?


....................................................................................................................

 


Az I.vh előtti feszült politikai helyzet adta a hátteret, ennek a sorozatnak.
Izgalmas krimi és családi titkok köré épült a cselekmény.
Mivel egymás után olvastam a két részt, így teljesen képben voltam a szereplőket és eseményeket illetően.
Érdemes elolvasni az író utószavát, amelyben részletesen közli a valós és fiktív szereplőket és eseményeket.


 

 

A rubinvörös kamra

Pauline Peters
A rubinvörös kamra (Victoria Bredon 1.) 

A történet 1907-ben, Londonban játszódik. Nemesi, befolyásos családjának akarata ellenére a fiatal Victoria egyedül él a nemrég elhunyt édesapja öreg komornyikjával. Nem gazdag, de boldog. Ám a világa meginog, amikor valaki megszellőztet előtte egy sötét családi titkot. Az egyetlen embert, aki a kérdésére választ tudna adni, meggyilkolják…
A lány jó híre veszélybe kerül, ám szorult helyzetében egyszer csak felbukkan a vonzó újságíró, Jeremy Ryder – mint a megmentője. De vajon Victoria megbízhat benne?
Egy izgalmas regény sötét titkokról, meglepő igazságokról és a szerelemről.




.........................................................................................................................

 

Érdemes majd elolvasni a könyv végén az utószót, amelyben az író részletezi, hogy mely valós személyek és események ihlették a szereplők karaktereit.

Victoria karaktere nagyon jól tükrözi a szüfrazsett mozgalomban résztvevő modern erős nőket.



 

2026. február 1., vasárnap

Szentjánosfű

 

Mörk Leonóra
Szentjánosfű

1634, Hollandia. A távoli fríz sziget, Vlieland lakói a nyári napforduló megünneplésére készülődnek. Itt találkozik a szentivánéji forgatagban a fiatal lány, Aelke, és Johannes, a festő, aki egy gyerekkori súlyos betegség miatt csak úgy szignálja a képeit: a néma Jan. Mire eljön a hajnal, a lány megtanulja, hogy beszélni lehet szavak nélkül is, ahogyan hallani sem csak a fülével hall az ember. Ám a fiút Amszterdamba, majd Londonba szólítja a munkája, és mire visszatér a szigetre, Aelke már egy gazdag nemesúr felesége.
A leányt férje egy várárokkal körülvett, régi udvarházba viszi haza, ahol fenyegető portrék függnek a falon, és ahol a személyzeten kívül nem lakik más, csak a férfi zárkózott édesanyja. Aelke maga is súlyos titkokat őriz, és ha boldogulni akar új környezetében, nagyon hamar fel kell nőnie. Amikor a véletlen újra összehozza Jannal, a lányban felébred a gyanú, hogy a sorsát ismeretlen erők alakítják. De ki lehet az, aki átvette az irányítást az élete fölött? És vajon mi a célja?
MÖRK LEONÓRA író, újságíró, szerkesztő, műfordító, éveken át az Elle főszerkesztő-helyetteseként, illetve a Nők Lapja vezető szerkesztőjeként dolgozott. Regényeiben nem elégszik meg azzal, hogy elmesél egy magával ragadó történetet, hanem izgalmas kultúrtörténeti kalandozásra is hívja olvasóit. A holland aranykorban játszódó Szentjánosfű a tizenegyedik könyve.

.......................................................................................................................

 

Nagyon tetszett, teljesen átszellemültem az 1630-as évekbe.
Jan a süketnéma festő valóban létezett, az írónő egy kiállításon fedezte fel és róla merítette az ötletet.
Nagyon jól átadta a korszakot, a korai festészet és az építészet is teljesen valóságos.

 

 

2026. január 30., péntek

A tihanyi apát titkos kertje

 

N. Fülöp Beáta
A tihanyi apát titkos kertje

A két idősíkon játszódó történet helyszíne közös csupán: Tihany. Gréta, a fiatal parfümőr és Dénes, a sármos sommelier sorsszerű találkozásával elindul valami, aminek hatására a múltból titkok és rejtélyek törnek a felszínre…

Az 1050-es évek sötét középkorában Lázár apát titkos kertjében egy váratlan találkozás megváltoztat mindent, ami még a távoli jövőre is hatással lesz…

N. Fülöp Beáta a tőle megszokott érzékletes stílusában tárja elénk a rejtélyekkel és érzelmekkel átszőtt történetét, melyben a középkor és napjaink éles kontrasztja adja a fűszert.

A szálak végül Dénes és Gréta kezében futnak össze, de a kérdés ott motoszkál mindkettejük fejében: vajon a kapcsolatuk túlélheti-e a múlt és a jelen hátborzongató összefonódását?

.........................................................................................................................

 

Két idősíkon játszódik ez a fiktív történet, amelyben valós történelmi személyek szerepelnek.
Nekem a jelen misztikuma kicsit gyenge volt, a múlt jobban tetszett.
A tartalom és a borító alapján izgalmasnak és rejtélyesnek tűnt, mégis van egy kis hiányérzetem.
Első könyvem az írónőtől, így nem ismertem az írói stílusát.

 

 

A kis francia könyvesbolt

 

Cécile Pivot
A kis francia könyvesbolt

Egy történet szerelemről, reményről, rejtélyről és összetartozásról

Az apja emlékére Esther levélíró műhelyt indít egy franciaországi könyvesboltban, hogy másoknak is megmutassa a szavak erejét. Igencsak meglepődik, amikor tucatjával érkeznek a jelentkezések a tanfolyamra, és hamarosan egy idős hölgy, egy kiábrándult üzletember, egy egymástól elhidegült házaspár és egy szomorú kamasz fiú leveleinek a társaságában találja magát. Ahogy Esther diákjai felfedezik a sorok között megbúvó reményt, álmokat és félelmeket, Esther is egy új, váratlan kalandokkal teli világba kerül.



..........................................................................................................................

 

Az elején meglepődtem, mert könyvesboltról szó sem volt a történetben csak említés szinten.
Teljes mértékben a levélíró-tanfolyamról szólt és a tanfolyamon résztvevőkről, akik a levelezésben szerepeltek.
Érdekes megoldás volt. 
A végét megkönnyeztem.
 

 

2026. január 27., kedd

A varsói tanár

 

Mario Escobar
A varsói tanár

1939. szeptember 1. A hatvanéves Janusz Korczak és a Dom Sierot, a zsidó árvaház diákjai és tanárai egy gyönyörű napot töltenek Varsóban. Órákkal később örökre megváltozik az életük, miután a nácik rájuk támadnak. A szülővárosában egyszeriben számkivetetté vált Janusz – a hősiességéről és remek tanári képességeiről híres, tekintélyes vezető – elhatározza, mindent megtesz, hogy megvédje a gyerekeket az elkövetkező borzalmaktól.

Több mint négyszázezer zsidó ember – köztük Janusz és barátai – gyűlik össze a varsói gettó fallal körülvett épületében. Drasztikus intézkedéseket tesznek, hogy megóvják a gyerekeket a betegségektől és az éhezéstől. A Dom Sierot tanárai és diákjai méltósággal létrehozzák saját parányi szeretetseregüket, és bátran felkészülnek rá, hogy farkasszemet nézzenek a jövővel – bármit is tartogasson az számukra.

Felejthetetlen mű, amely hatalmas meggyőző erővel ábrázolja egy valós holokauszthős történetét. A varsói tanár arra emlékezteti a világot, hogy egyetlen ember is képes értelmet keresni a borzalmak közepette, s reményt és szeretetet ébreszteni másokban.


.....................................................................................................................

 

Az író eddigi megjelent 4 db könyvét már olvastam, hasonló háborús témában.
A varsói gettóról volt már szó, így a valós történeteket ismertem.
Ebben a türténetben inkább Janusz Korczak eredeti nevén Henryk Goldszmit (1878.-1942.) állít emléket, aki innovatív módszereket vezetett be a pedagógia terén, számos neveléselméleti és - gyakorlati könyv szerzője és gyermekorvos.
Az árvaházak működése túlélése, a kimenekített gyerekek segítése, a könyvben szereplő valós személyeknek köszönhető.
Korczak naplóját amit 1942-ben hónapokon át írt, Michal Wroblewski tanár mentette meg.
Megható és felejthetetlen történet a csúf történelemben.

 

 

Egy a lányok közül

Lucy Clarke
Egy a lányok közül

Ölni tudnánk egy vakációért!

Megérkeztünk hatan arra a gyönyörű görög szigetre, napsütötte beachekről és vérvörös naplementékről álmodoztunk, készen álltunk, hogy belevessük magunkat a szabadságba, vadul, csak mi, együtt, barátnők.

Első éjjel úsztunk a csillagos ég alatt.

Második éjjel elkezdtük a játékot a teraszon, a szikla tetején.

Harmadik éjjel az idill darabokra hullott, titkokról és hazugságokról sugdolóztunk a langyos szellőben.

Utolsó éjjel ott volt a holttest odalent, a sziklákon.

Ki volt hajlandó még ölni is?

..................................................................................................................

 

Hasonlóan gyenge thriller volt, mint Az elveszettek című könyve.
Sokat ne várjon tőle senki, ettől függetlenül könnyen olvasható, gyorsan haladtam vele.
Töménytelen mennyiségű alkohol szerepelt ebben a történetben is.

 

 

 

2026. január 24., szombat

Nő kék csillaggal

 

Pam Jenoff
Nő kék csillaggal 

1943-ban Sadie a krakkói gettó egyik szűk szobájában édesapjával és várandós édesanyjával várja a háború végét és sorsuk jobbra fordulását. Egy nap aztán a várakozás borzalmas módon ér véget: a Harmadik Birodalom katonái sorra gyűjtik be a zsidó lakosokat, hogy munkatáborba hurcolják őket, így a családnak nincs más választása, mint a város alatt meghúzódó csatornarendszerbe menekülni, és megpróbálni ott túlélni.

Krakkó másik felén a Sadie-vel egykorú Ella a németekkel nyíltan kollaboráló mostohaanyja zsarnokságától szenved. Egy nap a piacon járva az egyik szennyvízcsatorna rácsa alatt különös dolgot vesz észre: egy könyörgő szempárt. Ella tudja, hogy veszélyes, amit tesz, mégsem képes cserbenhagyni az ismeretlen lányt.

Sadie és Ella két külön világ, akiket a háború és a holokauszt pokla, személyes veszteségeik és szabadság iránti vágyuk kovácsol össze, bebizonyítva, hogy az igaz barátság ereje nem csupán a társadalmi vagy vallási különbségeket győzi le, de olykor az élet egyetlen kapaszkodóját jelenti.

.........................................................................................................................

 

Eredetileg a mai Ukrajna, Lviv városában történt, hogy a zsidók egy csoportja a csatornarendszben bújkálva maradt életben. 
Az író, Krakkó városába helyezte át ezt a történetet.
Több könyvben is olvastam, hogy az ellenállók csatornákban rejtőztek és menekülésre használták.
Ahhoz képest hogy a könyben történt esemény fiktív, teljesen beleéltem magam.

 

 

Esküvő Provence-ban

 

Katie Fforde
Esküvő Provence-ban 

Egy szívdöglesztő francia grófnak nehéz ellenállni…
Alexandra mindig szerette a kihívásokat. Így 1963 nyarán friss szakácsoklevelével a zsebében vonatra száll Londonban, hogy új munkahelyére, egy impozáns provence-i kastélyba utazzon.
Odabent három morcos, mi több, gyanakvó gyerek várja, akik az elkövetkező hónapban a védencei lesznek.
„Hipp-hopp összebarátkozunk, csupán egy kis szórakozásra, finom ételre és némi angol oktatásra van szükségük” – biztatja magát Alexandra. És még csak nem is sejti, hogy az igazi kihívást nem a gyerekek jelentik majd, hanem az apjuk – a hihetetlenül jóképű francia gróf, aki menthetetlenül rabul ejti Alexandra szívét…
Katie Fforde ezúttal sem okoz csalódást rajongóinak: az Esküvő Provence-ban tökéletes olvasmány azoknak, akik egy kis vidámságra és kikapcsolódásra vágynak.

.................................................................................................................

 

Katie Fforde könyvet akkor olvasok, ha egy könnyű kis romantikus olvasmányra vágyom.
Érdekes volt a sznob 60-as évek, de a szerelmi szál abszolúte nem jött át. 
Néha hihetetlen volt, hogy ez a 20 éves lány mennyi mindenhez ért.

 

 

2026. január 22., csütörtök

Randevú a Flore kávéházban

 

Caroline Bernard
Randevú a Flore kávéházban 

A Montparnasse szerelmesei

Párizs, 1928. Vianne arról álmodik, hogy botanikus lesz a neves Jardin des Plantes-ban. Amikor beleszeret a feltörekvő festőművészbe, Davidba, és belemerül a férfival a francia avantgárd csillogó bohémvilágába, a boldogsága tökéletesnek tűnik. De az élete tragikus fordulatot vesz…
Évtizedekkel később Marlene a Musée d'Orsay-ban áll egy nő arcképe előtt, aki a megtévesztésig hasonlít rá. Az idegen nő kisugárzásától elbűvölve Marlene a keresésére indul, és eközben élete fokozatosan megváltozik.
Megindító, érzéki és tres français – két erős nő története egy lélegzetelállító metropolisz kulisszái között.


...............................................................................................................

 

Imádtam ezt a könyvet!
Minden benne volt amit szeretek Párizsban.
A történet is magával ragadt a botanika és a bohém művészvilággal együtt.
Mindkét idősík nagyon tetszett.

 

 

2026. január 20., kedd

Papír karkötő

 

Rachael English
Papír karkötő 

Minden csecsemő papírkarkötőjében ott rejlik az anya titka…
Katie Carroll csaknem ötven éven át eldugva tartott egy dobozt a szekrényében. Az 1970-es évekből való, amikor Katie ápolónőként dolgozott Írország nyugati részében, egy leányanya-otthonban. A doboz egy jegyzetfüzetet rejt, a csecsemők és anyák adataival, akik annak idején az intézmény lakói voltak. A dobozban ott lapul még sok-sok papírkarkötő, amelyeken a csecsemők személyazonosságát rögzítették.
Férje halála után Katie elhatározásra jut. A birtokában levő információk révén az örökbefogadottak megkereshetik vér szerinti anyjukat, ezért Katie feltesz egy üzenetet egy internetes fórumra. Sorra érkeznek a válaszok, és miközben Katie egymás után adja vissza a papírkarkötőket eredeti tulajdonosaiknak, fájdalmas és örömteli pillanatoknak egyaránt tanúja lesz.
De vajon készen áll-e arra, hogy saját életének titkairól is lehulljon a lepel?

..........................................................................................................................

 

Olvastam már erről, de most is megdöbbentett ez a kegyetlenkedés.
Írországban a házasságon kívül született gyermekek 97%-át örökbefogadásra ítélték.
Más országokban is volt ilyen, ez a beszűkült gondolkodás brrr...

 

 

A párizsi modell

 

Alexandra Joel
A párizsi modell 

Egy sokkoló családi felfedezés után Grace Wood elhagyja az álmos vidéki Ausztráliát, és Párizsba utazik, miután különleges szépségének és egy szerencsés fordulatnak köszönhetően magától Christian Diortól kap csábító ajánlatot.
A második világháború utáni Párizs elsodorja és magával ragadja. Grace boldogan veti bele magát új életébe, így nemcsak gyerekkora dédelgetett álma valósulhat meg, de megtalálhatja az önmagához vezető utat is.
Miközben a Dior-birodalomban dolgozik modellként, Grace grófokkal és hercegnőkkel, írókkal és művészekkel, diplomatákkal és politikusokkal kerül egy társaságba. Ám amikor beleszeret a jóképű Philippe Boyer-be, még nem tudja, hogy a férfi kettős életet él, mint ahogy azt sem, hogy a férfi múltja szörnyű következményeket tartogat a számára is. Grace belekeveredik Philippe veszélyes kémakcióiba, és felfedezi a származása mögött rejlő döbbenetes igazságot is, miközben rájön arra, hogy élete komoly veszélyben forog.
Az 1940-es évek második felében Párizsban játszódó regényt igaz történet ihlette.

.........................................................................................................................

 


A könyv érdekessége, hogy valódi emberek, események ihlették.
Az író a szereplők eredeti nevét meghagyta, de nem mindenben követte a valós történetet.
Párizsról már számtalan háborús könyvet olvastam ami 1945-ig tartott.
Az utána lévő párizsi évekről viszont nem, így most jó volt elmerülni a párizsi divat és művészet világában.

 

 

2026. január 15., csütörtök

A nevelőnő

 

Sarah E. Ladd
A nevelőnő (Cornwall 1.) 

Cornwall a vérében volt. Delia attól félt, sosem menekülhet a szorításából.

Cornwall, Anglia, 1811

Miután felelőssé tették a férje haláláért, Cordelia Greythorne elmenekült Cornwallból, és elszegődött nevelőnőnek, hogy új életet kezdjen. Évekkel később a munkaadója váratlanul meghal, de az utolsó kívánsága, hogy a gyermekeiről továbbra is Delia gondoskodjon, akinek mindent újra kell értékelnie. Nem hagyhatja cserben a teljesen árván maradt gyermekeket, azonban sorsa így újra a cornwalli tengerpartra veti, amit mindenáron el akar feledni.

Jac Twethewey feltett szándéka, hogy új életre keltse a Penwythe Hall egykor virágzó almáskertjét, és újra jövedelmezővé tegye a tönk szélén álló birtokot. Évek óta nem hallott a testvére felől, és amikor az unokahúgai és az unokaöccsei bejelentés nélkül betoppannak a nevelőnőjük kíséretében, meg kell küzdenie a testvére elvesztése felett érzett szomorúsággal, de a hirtelen rászakadt felelősség súlyával is. Jac fontossági sorrendje megváltozik, miután a gyermekek beköltöznek az ősi hajlékba, de a titokzatos nevelőnő – és a múltját fedő rejtély – felborítja a férfi jól átgondolt terveit. Régenskori történet, teli családi titkokkal, leselkedő veszélyekkel és egy új szerelem ellenállhatatlan vonzásával.

Ismerkedj meg hőseivel, akik a békét, az igazságot és a szerelmet keresik a cornwalli tengerparton.

...................................................................................................................

 


Egy család sorozat első része, melyben megismerhetjük a szereplőket.
Nekem tetszett, az alapok megvannak, ki kicsoda.
A szenvedélyes szerelmi történet karcsú, dehát 1811-et írunk és tulajdonképp nem romantikus sorozat, hanem egy családról szól, melyben egy erőteljes női karakter a főszereplő.


 

 

Kivirágzik minden

Meredith Goldstein
Kivirágzik minden

Amikor Lori nagymamája meghal, a lány világa fenekestül felfordul. Sheryl nagymama volt ugyanis a mindene Lorinak. Gyakorlatilag ő nevelte fel az unokáját, akinek szülei mindig rengeteget dolgoztak. Ráadásul egy másik veszteség is fenyegeti Lorit, édesanyja ugyanis ragaszkodik ahhoz, hogy költözzön el az ő szeretett városából, Bostonból. Az érettségi előtt álló főhősünk azonban legalább addig maradni akar, amíg teljesíti nagyanyja utolsó kérését: szétszórja a hamvakat azokban a kertekben, amelyeket Sheryl a legjobban szeretett. A gyönyörű helyeket Seth nagybátyjával, valamint legjobb barátjával, Chrisszel látogatja végig, akibe titokban fülig szerelmes. A búcsúzás nem könnyű, de Lori talán a természettől is tanulva, a különleges kaland végére már másként tekint az elmúlásra. Dacos és nyers stílusa megszelídül, nemcsak önmagával, hanem a családjával is megbékél.
Meredith Goldstein önéletrajzi jellegű regénye egyszerre keserű, humoros, romantikus, de legfőképp: reménykeltő, amelynek elolvasása után talán más szemmel nézünk majd a körülöttünk virágzó életre.

.................................................................................................................

 


Ez egy ifjúsági regény mint utóbb kiderült.
A mondandója viszont megható volt, kellenek ilyen gyászfeldolgozást segítő könyvek.
Nem borongós hangulatú, hanem könnyed fiatalos és nekem tetszett ez a hozzáállás.


 

 

 

2026. január 14., szerda

A rózsakert

Tracy Rees
A rózsakert 

Minden ház rejt titkokat…
London, 1895.
Olive Westallen az angol arisztokraták kiváltságos, ám meglehetősen magányos életét éli. Pompás házukban mégis radikális terveket szövöget, amelyek alapjaiban rengetik meg az előkelő társaságot, ahol a fiatal nő eddig otthonosan mozgott.
Az új szomszédja, a tizenkét éves Ottilie Finch számára London valóságos játszótér, amelynek minden zegét-zugát igyekszik felfedezni. A családja nemrégiben érkezett a fővárosba, egy olyan botrány elől menekülve, amelyről a lány mit sem sejt. A napjait egyedül az árnyékolja be, hogy az édesanyját egy rejtélyes betegség hosszú időre a szobájába száműzi.
Az asszony mellé kerül a házba Mabs szolgálólányként, akinek így végre nem kell a csatornákban, magát fiúnak álcázva kemény, kétkezi munkát végeznie. Még csak nem is sejti, hogy az új állása egyáltalán nem olyan eszményi, mint amilyennek látszik. Mabs nemsokára rájön, miért kellett a családnak sürgősen új helyre költöznie, ám ez feloldhatatlan dilemma elé állítja.
Három nő és három sors – ugyan nem is lehetnének egymástól eltérőbbek, az életük és a mindennapjaik összeforrnak a tizenkilencedik századi London forgatagában.


............................................................................................................

 

Nagyon jó történet volt és tanulságos, 3 nő szemszögéből ismerteti a nők elnyomását. 
A nők jogaiért felszólalókat Olive testesíti meg és szerencsére voltak olyan férfiak akik szintén így gondolkodtak.
 

 

 

2026. január 9., péntek

A párizsi maszkkészítő

Tabea Koenig
A párizsi maszkkészítő

Valérie Massé, a vidéken felnövő, szabad szellemű fiatal lány legfőbb vágya, hogy Párizsban festészetet tanulhasson. Ennek érdekében még a szerelmével, Gabriellel való kapcsolatát sem fél kockáztatni. A nagyvárosban meg is találja, amire évek óta vágyott: tanulmányokat, művészbarátokat és izgalmas, pezsgő életet. Megismerkedik többek között az ifjú Apollianaire-rel, aki bevezeti a művészszalonok világába.
A gondtalan időszaknak a világháború vet véget: a lány szerettei is a frontra indulnak, Gabriel pedig, akinek a gyermekét várja, etűnik egy csatában. Valérie-nek leányanyaként kell megküzdenie a kitaszítottsággal, a magánnyal, a háború okozta nélkülözéssel. Csak akkor ébred fel benne ismét a remény, amikor megismerkedik Anna Coleman Ladd szobrászművésszel, aki háborús arcsérülteknek készít maszkokat. Valérie a segítő művészcsapathoz társul. Egy nap szörnyű sérülést túlélő katona kopogtat a maszkkészítő ajtaján…


..........................................................................................................................

 

Kevés regény szól az I.vh-ról, így érdeklődéssel olvastam. 
Az író megtörtént eseményeket, valós személyeket szőtt bele a cselekménybe, a maszkkésztő hölgy valóban létezett.
Bár a téma leginkább a párizsi művészvilágról szólt, nagyon tetszett, teljesen átadta azt a hangulatot.

 

 

 

Az amerikai szobatárskísérlet

 

Elena Armas
Az amerikai szobatárskísérlet 

A szerelemhez olykor nem kell más, csak egy kis ihlet.

Rosie Graham problémába ütközött. Pontosabban nem is egybe. Amint kilépett jól fizető munkahelyéről, hogy titkos karrierjére összpontosítson – szerződése van egy romantikus regényre –, megakad a sztorival, és egy oldalt sem tud írni. New York-i lakásának mennyezete is szó szerint a fejére omlott. Szerencsére van nála egy pótkulcs legjobb barátnőjéhez, Linához, aki épp elutazott a városból. Rosie azonban nem tudja, hogy Lina már kölcsönadta a lakást az unokatestvérének, Lucasnak.
A fiú felajánlja, hogy Rosie is maradjon a lakásban, legalább amíg nem talál valami átmeneti szállást észszerű árban. Aztán segíteni akar, hogy Rosie folytathassa az írást, és határidőre kész legyen a regénnyel. Lucas pusztán szakmai megfontolásból elviszi egy sor randira, hátha a lány ihletet kap.
Rosie-nak nincs vesztenivalója, megkezdődik a kísérlet. De Lucasnak nemsokára el kell utaznia New Yorkból – vajon elég lesz a hátralevő hat hét, hogy Rosie elkészüljön az írással? És be fogja érni azzal, hogy csak szakmai megfontolásból randizzanak Lucassal?

...................................................................................................................

 

A spanyol szerelmi átverés könyvből megismert Catalina unokafivére Lucas és barátnője Rosie kapcsolatáról szólt.
Ebben a történetben nem jött át az a spanyol temperamentum ami az előző könyvben tetszett.
Megint egy olyan férfi aki tud főzni, Lucas ebben jó volt, irígylem is érte a csajt. :-)

 

 

2026. január 6., kedd

Noel naplója

 


Richard Paul Evans
Noel naplója

Hősünk megkapja a legnagyobb karácsonyi ajándékot, amit csak el tud képzelni: a lehetőséget, hogy átírja a múltat. A romantikus regényeket író sikeres szerző, Jacob Churcher nem járt a gyerekkori otthonában csaknem húsz éve. Amikor néhány nappal karácsony előtt egy ügyvéd felhívja, hogy tájékoztassa, az anyja elhunyt, és Jacobra hagyta a házát, a férfi visszatér gyermekkora színterére. Nemcsak azért, hogy elrendezze a hagyatéki ügyeket, hanem azért is, hogy megpróbáljon megbékélni a fájdalmas múlttal.

Amint Jacob régészként feltárja a lomok egyre mélyebb rétegeit, sok meglepő tárgyra bukkan. Többek között egy naplóra, amelyet egy Noel nevű személy hagyott hátra. A férfi nem emlékszik a fiatal nőre, aki az ő családjánál lakott a várandóssága idején.

Jacob váratlan vendéget is kap. Rachel az anyját keresi, aki lemondott róla harminc évvel ezelőtt. Mindketten arra vágynak, hogy megértve a múltat, átírhassák a jövőjüket, ezért közösen kezdenek kutatni Noel után. Eközben sokkal több mindent találnak, mint amit valaha is képzeltek volna. Többek között irgalmat, megbocsátást és esélyt a szerelemre.

Öltöztesd vele díszbe a lelked!

...................................................................................................................

 

Valahogy jó volt olvasni, elmerültem benne pár órán át.
Nem kifejezetten karácsonyi könyv, egymásra találásokról és megbocsátásokról szólt. 
Kellemes olvasmány egy kis romantikával.


 

 

A lelkitárs-egyenlet

 

Christina Lauren
A lelkitárs-egyenlet 

Jess Davis gyermekét egyedül nevelő anya, aki boszorkányos ügyességgel mozog az adatok és statisztikák világában. De hiába a sok számítás és kalkuláció, egyvalamire nem tudja rávenni magát: hogy újra randizni kezdjen. Rengeteget dolgozik, hogy mindenük meglegyen, és az élete nem könnyű… ha őszinte akar lenni, igencsak magányos.

Jess értesül a Kromantika nevű, frissen felkapott társkereső cég ajánlatáról: adatbázist hoznak létre, hogy DNS-vizsgálat alapján találják meg mindenkinek a lelki társát. Ha ez igaz, akkor a Kromantika alapjaiban változtatja meg a társkeresést, hiszen valami egzaktra épít. Ezzel Jess is tud azonosulni.

Legalábbis azt hitte, hogy tud. A teszt ugyanis kimutatja, hogy Jess 98%-ban összeillik a Kromantika alapítójával, bizonyos dr. River Penával. Jess ismeri dr. Penát, ezt a merev, konok figurát, és kétségtelennek tartja, hogy nem ő a lelki társa. De a Kromantika pénzt kínál Jessnek arra az esetre, ha hajlandó jobban megismerkedni a cég alapítójával. Jess szkeptikus, de nincs abban az anyagi helyzetben, hogy visszautasítsa a nagyvonalú ajánlatot.

A 98%-os összeillés gyémánt fokozatú egyezést jelent. A cég promóciójában Jess és dr. Pena álompárrá válnak, ők az élő példa a Kromantika módszerének sikerességére. Miközben egyik repi rendezvényről a másikra rángatják őket, Jess lassan ráébred, belül talán másmilyen ez a tudós, mint amilyennek eddig hitte.

.................................................................................................................

 

Érdekes volt, azért azt nem mondanám hogy hűha.
Juno volt a kedvencem, meg a nagypapa.
Aki nem szereti az adatelemzést és számokat, annak nem ajánlom, ugyanis a könyv nagy százalékban erről szól.

 

 

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...